Szeret, nem szeret, vagy mégis?

Érdekes és praktikus példákkal színesített előadást tartott a hétvégén több Maros megyei helyszínen Fodorné Ablonczy Margit, kecskeméti lelkipásztor és férje Fodor Attila mérnök. A házaspár közösen, egymástól átvéve a szót beszéltek a szeretet nyolc nyelvéről, azokról a módokról, ahogy kimutathatjuk szeretetünket.

Simon Virág

2012. május 01., 12:012012. május 01., 12:01

2012. május 01., 14:342012. május 01., 14:34


Az előadás alapja Gary Chapman Családi összhangzattan című könyve volt, amelyben a szerző öt szeretetnyelvről beszél. A házaspár elmondta, előadásaik során három új nyelvet is felfedeztek, így immár a szeretet nyolcféle megnyilvánulásáról beszélnek. Mivel a házasságban, párkapcsolatban két különböző értékrendű, szokású családból érkeznek a felek, nagyon fontos, hogy felfedezzük és megtanuljuk azt a „szeretetnyelvet”, amellyel beszélhetünk társunkkal.

Már előadásuk elején leszögezték: meggyőződésük, hogy a szeretetet tanulni kell és félteni, hiszen titok, hogy hogyan születik meg a szívünkben és az is, hogyan tud elfogyni, eltűnni. A szeretet különböző formáit színekhez társították, kiemelték: van aki a zöld színt szereti, van aki a pirosat vagy a kéket. Megtörténhet, hogy a párkapcsolatban az egyik fél színtévesztő, nem tudja megkülönböztetni a kéket és a zöldet, nem tud úgy szólni, hogy párja megértse: szereti. Éppen ezért jó, ha megismerjük élettársunk szeretetnyelvét és megtanuljuk azt alkalmazni.

A főbb szeretetnyelvek: testi érintés, egymásra figyelés, ajándékozás, szívesség vagy figyelmesség, elismerés.

A házaspár által felfedezett három szeretetnyelv egyike a melléállás. Mit teszünk, ha társunk nehezen megvásárolt új autónkat, egy rossz parkolás következtében megüti vagy megkarcolja? Kiabálunk vele vagy átérezzük, hogy ez mennyire bántja őt, melléállunk, és ordibálás helyett megvigasztaljuk. Bár nem szerepel az első öt szeretetnyelv között, a melléállás, egymás támogatása is a szeretet egyik kifejezési formája. Hiszen ami ma megtörtént társunkkal, holnap esetleg velünk is megeshet, éppen ezért fontos, hogy mindig  egymás mellé álljunk és támogassuk egymást.

Az előadások során megtalált szeretetnyelv a befogadás is. A lelkipásztor elmesélte, hogy amikor egy kis faluban szolgált, az asszonykörhöz csatlakozni akart két roma fiatalasszony is. A helybéliek azt mondták, ők csak akkor maradnak, ha azok nem jönnek. A lelkész azt felelte, ha ennyi bibliaóra után csak ennyit tudnak mondani, ha nem képesek befogadni őket, akkor hiábavaló volt minden imádkozás, igeolvasás. Végül sikerült közösséggé kovácsolni őket. Tele vagyunk előítéletekkel, otthonról hozott sztereotípiákkal, éppen ezért nehezen tudjuk családunkba, közösségeinkbe befogadni azokat, akik valamiért másak. Sokszor a családokban másodrangú tagnak tartják a menyeket és vejeket, hiszen nem vér szerinti rokonok. A befogadást nem tartjuk a szeretet egyik formájának, pedig az, és ezt is tudatosan meg kell tanulnunk, gyakorolnunk kell.

A harmadik új szeretetnyelv a tisztelet. Hogyan tiszteljen főnökömet, aki nem tudja rendesen végezni a munkáját és egyáltalán nem szimpatikus nekem? Hogyan tiszteljem anyósomat, aki mást sem tesz, csak ócsárol és megbánt engem? Bár sokan nem értenek egyet vele, az előadók szerint a tisztelet is szeretetnyelv. Olyan szeretetet kifejező eszköz, amelyet meg kell tanulnunk, ha azt akarjuk, hogy családunkban, munkahelyünkön békés és szeretetteljes légkör uralkodjon. A Biblia azt írja, hogy a férjnek gondoskodnia kell a feleségéről, annak pedig tisztelnie kell férjét és engedelmeskedni neki.
Családban és közösségben ne az elvárásaink legyenek nagyok, hanem próbáljuk meg egymás szerepét és feladatát tiszteletben tartani, egymás szeretetnyelvét megtanulni és „beszélni”  – tanácsolta a házaspár.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Szovátára látogatott Kövér László

Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke jelenlétében nyitották meg az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját szerdán este Szovátán. Idén rendhagyó módon nem egy, hanem hét helyszínen lépnek fel a táncosok.

Szovátára látogatott Kövér László
Szovátára látogatott Kövér László
2026. március 18., szerda

Szovátára látogatott Kövér László

Hirdetés
2026. március 17., kedd

Több Maros megyei helyszínen is lángol a száraz növényzet – frissítve

Több különböző helyszínre is égő száraz növényzet miatt riasztották a tűzoltókat Maros megyében.

Több Maros megyei helyszínen is lángol a száraz növényzet – frissítve
2026. március 17., kedd

Gyermekek tömegsírjára is rátaláltak a feltárt római kori temetőben

Maros megye első, római településhez köthető temetőjét tárják fel a megyei múzeum munkatársai Maroskeresztúron. Ottjártunkkor egy olyan sírnál dolgoztak a szakemberek, amelyben húsz gyermekcsontvázat találtak.

Gyermekek tömegsírjára is rátaláltak a feltárt római kori temetőben
2026. március 17., kedd

Lakóház gyulladt ki Dicsőszentmártonban

Tűz ütött ki egy lakóház tetőzetében Dicsőszentmártonban, személyi sérülés nem történt.

Lakóház gyulladt ki Dicsőszentmártonban
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából

Az országos költségvetés tervezete felemás képet mutat a Maros megyei nagyberuházások tekintetében. Míg a segesvári elkerülőút jelentős forrásokhoz jut, a szászrégeni és a marosvásárhelyi forgalmat tehermentesítő projektek csak jelképes összegeket kaptak.

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából
2026. március 16., hétfő

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében

Számos tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei hivatásos és önkéntes tűzoltókat hétvégén. A beavatkozások során összesen mintegy 60 hektárnyi terület égett le – tájékoztat a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

A szabadság munkával terhes kötelesség

Már Petőfi felismerte, és Marosvásárhelyen ki is mondta, hogy csak akkor győzhet a magyar, ha egy akaraton van, ha egy irányba húz – hangzott el vasárnap a Postaréten, ahol rég nem látott számban ünnepelt, emlékezett a marosvásárhelyi magyarság.

A szabadság munkával terhes kötelesség
A szabadság munkával terhes kötelesség
2026. március 15., vasárnap

A szabadság munkával terhes kötelesség

2026. március 14., szombat

Hány játékterem működik Marosvásárhelyen?

Marosvásárhelyen 330 szerencsejáték-terem működik, és nyolcszáznál több „félkarú rablót” használhatnak a városlakók. Kovács Mihály Levente alpolgármester kezdeményezésére ezeket a helyeket a város szélére száműzik.

Hány játékterem működik Marosvásárhelyen?
2026. március 13., péntek

Hétvégi házból loptak el háztartási gépeket

Öt nagyölyvesi ingatlanban végeztek házkutatást pénteken a mezőrücsi rendőrök a marosvásárhelyi ügyészség felügyeletével. Egy minősített lopás ügyében kutattak bizonyítékok után.

Hétvégi házból loptak el háztartási gépeket
Hirdetés