
Fotó: Haáz Vince
Második alkalommal szerveztek Marosvásárhelyen Társasjátéknapot, amely a tematikában immár az ország egyik legnagyobb rendezvényévé vált. Sok távolról érkezett vendég az egész hétvégét a városban töltötte a társaság és a szórakozás kedvéért.
2016. december 04., 18:292016. december 04., 18:29
Telt házzal üzemelt a hétvégén a Nemzeti Színház előcsarnokában a Társasjátéknap – boardgamers convention elnevezésű rendezvény. „A rendezvény mindenkihez szól, a társasági játékok terén kezdőknek és haladóknak, gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt. A kiállítók hoztak családi, stratégiai, szórakoztató, kártyajátékokat is, amelyeket különböző promóciókkal népszerűsítettek. Elkülönítettünk egy helyszínt, ahol a dizájnerek tesztelhetik a prototípusaikat” – tudtuk meg Mihai Ungureanu főszervezőtől, aki azt is elmondta, hogy helyszűke miatt voltak kénytelenek elköltözni a Mihai Eminescu Ifjúsági Ház előcsarnokából.
„Románia minden részéről 15 kiállító érkezett, forgalmazók és gyártók. A társasjátékok piaca világszinten növekszik, így nálunk is, mi főként a családokra helyeztük a hangsúlyt. Az érdeklődők Călărașitól Kolozsvárig, Nagyváradtól Bukarestig mindenhonnan érkeztek, nagyon sokan a szomszédos megyékből” – ismertette a főszervező.
Az idei rendezvény újdonsága a dizájnerverseny volt, amelyre nyolcan neveztek, a zsűri hosszas tanácskozás után pedig úgy döntött, a fődíjat, azaz hogy játékát egy nemzetközi kiadó valósítsa meg és dobja piacra, a călărași-i Mihai Dumitrescu kártyajátéka nyerte. A Greedy Diggers (kapzsi aranyásók) gyors, mindössze 15-20 perces menetekre épül, a játékosok pedig egymást szabotálják, miközben szekereikkel aranyat szállítanak.
A vásárban a lehető legszélesebb paletta kapható volt, még 18 éven felülieknek szóló játékok is. „Manapság az a trend, hogy térünk vissza a kézzel fogható, klasszikus társasjátékokhoz a telefon és az internet helyett. Igény mutatkozik arra, hogy megnézzük, megfogjuk, megtapogassuk a tárgyakat. Előfordult, hogy gyerekeknek szóló játék mellett a szülők is elidőztek és élvezték” – mondták egy sepsiszentgyörgyi játékforgalmazó munkatársai, Farczádi-Plájás Erzsébet és Birtalan Csanád. Egy marosvásárhelyi internetes játékboltot képviselő Csucsák István szerint világszinten virágzik az üzletág, hiszen a társasjátékokba fektetett pénz már meghaladja az online játékok piacába fektetett összeget, Romániában pedig évről évre 100 százalékos a növekedés.
A háromnapos rendezvényen mintegy 2500-an fordultak meg, legközelebb egy év múlva várják vissza az érdeklődőket.
Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.
Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.
Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.
Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.
Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.
Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.
Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.
szóljon hozzá!