
Bár nem csak a tanintézetekben van április 1-jén bolondok napja, mégis talán ott érződik ez az „ünnep” leginkább. Valószínűleg számos fordítva berendezett osztályterem, székpárna alá rejtett zörgő zacskó és jó néhány zöld hajú ifjú várja a tanárokat az iskolában, ugyanis április elsején büntetlenül lehet tréfálkozni.
2010. március 31., 16:112010. március 31., 16:11
2010. március 31., 16:512010. március 31., 16:51
Fotó: Tamara Fell
Szakács Mátyási Tímea Jobbágytelkén okítja a nebulókat. Véleménye szerint vidéki iskolában ezen a napon sem mernek „pofátlanok” lenni a tanulók – igaz múlt évben ki is jelentették a tanintézetben, hogy bolondok napja ide vagy oda, a súlyos vétségeket nem nézik el. „A testi épséget veszélyeztető, vagy az anyagi kárral járó tréfák ezen a napon sem helyénvalóak” – mondta a tanárnő.
Nem vicces nyakig vizesnek lenni
Az Erdőszentgyörgyön tanító biológia tanárnő, Szatmári Borbála elmondta, múlt évben ő „osztálycsere” áldozata lett, vagyis két osztály, termet és így tanárt is cserélt. Habár ő élvezte a tréfát, kollégája már nem tartotta olyan viccesnek, felmérőt íratott azzal az osztállyal, amelyikkel nem is lett volna órája. A biológia tanárnő szerint minimális bolondozás elfogadott, sőt elvárt dolog, de van olyan tréfa, ami elfogadhatatlan. „Az ablakból járókelőkre dobott vizes zacskót például nem lehet tolerálni. Egyrészt, ha nagyon magasról engedik le, akkor komolyan megüthet valakit, emellett meg nem feltétlenül vicces, ha valaki nyakig vizes” – vélekedik a tanárnő, aki szerint az ötletes tréfákon viszont nem illik megsértődni.
Tanárcsínyre is vetemednek
A Bolyai Farkas Elméleti Líceum magyar tanára, Simon György április elseje hallatán már sorolja is a szabályokat: „El kell kerülni a csúnya személyeskedést, a testi hibák kicsúfolását, és a nagyon durva vicceket, de minden alkalmat meg kell ragadni a tréfálkozásra” – mondja a több évtizednyi tanítást is maga mögött tudó Simon György.
A bolyais magyar tanár azonban nem egyszer maga is becsapta diákjait: az egyik legjobb tanulóját, addig faggatta, kérdezgette, amíg valamit nem tudott. Akkor leültette, s kérte az ellenőrzőjét, hogy beírja a négyest. Csakhogy a csalafinta magyar tanár aznapra üres ellenőrzővel készült, s abba írta be az ominózus négyest. A karót kapott diák sírva ült a helyére, s csak akkor vigasztalódott meg, amikor tanára kérésére kinyitotta az ellenőrzőjét, s megbizonyosodott, hogy nincs négyese.
Lélektani hatása is van a bolondozásnak
Április elsején megengedett tehát egy-két füllentés és beugratás, kevesen gondolnák azonban, hogy a gyerekesnek látszó szórakozásnak komoly lélektani háttere van. Pszichológusok szerint ennyi hazugság és tréfa szükséges is a kiegyensúlyozott lelki élethez.
Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.
Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.
Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.
Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.
Megkapta a környezetvédelmi jóváhagyást a nyárádszeredai tehermentesítő út terve. Így Bukarestbe utazhatnak az illetékesek, hogy megkössék a szerződést, és kiderüljön, hogy mikor kezdik el a csaknem öt kilométeres út megépítését.
Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.
Hétvégi fitneszedzésekre jár több szellemi fogyatékkal élő fiatal Marosvásárhelyen a Healthy Athletes Impact Grant elnevezésű nemzetközi projekt keretében, amellyel bizonyítják: a mozgás nem ismer határokat – sem fizikai, sem társadalmi értelemben.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A marosvásárhelyi Vártemplom székely népi díszítésű virág- és madármintás kék színű felújított bútorait mutatják be vasárnap a tíz órás istentisztelet során.
Kilencvenmillió lejes tartozása van a marosvásárhelyi szívintézetet építő céggel szemben az egészségügyi minisztériumnak, Cseke Attila ügyvivő tárcavezető azonban pénteken Marosvásárhelyen kijelentette: biztosítani fogják a befejezéshez szükséges pénzt.
szóljon hozzá!