
Fotó: Veres Nándor
Rendhagyó rendezvénnyel ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a csíkszeredai, korábban Soros, jelenleg Spektrum Oktatási Központ. Október 5. és 7. között oktatásról, nevelésről szóló gondolatébresztő, vitaindító dokumentum- és játékfilmeket vetítenek a Csíki Moziban.
2016. október 04., 10:012016. október 04., 10:01
2016. október 04., 10:022016. október 04., 10:02
Az utóbbi tíz évben készült olyan nemzetközi dokumentum- és játékfilmeket vetítenek a Csíki Moziban szerdától péntekig, amelyek arra keresik a választ, hogy merre tart az oktatás, és ennek következtében merre tart a világ.
„Reméljük, hogy ezáltal több cél is tud teljesülni egyszerre. Először is, nemrégiben nevet változtattunk, a korábban Soros Oktatási Központ most Spektrum Oktatási Központ lett, és ezzel a rendezvénnyel kommunikálnánk, hogy megváltozott a nevünk. Másrészt, szeretnénk a helyi közösségnek színesebb, többféle oktatási szolgáltatást nyújtani, és úgy gondoltuk, hogy a film egy nagyon jó módja az informális nevelésnek. Különösen, hogy magának a filmnapoknak is az oktatás a témája. Ugyanakkor a központ fennállásának huszadik évfordulóját ünnepeljük, és nem egy hagyományos konferenciával, hanem egy rendhagyóbb eseménnyel készültünk. Ez szerencsésen találkozott azzal, hogy működőképes végre a mozi. Szerettünk volna egy olyan oktatási eseményt, amely nem csak a jelenlegi vagy volt hallgatóinknak, kollégáinknak, hanem szélesebb körben, a városnak is érdekes lehet” – tájékoztatott Lázár Csilla. Az oktatási központ igazgatója a filmek válogatásának szempontjairól elmondta, a programba olyan, az utóbbi tíz évben készült filmeket válogattak be, amelyek az oktatás, nevelés témáját sikeresen közelítik meg, és amelyeket különböző szaklapok, honlapok is a legjobbak közé sorolnak.
„Ezek nemzetközi filmek, és egy kivételével, a forgalmazásuk sincs megoldva Romániában. Nemzetközi forgalmazóktól, a gyártóktól, sőt egy esetben a rendezőtől kaptuk meg a vetítési jogokat, és az volt a célunk, hogy olyan filmek legyenek, amelyek problematizálják a nevelés, oktatás témakörét, magas színvonalú alkotások és ugyanakkor érdekesek. A dokumentumfilmeket is úgy választottuk ki, hogy nem száraz, elvont és csak egy szűk réteget érdeklő filmek legyenek, hanem olyanok, amelyek erőteljesek, sikeres alkotások és szórakoztatók is egyben.”
Aki végignézi ezeket az alkotásokat, láthatja majd, hogy vannak országok, ahol hangsúlyosabban jelen vannak bizonyos problémák – Románia is ilyen, ahol az oktatás nagyon sok problémával küszködő terület – , de ezek általában nem partikuláris problémák – mutatott rá Lázár Csilla. Az olyan kérdések, hogy milyen kell legyen a tanár és diák közötti kommunikáció, hogy mire kell tanítson és miről kell szóljon az iskola, és hogy az életre készít-e fel, minden országban jelen vannak. „Ugyanakkor a filmek között van, amelyik sikeres projekteket, próbálkozásokat ismertet, mint a finn oktatási rendszer, és lesz egy amerikai film, amely egy egyházi iskola sikeres integrációs nevelői modelljét mutatja be, vagy a szerdai dokumentumfilm, amely a progresszív oktatási módokról szól. Tehát vannak utak, amelyeket érdemes követni, de ez egy örök téma, hogy milyen kell legyen a jó oktatás.”
A délutáni dokumentumfilmeket ingyenesen vetítik, az esti filmekre a belépő 5 lejbe kerül. A szervezett diákcsoportok, akiket tanár kísér, ingyen mehetnek be az esti vetítésekre is.
Régi-új oktatási központ
A Spektrum Oktatási Központ szeptember közepén töltötte fel a Facebook-oldalára azt a reklámfilmet, amelyet két hét leforgása alatt több mint egymillió személy nézett meg, több magyarországi médiaorgánum szerint pedig az eddigi legjobb erdélyi reklámfilm. „Ekkora nézettségre nem számítottunk. Az volt a célunk vele, hogy legyen egy élvezhető filmecske, amelyet magáért a film kedvéért is megnéznek, vagy megosztanak. Ezzel is szerettük volna közhírré tenni, hogy megváltozott az oktatási központ neve, de a profilunk, a szolgáltatásaink megmaradnak” – magyarázta az igazgató. Kérdésünkre, hogy mi indokolta a névváltoztatást, elmondta, hogy már ezelőtt tíz évvel született egy vezetőtanácsi határozat ezzel kapcsolatban, amelyet hosszas gondolkodás után most léptettek érvénybe. A központot ezelőtt húsz évvel a Soros Alapítvány hozta létre, de csak körülbelül öt évig támogatta, ezután az intézmény a „saját lábára állt”, egyrészt az oktatási szolgáltatásokból, másrészt pályázatok útján oktatásfejlesztési programokból tartja fenn magát. „A valósághoz képest, hogy ez egy önálló központ, a nevünk nem volt egy világos kommunikáció. Noha gyakran elmondtuk különféle fórumokon, hogy ez az oktatási központ önálló, a nevünk továbbra is azt sugallta, hogy a Soros Alapítványhoz tartozunk. És egyszerűen ezt a kommunikációt szerettük volna egyenesbe hozni, voltak esetek, amikor a helyi együttműködésnek is gátja volt az, hogy azt hitték rólunk, hogy mi egy szervezetnek az alszervezete vagyunk. Azt hiszem, ezzel az új névvel felszabadultak jó irányok, jó döntés volt” – hangsúlyozta Lázár Csilla.
A filmnapok programja
Október 5-én 16 órától A tiltott oktatás című, 2012-ben készült argentin, spanyol nyelvű dokumentumfilmet vetítik magyar felirattal. Rendező: Germán Doin. 19 órától Az osztály című, 2008-ban készült francia játékfilmet vetítik román felirattal. Rendező Laurent Cantet.
Október 6-án 15 órától az Én vagyok Malala (2015) nemzetközi koprodukcióban készült angol nyelvű dokumentumfilmet lehet megtekinteni magyar felirattal. Rendező: Davis Guggenheim. 17.30-tól A finn csoda, 2011-ben készült angol nyelvű amerikai dokumentumfilmet vetítik magyar felirattal. Rendező: Sean Faust. 19.30-tól A hullám (2008) című német játékfilm szerepel a filmnapok műsorában, ezt is magyar felirattal vetítik. Rendező: Dennis Gansel
Október 7-én 16 órától a 2014-ben készült A regula című amerikai dokumentumfilmet vetítik magyar szinkronnal. 17 óra 20 perctől Skype-beszélgetés lesz Marylou Bongiornoval, a film rendezőjével. 18 órától Lazhar tanár úr (2011) francia nyelvű kanadai játékfilm (magyar felirattal) zárja a vetítések sorát. A film rendezője Philippe Falardeau.
Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.
Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.
Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.
A télies időjárás miatt rövid ideig korlátozták a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók közlekedését Szépvíz és Gyimesközéplok között a 12A jelzésű országúton. A korlátozást 14 óra 30 perc körül oldották fel.
A vidéki települések polgármesterei is tisztában vannak azzal, hogy a mára hírhedtté vált 239-es számú törvény jelentős terhet ró a lakosságra. Csak egy dologgal tudják biztatni a lakókat: a helyben befizetett adók legalább nem vándorolnak Bukarestbe.
Hargitafürdőn 120 tonna, míg Csíkszeredában 210 tonna csúszásgátló anyagot szórtak az utakra a munkagépek az idei havazás kezdete óta – derül ki Bors Béla csíkszeredai alpolgármester közleményéből.
Az idei helyi adók és illetékek befizetésére csak január 15-től lesz lehetőség Csíkszerdában, addig az előző évek elmaradásait, a büntetéseket és egyéb illetékeket lehet törleszteni.
Közölte a 2026-os házszentelések menetrendjét a csíkszeredai Szent Ágoston Római Katolikus Plébánia. A látogatásokra január 2-a és 5-e között kerül sor.
A kisfiú január elsején 10 óra 57 perckor született meg a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban. Márton Dávid egy gyimesbükki család harmadik gyermekeként jött a világra.
Közúti baleset történt az év utolsó napjának délelőttjén a 12A jelzésű országúton, Csíkszentmiklós és Csíkszereda között. A rendőrség közleménye szerint három autó összeütközött, egy személy megsérült.
szóljon hozzá!