Az Osonó Színházműhely és a Bolyongó Színházi Egyesület idén is megszervezte a hagyományos Nemzetköz drámatábort.
2012. július 12., 18:422012. július 12., 18:42
A jelenleg zajló alkotótáborba 28 erdélyi és magyarországi fiatal jelentkezett. A kökösi Gábor Áron Általános Iskolában , illetve a helyi kultúrházban két csoportban zajlanak a foglalkozások: színház-szakmai csoportot Fazakas Misi vezeti, a személyiségfejlesztő-önismereti csoportot Mucha Oszkár irányítja.
A napi program hangsúlyos részét a műhelyfoglalkozások alkotják, amelyek közül két gyakorlati és egy elméleti jellegű. Este, kortárs színházi előadásokat vetítenek és megbeszélik a látottakat – tudtuk meg Fazakas Misitől. A Romániában egyedülálló, intenzív drámatábor egy olyan impulzust akar adni a fiataloknak, amely az intenzív együttléttel és az egész napot kitöltő foglalkozásokkal helyzetet teremt a közösségi élet, a céltudatos létezés, az alkotás és önkifejezés örömének megtapasztalására, ugyanakkor szakmai tudásukat is bővíti. Az alkotótáborban jelen vannak a kilencedik osztályba idén bejutott drámatagozatos diákok. Fazakas Misi elmondta, a 15 drámás fiatal közül kilenc más megyéből érkezett, ez a tagozat jó hírén túl annak is tulajdonítható, hogy a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban 12 éve működik az ország egyetlen magyar nyelvű drámatagozata.
Az Osonó eddig 37 alkalommal szervezett hasonló alkotótáborokat. Az Osonó Diákszínház 1993-ban alakult, majd később ebből nőtt ki az Osonó Színházműhely, a társulatban az elmúlt 19 év alatt több mint 140 diák tevékenykedett, összesen 13 hazai és nemzetközi díjjal kitüntetett bemutatót vittek színre.
Székelyek – Örökölt vonások címmel nyílik kiállítás október 21-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A több száz tárgyat felvonultató tárlat többet ad a sztereotípiáknál: megmutatja a székely kultúra sokszínűségét, dinamikáját.
Prihoda Judit festőművész, grafikus és Szigeti Edit természetfotós vadillusztrációiból készült kiállítással kezdődött meg pénteken az idei Székelyföldi Vadásznapok rendezvénysorozata.
Pákéban Lajos és Julis már szinte családtag lett Szabóék portáján, mindketten „besegítenek” a tökök eladásába. A portán kirakott 42 féle tök színes látványa vonzza a vásárlókat, akik becsületkasszába fizethetik be a portéka árát.
Több videó is felkerült a Facebookra a nagy területen pusztító zágoni tűzről, egyiken hatalmas lángok, tűzoltás, segédkező helybéliek láthatók, a másikon pedig már a romok. Időközben összefogás indult a károsultak megsegítésére.
Az Iskola másként program keretében szívesen látnak diákcsoportokat, minden hónap második szombatján pedig nyílt napokat tartanak Szépmezőn. A menhelyen jelenleg 121 kutya vár örökbefogadóra.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 15 éves fiatalt Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna megyei rendőrség. A fiatal ittasan, jogosítvány nélkül, lopott autóval próbált elmenekülni a hatóságiak elől.
Elektromos rövidzárlat okozott tüzet egy zágoni háztartásban csütörtökön este. A lángokat több mint húsz tűzoltó fékezte meg, a beavatkozás megközelítőleg öt órán át tartott.
Közel 40 millió forintos támogatást hozott Nacsa Lőrinc magyar nemzetpolitikai államtitkár a háromszéki Nagyborosnyóra, a református templom legsürgősebb problémáinak orvoslására.
Befejeződött az építkezés azon az Olt-parti területen, amelyet a református egyház a sepsiszentgyörgyi önkormányzattól kapott csaknem 25 éve. A terület megtelt hiánypótló intézményekkel, csütörtökön utolsóként a Szamaritánus házat avatták fel.
Folytatólagosan elkövetett csalás miatt indult bűnügyi eljárás egy 42 éves férfi ellen, aki fiktív ingatlanüzletekre vett fel előleget jóhiszemű, lakást vásárolni kívánó emberektől.
szóljon hozzá!