Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor koncertezhet

A Múzeumok Éjszakája idei rendezvénysorozatának keretében Marosvásárhelyre várják Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor gitárvirtuózokat, valamint koncertezik a marosvásárhelyi Nowáx, fellép a Szászcsávás Band és a Maros Művészegyüttes.

Gáspár Botond

2010. január 27., 18:542010. január 27., 18:54

Galéria

A kiállítótermek éjszakai nyitvatartása mellett az érdeklődőket várják – a 99%-ban biztos! – Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor (fotón fent) gitárduó szabadtéri koncertjére is – tudtuk meg a Maros Megyei Múzeum igazgatójától, Soós Zoltántól. Tátrai Tibor tehetségére 17 éves korában felfigyeltek, játszott többek között a Kárpátia, a Tűzkerék, a Syrius, a Generál, a Hobo Blues Band, a Tátrai Band együttesekben is, jelenleg pedig a Latin Duó és a Tátrai Trend gitárosa, Szűcs Antal Gábor pedig az 1973-ban alakult Skorpió rockegyüttes gitárosa. Ők ketten 1999-ben „találkoztak”, amikor Tibuszt megkérték egy televíziós műsorban, hogy a beszélgetés mellett gitározzon is egy keveset, ő pedig régi jó barátját, Totyát hívta el a felvételre és latin zenét játszottak.

Rajtuk kívül szintén a Kultúrpalota elé tervezett szabadtéri színpadon lép fel a Szászcsávás Band és a Maros Művészegyüttes, a nagyteremben pedig ismét koncertezik a tavaly marosvásárhelyi rocktörténelmet írt Nowáx együttes.

Galéria

A megyeszékhelyen ugyanis mindaddig nem fordult elő, hogy egy zenekar megélje 30. születésnapját, 2009.november 7-én viszont a Maros Művészegyüttes kövesdombi székhelyén a banda vásárhelyi közös rockünnepet ígért és adott. A Nowáxot 1978-ban a Novák fivérek, József és László alapították, majd csatlakozott hozzájuk Kutas Sándor és Nagy Sándor. Első pillanattól saját hangzást, imidzset teremtettek maguknak s már az első koncertet is telt ház előtt tartották. Az igazi berobbanást 1980-ban, a Marosvásárhely legnagyobb filmszínházában megtartott koncert-buli hozta, amire már napokkal előtte elkelt az összes jegy. „Felejthetetlen fellépés volt” – mesélte Novák József (a doboknál). Dalaikat, szövegeiket és koncertjeiket az akkori elvtársak cenzurázták, figyelmeztették és le is tiltották, az ok: forradalomra buzdították az ifjúságot. A Levél és a Szeress, hogy szeresselek című dalok hónapokig a rádió slágerlistáin és műsoraiban szerepeltek.

Megnyerték a csíkszeredai VII. Fiatal Zene Rockfesztivál I. díját, majd több rádió és televíziós felvétel készült az együttesről. Ezt követte a marosvásárhelyi Sportcsarnokban megrendezett hatalmas koncert-buli, ahol több mint 2500 rajongó tapsolt és énekelt együtt a zenekarral. I. helyezést értek el 1989-ben a kolozsvári Conexiuni-rendezvényen és a csíkszeredai Ezüstfenyőn. Az utolsó fellépés az Arta filmszínházban volt 1989-ben.

2001-ben, 12 év után újjáéledt az együttes, hangfelvételeket készítettek a 2003-as Kultúrpalotában rendezett 25 éves koncertről és 2009.november 7-en megünnepelték fennállásuk 30. évfordulóját is. A Múzeumok Éjszakáját Marosvásárhelyen május 15-16-án rendezik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Visszatérő vízhiány fenyegeti Szászrégen térségét, egyelőre nincs pénz a fővezeték cseréjére

Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.

Visszatérő vízhiány fenyegeti Szászrégen térségét, egyelőre nincs pénz a fővezeték cseréjére
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Nyolc hektárnyi száraz növényzet égett le Marosludason

Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.

Nyolc hektárnyi száraz növényzet égett le Marosludason
2026. november 07., szombat

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Szászrégenben

Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Szászrégenben
2026. november 07., szombat

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál

Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen

Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen
2026. november 06., péntek

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán

Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán
2026. november 05., csütörtök

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le

Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet
2026. november 05., csütörtök

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő

Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő
2026. november 05., csütörtök

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken

Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken
Hirdetés