Szabadságharc a költészetben – szavalóverseny

Barta Karola, a Márton Áron Gimnázium tizedik osztályos diákja szavalja el Petőfi Sándor A nemzethez című költeményét március 15-én, a csíkszeredai Gál Sándor-szobornál való koszorúzáskor – derült ki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom csíkszeredai szervezete és a Szent László Serege Egyesület szervezésében március 14-én megtartott Szabadságharc a költészetben elnevezésű szavalóversenyen.

Péter Beáta

2012. március 14., 18:502012. március 14., 18:50

2012. március 15., 15:202012. március 15., 15:20

Második alkalommal szervezte meg a HVIM Csíkszeredában a Szabadságharc a költészetben című szavalóversenyt. Az idei versenyre benevezett tizenhét középiskolás diáknak a választott vers mellett egy kötelező, Petőfi István Önkéntes dala című versét is el kellett szavalnia. A versenyzőket a zsűri tagjai – Csapai Árpád egyetemi lelkész, Daczó Katalin újságíró és Vitéz Lázár Elemér, a Történelmi Vitézi Rend országos törzskapitánya, Nagy Tivadar, a Role zenekar vezetője – többek között a versválasztás, a megjelenés, a szövegtudás, a szavalat zenei eszközei, valamint a szavalat összértéke szempontjai szerint pontozták.       

„Ez a rendezvény március 15-e fényében zajlik. Úgy gondoltuk, hogy a szervezetünk így tud a legjobban ráhangolódni március 15-ére. Itt diákoktól hallhatjuk a március 15-e érzéseit, és úgy gondoljuk, hogy ők azok a legtisztább, a még nem megfertőzött emberek, akik még versekből tanulják meg március 15-e lényegét. Felemelő érzés az, hogy szép verseket hallottunk, és így hangolódunk rá a megemlékezésre” – mondta el Szőcs Csongor, a HVIM csíkszeredai szervezetének vezetője.

Az első helyezett Lázár Emőke, a Márton Áron Gimnázium tizedik osztályos tanulója lett, ő ingyenesen vehet részt a mozgalom által júniusban megrendezendő IV. Székely Szigeten. A második legjobb szavalatot Bartalis Bernadett, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tizenkettedik osztályos tanulójától hallhatta a közönség, a harmadik díjat pedig Barta Karola kapta. Különdíjban részesült Salamon Sarolta, ő ingyen vehet részt a Sebő Ödön emléktúrán. A rendezvény fő támogatója  Csíkszereda Polgármesteri Hivatala volt. Képviselői értékes könyvjutalmakat osztottak ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 20., péntek

Több mint száz cölöpre építették a csíkszeredai Angyalkert napközit

Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.

Több mint száz cölöpre építették a csíkszeredai Angyalkert napközit
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában

A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában
2026. március 19., csütörtök

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése

A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése
2026. március 19., csütörtök

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában

Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben

A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben
2026. március 18., szerda

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban

A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban
2026. március 18., szerda

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 18., szerda

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés