Péntek délben vonulnak fel a csapatok Sepsiszentgyörgyön és ezzel kezdetét veszi a Háromszéki Diáknapok. Idén 16 csapat versenyez.
2011. május 13., 11:012011. május 13., 11:01
2011. május 17., 11:342011. május 17., 11:34
Az Erzsébet-parkban található Csillagnál gyülekeznek a fiatalok péntek délben és vonulnak végig a város különböző pontjain, felhívva a figyelmet, hogy ez a hétvége a diákokról szól majd. A felvonulást rendőrautó vezeti és kíséri, a visszaérkezéskor pedig hivatalosan is megnyitják a rendezvényt a szervezők. A programok a megyei tanács épülete előtt folytatódnak, de néhány helyszín a városon kívül, a 4-es kilométernél lesz.
Tavaly sok érdekes, színes csapat vonult fel, ez idén sem lesz másként. Itt lesz a Gyufa csapat, akik segítenek abban, hogy a képzelőerő lángra kapjon. Kiemelkedő a C.N. csapat is, ők ezt vallják magukról: „A csapat alapja a hatalmas tarka abrakadabra. Áldását látták már százával. Ezen seregnek neve C.N., ezren nevetnek mellette, szeretve eme kedvesen eleven embereket. Élénk és értékes énjét nézték. Itt izgi mindig; irigy nincs.”
A jelentkezők között van, aki versbe szedte bemutatkozóját, vannak, akik érdekes fényképekkel illusztrálták magukat, mások pedig frappáns, rövid leírást adtak. A csapatok más és más egyéniségekből állnak, de mindegyik sokszínű és barátságos.
A diáknapok vasárnap délután érnek véget, a zárórendezvénynek a Tamási Áron Színház ad helyet.
Idén 31. alkalommal rendezik meg az Erdővidéki Közművelődési Napokat, ezalkalomból a térség minden településén szerveznek különböző kulturális, tudományos és szórakoztató rendezvényeket, illetve gyermekprogramokat.
Tavalyhoz képest tízszeresére nőtt a hepatitis A vírus okozta megbetegedések száma Kovászna megyében. A fertőző májgyulladás gócpontja egy bodzavidéki községben található.
Tavasz óta döcögött az új számlázási program a Hydrokovnál – korábban Közüzemek Rt. –, a hibák miatt sokan késve kapták a számlát, és a honlap sem működött megfelelően. Október 3-tól ismét lehet online fizetni és óraállást jelenteni.
Öt gyémántlakodalmas és 33 aranylakodalmas házaspárt köszöntött pénteken a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. „A mai világban, amikor a gyors döntések és könnyű feladások korát éljük, önök példát mutatnak” – mondta az ünnepségen Antal Árpád polgármester.
Könnyű online kereset lehetőségével csalta lépre áldozatát egy internetes szélhámos, aki így több mint 45 ezer lejre tett szert illetéktelenül.
Beköszöntött a hideg idő, de a szabályok most is változatlanok a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállón: ittasan nincs bejárás. Szerdán este éppen emiatt küldtek el egy igénylőt, egy másiknál pedig epilepsziás rohamokat okozott az alkoholfogyasztás.
A sepsiszentgyörgyi TEGA Rt. egyelőre nem drágította meg a szolgáltatását, sőt még az áfa-emeléssel járó többletkiadást is magára vállalta. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben is így marad.
Dagad a botrány a Sepsiszentgyörgy melletti szépmezői kutyamenhelyen történt altatások körül: az AMY civil szervezet az új gondokságot hibáztatja, számos helyi lakó az állatok védelmére kelt. A menhely új ügyintézője is nyilatkozott a Székelyhonnak.
A Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar nyitja meg a 2025–2026-os Hangversenyévadot október 23-án Sepsiszentgyörgyön.
Nekikezdtek Kovásznán a helyi lakosok által évek óta várt körforgalom megépítésének a Penny áruház előtt, ahol öt utca kereszteződése teremtett évekig veszélyes forgalmi helyzeteket.
szóljon hozzá!