Önkénteseket képeztek az élményterápiás táborra

A Yuppi Tábormozgalom Egyesület 2011 óta szervez krónikus betegséggel együtt élő fiatalok számára élményterápiás tábort. Az augusztusban zajló táborra jelentkező önkéntesek számára VígEnd címmel szerveztek tanfolyamot június 28–30. között. A képzésről László Zsuzsával, az egyesület elnökével beszélgettünk.

Becze Dalma

2013. július 03., 17:112013. július 03., 17:11

2013. július 03., 17:262013. július 03., 17:26


Az egyesület jelenleg 1-es típusú diabéteszes, 13-17 éves magyar és román anyanyelvű kamaszokkal foglalkozik. A tábor ingyenes és önkéntes, a résztvevőknek nem kell fizetniük, a munkatársak pedig nem kapnak bért. A táborban az önkéntesek három csoportot alkotnak, ezért a képzés során munkakörüknek megfelelően foglalkoznak velük. A kísérők csoportjának, vagy ahogyan ők nevezik, a Házi Manóknak az a feladata, hogy a fiatalok mellett legyenek, kalauzolják őket a programokban, illetve rosszullét esetén az egészségügyi csapathoz kísérjék őket. Az orvosok és dietetikusok alkotják a Doki Manók csapatát, a program színességéért pedig a Menő Manók felelnek.

Ezekről a feladatkörökről hallhattak a képzésén, amelyet a tábor helyszínén, Mezősályban tartottak. A vezetők igyekeztek minél interaktívabbá tenni a  hétvégét, óvakodtak a száraz elmélettől, hangsúlyt fektetve az élményekre, hiszen ez a tábor célja. Konfliktuskezelésről, a kamaszok viselkedéséről is szó esett, amelyeket gyakorlati példákkal illusztráltak. Mivel beteg gyerekekről van szó, fontos a problémamegoldó készség, erre is felhívták az önkéntesek figyelmét, valamint arra, hogy milyen kihívásoknak kell eleget tenni. Az alaposan megtervezett programok célja a gyerekek önbizalmának növelése, önmagukba vetett hitük megerősítése, saját maguk elfogadásának elősegítése, ezáltal lelki gyógyulásuk támogatása, amely elindíthatja a fizikai megerősödést is.

Az ingyenes tábor létrehozásáért egész éven át dolgoznak az egyesület tagjai. Az ideit többek között a Közösségért Alapítvány, a MOL Gyermekgyógyító Program, valamint az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatta. Augusztus 10-17. között Szatmár, Kolozs, Hargita, Kovászna, illetve Maros megyei gyermekek részesülhetnek az élményterápiában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés