Szőcs Renáta: sok múlik azon, hogy ki milyen dalt kap

•  Fotó: TV2.hu

Fotó: TV2.hu

Szőcs Renátával, a TV2 Star Academy tehetségkutató műsorának csíkszeredai versenyzőjével készített exkluzív telefonos interjút a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro a kereskedelmi csatorna munkatársa, Újvári Barbara közbenjárásával.

Iszlai Katalin

2016. október 04., 12:042016. október 04., 12:04

2016. október 19., 15:392016. október 19., 15:39

Hétfői beszélgetésünk során kiderült, hogy nehéz volt megszokni a kamerákat, nagyon sok múlik azon, hogy ki milyen dalt kap, továbbá a szerettei hiányoznak leginkább a csíkszeredai lánynak.

– Mivel kétfajta struktúrával, azaz valóságshow-al egybekötött tehetségkutató jelleggel indult a műsor, ezért adódik a kérdés, hogy mire számítottál, amikor jelentkeztél?

– Jelentkezéskor nem voltam tisztában azzal, hogy tényleg be leszünk zárva, és hogy hétköznapi összefoglalók lesznek a tévében, úgyhogy egy kicsit meglepődtem. Ettől eltekintve nem gondoltam azt, hogy emiatt nem lesz olyan hatása a műsornak, mint egy hagyományos tehetségkutatónak. Az elején nagyon furcsa volt, hogy minden lépésünket kamerák figyelik, mert én eléggé gátlásos vagyok, így az első hét tényleg arról szólt, hogy el kellett fogadjam a kamerákat, és persze egy kicsit zavart, de már megszoktam.

– Mennyi információ jut el hozzátok az Akadémián arról, hogy mi zajlik a külvilágban?

– Semmilyen információ nem jut el hozzánk, például a rajongókkal kapcsolatban semmit sem tudunk. Fogalmam sincs, hogy mekkora rajongótáborom van Székelyföldön. Örülök ennek az interjúnak, olyan jó valamit megtudni, hiszen fogalmunk sincs semmiről, internetközelben egyáltalán nem lehetünk. A szülőkkel való otthoni történéseket általában megmondják, de annyi. Velük személyesen nem beszélhetünk, csak a szerkesztőség juttatja el hozzánk az információkat. A szeretteinkkel csak az élő show alatt találkozunk, akkor tudjuk őket megölelni. Ez nagyon rossz, az első héten teljesen magam alatt voltam emiatt, és erős honvágyam is volt, de úgy érzem, hogy egyre erősebb vagyok, aminek nagyon örülök.

– Hogyan zajlik egy átlagos hétköznap, és milyenek a szombatok, mikor már gőzerővel kell készülni az esti élő show-ra?

– A hétköznapok inkább a dalra való felkészülésről szólnak. Ameddig a valóságshow része is megvolt a műsornak, nagyon sok feladatot kaptunk, elég nehéz volt mindent teljesíteni, és ott vannak még a takarítások. Most, hogy már nincsenek összefoglalók, még több lesz az énekóra. A napot énekórával kezdjük, utána jön a koreográfus, táncolunk. Vannak szabad tevékenységek is, eddig például nem lehetett, de most már nézhetünk filmet vagy társasjátékozhatunk. A legtöbbet mindenképp a dallal foglalkozunk a mentorok segítségével. Úgy gondolom, hogy egy picivel jobb lesz az összefoglalók nélkül, mert jobban tudunk koncentrálni a szombati élő show-ra. Ez a valóságshow része kicsit megnehezítette a felkészülést, nagyon fárasztó volt.

– Hogyan látod magad a mezőnyben?

– Annyira jó a mezőny, hogy nem tudom megállapítani, mennyire lehetek erős, a szombati élő adások alkalmával mindig megváltozik, hogy ki milyen. Szerintem a daltól függ: tehát leginkább attól, hogy mennyire kapunk olyan dalt, amit magunkénak érzünk, és hogyan tudjuk hozni azt a színpadon. Nem tudom pontosan, hogy kik válogatják a dalokat, de teljesen véletlenszerű. Biztos figyelembe veszik a hangterjedelmet meg a hangszínt, valószínűleg eszerint válogatják, de tényleg annyira véletlenszerű, hogy egyszer gyors, máskor lassú, egyszer rock, a következőben pedig érzelmesebb. Eddig a One Night Only volt a kedvencem, csak az a baj, hogy akkor nagyon meg voltam hűlve, de ennek ellenére jól sikerült.

– Mire számítasz a műsor után? Furcsa lesz-e visszacsöppenni a hétköznapokba?

– Nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen lehetőségek jönnek majd, de már várom, hogy kapjak egy kis családi támogatást. Remélem, hogy el tudok indulni ezen a pályán, nagyon szeretném, ez az életem. A legjobban a szeretteim hiányoznak, ha most lenne 15 percem, amikor bárhová elmehetek, akkor az az igazság, hogy haza mennék Csíkszeredába,és a barátommal, a szüleimmel és a nagyszüleimmel találkoznék.

A Star Academyről

Az akadémiára beköltözött fiatal tehetségek heteken keresztül ideális körülmények között, profi felkészítőtanárokkal és vendégelőadókkal készülnek a hétvégi élő műsorokra, hogy a nézők és a zsűri szavazatai alapján eldőljön, ki viszi haza a fődíjat, 24 milió forintot, és kap lemezszerződést. Az eredeti elképzelések szerint minden hétköznap este napi összefoglalót láthattak a nézők az énekesek mindennapjairól, szombaton pedig élő adásban mutathatták meg a versenyzők, hogy mennyit fejlődtek az adott héten. Hétfőtől azonban az összefoglalók elmaradtak, így ezután kizárólag a szombat esti élő adásokban követhetik a nézők az énekesek pályáját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak

A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
Hirdetés