Szent István napján mutatják be a Csaba királyfit

G. Nagy István Ilián, a Csaba királyfi székely nemzeti opera szerzője újabb információkat árult el az ősbemutatóról. Székelyudvarhelyi látogatása során a szerző többek közt arról számolt be, hogy a szervezésekkel eljutottak az első fázis végére, majd bejelentette az ősbemutató végleges dátumát: Szent István napján lesz, a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban.

Antalfi József

2011. június 14., 17:492011. június 14., 17:49

2011. június 14., 17:592011. június 14., 17:59



Lukács Zsolt és G. Nagy István Ilián

A stáb teljesen összeállt, a rendező-koreográfus egy személyben Orza Călin lesz, a mű hangszerelése, a megfelelő énekesek, színészek, táncosok és művészek kiválasztása is lassan végéhez közeledik – mondta a zeneszerző. A második lépésben, a bemutatóra készülődve az előadást úgy próbálják megszervezni, hogy mind a darabhoz, mind pedig a székelységhez egyaránt méltó legyen. 10–12 főszereplője lesz, de a kórust és az összes statisztát egybevetve több mint százan fognak színpadra lépni augusztus 20-án.

„Ahogy korábban mondtam, Csaba királyfi Ráduly Botond, az Erdély hangja tehetségkutató győztese lesz, Attila király főpapjának, a Látónak a szerepében a híres rockénekes Rudán Joe lesz látható. Kimagasló szerepet kap Lukács Zsolt (képen), a Kabai Nyári Színház tagja is, ő a germán hadvezért, Dietrichet fogja alakítani. Kabán már bemutatták többek közt az István, a királyt, a Dzsungel könyvét, valamint a Kőműves Kelement is. A Csaba királyfiban látható lesz még két rabonbán, az összes többi szereplő kizárólag székelyföldi színészekből, opera- és rockénekesekből áll majd: Attila király sepsiszentgyörgyi lesz, Csíkszeredából válogattuk a színészek zömét, a kórus és a táncosok pedig gyergyószentmiklósiakból fog állni. A színpadon még lesznek barantás harcosok, Csabafiak, valamint huszárok egyaránt” – részletezte G. Nagy Ilián.

A szerző abban állapodott meg Orza Călinnel, hogy az lenne a legjobb, ha az ősbemutatóra egy ünnepnapon kerülne sor – ezért esett a választás Szent István napjára. Megismerve a székelyföldi művészeket, G. Nagy Ilián tudatosan törekedett arra, hogy egy új generációnak is lehetőséget adjon tehetsége kibontakoztatására. Ennek a tervnek eleget téve mind a hangszerelő, a rendező-koreográfus, mind pedig az énekesek zöme 25–30 év közötti generációból fog összeállni. A hangszerelést a 27 éves, csíkszeredai énekes, Bene Zoltán fogja végezni, a hangmérnök pedig Szakál Attila stúdiómunkában jártas szakember lesz – mindketten a Tündérground zenekar tagjai. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen a szerző hangsúlyozta: az operában ötvözni szeretné az újkori rockzenét, a klasszikus szimfonikus (ez az operákat is vissza fogja idézni, egyrészt a kórusművekkel, másrészt Attila és Mikolt szerepével) és a népi folkos hangzásvilágot.

A Csaba királyfi opera egyik kimagasló érdekessége az lesz, hogy a magyar operák világában (a szerző legjobb tudása szerint) nincs olyan mű, ahol egyszerre lenne ötvözve ez a három műfaj úgy, hogy némiképp ne vegyülnének össze. Itt a rock és az opera egymás mellett jelenik meg, harmadik pólusként pedig sajátos jelleget fog kapni a népzene. „A munka jelenlegi szakaszának végeztével azt mondhatom, hogy a kimagasló fiatal művészek mellett Bene Zoltánban és Szakál Attilában Székelyföld kimagaslóan tehetséges szakembereit találtam meg” – tette hozzá G. Nagy Ilián.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
Hirdetés