Role – múlt és jelen

„Kontraszt nevű előző zenekarom és egy diákzenekar maradványait kapartam össze. Elhívtam Csíki Leventét, aki billentyűzött, volt egy ügyes dobos, Antal Feni, már csak egy basszusgitáros kellett. Erre ott volt az akkori fénytechnikusunk, az öcsém, Nagy Ferenc. Nagyszerűen lehetett velük dolgozni, összeraktunk egy repertoárt, elmentünk a fesztiválra. Egynéhány idegen dallal kezdtünk, ami akkoriban divatzenének számított, Asia, meg ilyenek. Nem igazán lehetett nálunk külföldi muzsikákhoz hozzájutni, és ami kevéshez hozzá tudtunk, abból választottunk egy-két dalt, aztán rögtön indultak a saját dalok is” – eleveníti fel a kezdeteket Nagy Tivadar.

Névválasztás, stílusjegyek

A balánbányai fesztiválra való készülődéskor találták ki azt a nevet, amelyet máig is használnak. Ezen a fesztiválon, amellett, hogy megnyerték, a zsűri tagjai felhívták a figyelmüket, hogy – mivel nem volt – jó lenne egy énekest is bevenni a zenekarba. Így került be egy udvarhelyi fiú, aki Csíkszeredába jött tanulni, előtte pedig az udvarhelyi Kronosz zenekarnak volt a másodénekese: Ilok Rudolf. „Bevállaltam, hogy lakjon nálunk, igazi családtag volt, és így rengeteget tudtunk dolgozni a hangjával. Rudi volt a legelső és egyik legfontosabb énekesünk, aki megadta a Role arculatát. Utána már nagyon keveset alakultunk szemléletmódban, viszont eszköztárban, stílusokban rengeteget forgolódott a zenekar. Akkoriban divat volt egyrészt a glam rock, a West Coast stílusból alakult dallamos rockzene, kicsit arra is kacsintgattunk, de igazából roppant tetszett nekünk a szintén népszerű másik ágazat, a The Police- és Sting-vonal. Mivel nem tudtunk dönteni a kettő között, ezért olyan tudathasadásos zenekarnak számítottunk, akik kicsit ezzel is, kicsit azzal is kacérkodtunk, és így alakult ki a jellegzetes stílusunk, amit senki soha nem tudott hova sorolni. Talán a leginkább a kanadai Rush-féle progresszív rockzenére emlékeztetett, de mindössze abban, hogy nálunk is nagyon-nagyon sűrűn váltakoztak a motívumok, ami nem jellemző sem az új hullámra, sem a West Coastra. Így találtuk mi is nagyon változatosnak, érdekfeszítőnek a zenénket, ha minél kevesebb idő alatt a lehető legtöbbet bemutathattuk, belegyömöszölhettünk a tudásunkból. Még a különlegessége ennek a periódusnak, ennek a zenének, hogy mindenki a maximumot adta hozzá magából, viszont szükség volt valakire, aki az egészet eggyé kovácsolja. Rangidősként én voltam ez, és akkor így kialakult az egységes kép. Különös, hogy ezeket a dalokat, amelyek annak idején a fesztiválokon való sikerünk titkát jelentették, máig is játsszuk, majdnem mindeniket” – meséli.

Fesztiválok

A nyolcvanas években a fellépési lehetőséget a fesztiválok nyújtották. A Role számtalan fesztivált megnyert, olyan zenekarokkal lépett fel együtt, mint a Timpuri Noi, Holograf, vagy éppen a Voltaj.
„Segített minket a fesztiválok megnyerésében, hogy nagyon rövid idő alatt be tudtuk mutatni a tudásunkat. Általában 15 perc volt adva egy zenekarnak, amibe beletartozott a fel- és leszerelés. Persze, nem volt ilyen körülményes, mint most. Román szövegekkel kellett a fesztiválokra menni, közösen fordítottuk le a meglévő magyar verseket. Zenészek voltunk, műfordítók, hangszergyártók, mert azt is kellett akkoriban. Nem nagyon volt mód arra, hogy jó hangszert vásároljunk, nem is volt, ahonnan. Miután megnyertünk minden lehető és lehetetlen fesztivált Romániában, egyszerűen nem láttuk, hogy tovább most mit lehet tenni. Nem volt lehetőségünk, hogy lemezeket adjunk ki, hogy sajtóban írjanak rólunk. Teljesen el volt hallgatva, el volt fojtva ez. A rockfesztiválok fantasztikusak voltak, de egy zárt dolog volt. A külvilág nem igazán tudta, ami történt egy-egy teremben Mangáliától Bákóig.”

Hangszerelők

A nyolcvanas években elképzelhetetlen volt, hogy a zenekar tagjai csupán a zenélésből éljenek meg. A tagoknak munkahelyük volt, vagy éppen iskolába jártak. Nagy Tivadar például a helyi kötöttárugyárban volt segédmester. A próbákat az ifjúsági klubban – a jelenlegi magyarországi főkonzulátus épülete – tartották. Ott volt egy rend felszerelés, amelyet valamikor a hatvanas években szereztek be, így állandóan javítgatni kellett őket. „Érdekes, hogy mindig toldani, foldani kellett őket, de úgy is működtek. Megtörtént, hogy egy bicikliről leesett a betonútra az erősítő, darabokra hullt, de összeraktuk szépen és működött. Ami nagyon különös volt, hogy mindez nem jelentett akadályt. Manapság úgy látom, óriási probléma a fiataloknál: ha valaki készen nem tesz valamit alájuk és nem tesz meg mindent azért, hogy a kreatív energiáikat elszabadíthassák, akkor nem is csinálnak semmit, inkább üldögélnek egész nap egy kocsmában. Mi inkább nekifogtunk dalokat írni, fesztiválokra járni, és mindenki jól járt. A dalok zöme máig is él. Én nagyon büszke vagyok rájuk. Ma nyakig vagyunk kényelemmel, technikával, lehetőségekkel, lehet, hogy azért is haldoklik a kreativitás” – fűzi hozzá Nagy Tivadar.

Változások

A Role a nyolcvanas évek végén az egyetlen magyar zenekar volt, amely bejutott felvételre a Román Rádióhoz – Ferenc Zsuzsának, Mag Péternek és Boros Zoltánnak köszönhetően. Rögtön a rendszerváltás után a Román Televízióhoz hívták őket felvételre. Azelőtt nem sokkal az énekes, Ilok Rudolf végleg kitelepedett Magyarországra. „Rudi annyira egy volt a zenekarral, hogy el sem tudtuk képzelni, nélküle folytassuk. Be kellett menni tévéfelvételre, Endes Robi próbálta őt helyettesíteni, aztán ő is elment külföldre. Akkoriban ez volt a legnagyobb veszély, és egyszerűen szétesett a csapat. Kató Árpi, a dobosunk fogta magát és Izraelbe nősült, Mihály Csaba, az akkori billentyűsünk a Marosvásárhelyi Filharmóniához ment. Megszűntek a fesztiválok is, nem tudtuk, mi motiválja tovább a működésünket. Hol lesz még fórum, fellépési lehetőség, amiért érdemes dolgozni, ahol megmutathatjuk azt, hogy mit is szeretnénk, átadni a közönségnek az érzéseinket, gondolatainkat. \'89-ben hozzánk csapódott egy kislány, aki egyáltalán nem illett a zenekari képbe. Ő volt Ghinescu Carmen, aki aztán lassan meggyőzött, hogy van helye női hangnak is a csapatban. Összeállt egy új csapat, ismét egy ex-diákzenekar tagjaiból, a dobos Darvas Laci, a billentyűs Mihálykó Béla lett. Újult erővel indultunk, és próbáltunk minél több helyen bemutatkozni, zenélgetni. Közben lezajlott a \'93-as Ki mit tud?, ahol ismét más volt a csapat. Mihálykó Béla kitelepedett, új billentyűsünk Küsmödi Zoli lett. Az állandó tagcsere veszélye mindig ott lebegett a fejünk fölött. Főként az első periódusban a kitelepedések és a könnyebb megélhetés lehetőségének a keresése adta ezt, később, a 2000 utáni években az egyetemre való elmenetel.”

Rockoperák, bulik

A csíkszeredai Salvator vallásos zenekarral való együttműködésnek köszönhetően, majd annak megszűnése után, a zenekar frontemberével, Csiszér Lászlóval, valamint Póra Gabriella énekessel közösen született meg a zenekar első rockoperája –  amelyet majd számtalan követ –, a Keresztút. Az ezt követő rockoperákban – mint például a Ne késsetek, harangok!, a Szent Erzsébet legendája, a Székely Golgota vagy a Szent László király – számos középiskolás diák, egyetemista, zenész, táncos, színész, táncegyüttes vett részt. Talán még sokan emlékeznek a kilencvenes évek végén a Galbeck-bulikra, ahol a Role zenélt, és ahol először lehetett hallani Bodor Emese különleges, mély hangját az együttes tagjaként. Rendszeresen tartottak bulikat a Szakszervezetek Művelődési Házának alagsorában levő szórakozóhelyen is. Körbezenélték Erdélyt, számtalanszor léptek fel Magyarországon, Svájcban, Ausztriában. „Én mindig úgy éreztem, hogy van támogatottságunk itthon, Csíkban. Székelyföldön mindig szívesebben zenélek, mint bárhol a világon, mert számomra annyira fontos, hogy zenélés közben az emberek szemébe tudok nézni, érzem az azonnali visszajelzést” – jegyzi meg beszélgetésünk végén Nagy Tivadar.