Pál István „Szalonna”: tartalmat adni a muzsikáknak

– A Magyar Állami Együttes közreműködésével láthatjuk ma a Bartók kivirágzott fái című hangversenyt. Mitől lesz ez különleges?

– Attól, hogy az a negyvenéves táncházmozgalom, amely a világörökség része, odaérett, hogy egy klasszikus művész úgy áll a színpadra, hogy párbeszédben mutatja be Bartók Béla munkásságának mind a gyűjtőmunkáját, mind a klasszikus zenében megírott formáját. Olyanfajta párbeszédek szólalnak meg, amelyek nem kioltják egymást vagy kitaszítják, hanem igenis azt mutatják be, hogy honnan származnak ezek a dallamok, milyen együtthatásban szólaltak meg, és nagyvilág felé hogyan tudták megmutatni a Kárpát-medencénk népzenéjének – legyen az magyar, román szlovák – értékeit.

– Hogyan került bele ön a produkcióba?

– Az est szerkesztője, Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója régi szerelmese Bartók Béla munkásságának. Már marosvásárhelyi tanulmányai alatt, gyermek- és ifjú éveiben is igen meghatározta az, ami Bartók munkásságát is ihlette: a népzenének és a klasszikus zenének a szeretete. Benne ez a koncert az esztendők alatt fogalmazódott meg. Csinált ő már csak zongora-énekhang koncertet, csinált csak népzenei koncertet, de ez az első alkalom, hogy mindezt együtt. Például úgy szerkesztette meg Bartók Béla második rapszódiáját, hogy egy népzenész – jelen állás szerint jómagam –, és Kelemen Barnabás – aki nemzetünk egyik nagy hegedűművésze – együtt muzsikáljuk a klasszikus művet a klasszikus zongorakísérettel, de én a népzenét játszom, Barnabás pedig a klasszikus zenei részt. Ez évtizedek alatt érett meg Kelemen Lászlóban, és barátságunk révén én is részese lehetek ennek a különleges előadásnak a Magyar Állami Népi Együttessel együtt.

– Önnek, aki egy olyan muzsikus, aki bejárta a magyarlakta tájegységeket, és személyes gyűjtést is végzett, mi a véleménye, mennyire autentikus az előadás? Nagyon divatos kifejezés  ez manapság ugyebár.

– Természetesen az eredethűség egy nagyon fontos része ennek a műsornak, de azt azért nem szabad elfelejteni, hogy én tényleg egy hagyományőrző közegből érkeztem Kárpátaljáról, és egy öreg cigányprímástól tanultam például a szatmári muzsikát, de tanultam Szászcsáváson a Jámbor családtól, vagy Kalotaszegen Fodor Sándortól, mégis a zene annyit változik mindig, amennyit az én habitusom hozzátesz, hiszen már nem abban a falusi közegben élek. De az a fajta hagyományhűség, ami az egész előadásban jelen van, az természetesen egy támpont számunkra. Mi is igyekszünk olyan felvételekről tanulni, olyanokat hallgatni, amelyeket maga Bartók Béla gyűjtött. Ez egy óriási előny számunkra, hogy tanulhatunk ezekről a felvételekről.

– Bartók Béla nem tekintette a kottát szentírásnak. Hogy van ezzel a Magyar Állami Népi Együttes?

– Szerencsés emberek vagyunk, hiszen videó- és hangfelvételeken hallhatjuk az elődöket, s amikor megnézünk egy kottaképet, amit mondjuk Bartók Béla utána elzongorázik, akkor pontosan megértjük azt, hogy ő nem csak egy másik kottáról átmásolta, hanem igenis ott volt abban a faluban, abban a faluközösségben, ahol az adott falu muzsikusai játszották ezt, így benne még ott él az az élmény, befolyásolja is a zenéje. Erre sok esetben egy kottakép nem képes. Ebben a formában tanuljuk mi is a muzsikákat, sok esetben nem kottából, hanem személyesen vagy fülhallás után, ahogy Bartók is ezekkel találkozott, s az az élmény mindig hozzátesz a kottaképhez. Képzeljük el, milyen boldogság lenne nagyon sok klasszikus zenész barátunknak, hogy ha mondjuk egy Bach-szonáta eljátszása előtt találkozhatna Bachhal, aki eljátssza neki a darabot, hogy ő akkor ezt hogyan is gondolja. Tehát nekünk ez a fajta élmény adott. Hiszen, ha nem is azzal a hagyományőrzővel, de annak a tájegységnek a leszármazott muzsikusaival mi még élőben találkozhatunk, s tanulhatunk tőlük arról a muzsikáról, amit mi játszunk. Ez ad  egy óriási tartalmat a muzsikánknak.

– Mit gondol, könnyebb vagy nehezebb dolguk van napjaink népzenegyűjtőinek, mint anno Bartóknak?

– Hát nem is azt mondanám, hogy könnyebb vagy nehezebb. Igazából Bartók Béla, Lajta Béla vagy Kodály Zoltán virágkorát élte meg ennek a hagyománynak, aminek mi, a mai rohanó világban csak a morzsáit igyekszünk sok helyen fölszedegetni. De aki azt mondja, hogy ez már eltűnt, és már csak porosodó muzeális érték, annak nincs igaza. És be tudom neki bizonyítani, hogy bármelyik magyar tájegységbe, legyen az a település, el lehet menni, és mai napig lehet találni értékes muzsikákat, táncokat. Sokkal több idő kell azonban egy-egy dolog kibányászására, mert már sokkal jobban megkoptak, mint abban az időben, amikor még tényleg fénykorát élte ez a kultúra.

– Nem először jár Marosvásárhelyen, utoljára a Vásárhelyi Forgatagon lépett fel másfél éve. Ismerve egy picit az erdélyi, marosvásárhelyi világot, kinek ajánlja ezt a ma esti koncertet?

– Én minden olyan embernek ajánlom, aki büszke a hagyományunkra, és szereti azt a fajta kultúrát, amit ez a zene, ezek a muzsikák magukban hordoznak. Azoknak, akik főként népzenét hallgatnak óriási felismerések lesznek az előadásban, hogy milyen gyönyörű módon használta Bartók Béla ezeket a muzsikákat. De a klasszikus zenészeknek is örömmel ajánlom, azoknak a muzsikusoknak, akik nem ismerkedtek meg igazából a népzenével. Számukra is megerősítést fog jelenteni, hogy nem véletlenül merítkeztek ezek a kiváló zeneszerzők ebből a hagyományból.

Bartók kivirágzott fái
Kedden 19 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalotában adják elő a Bartók kivirágzott fái című hangversenyt. A koncert egy nem mindennapi művészi kísérlet, amelyben először szólalnak meg Bartók Béla népzenei feldolgozásaiban a népdalok úgy, ahogy azokat a zeneszerző is hallhatta a gyűjtések során. A Hagyományok Háza által létrehozott hangversenyt Bartók Béla zeneszerző halálának 70. évfordulója kapcsán a Spectrum Színház szervezésében láthatja, hallhatja a nagyérdemű.