
Május 27-éig, csütörtökig Budapesten tartózkodik Keresszegi Petrás Előd és Benedek Lehel, akik május 16-án 10.30-kor indultak Marosvásárhelyről, hogy 15 hónap alatt 31 000 kilométert biciklizzenek, érintve Európa 30 országát.
2010. május 25., 16:052010. május 25., 16:05
Viszontagságos időjárási viszonyok között vágott neki 15 hónapos kerékpáros túrájának a marosvásárhelyi Keresszegi Petrás Előd és Benedek Lehel, pechükre ugyanis a május 16-ai indulást követően több mint egy hétig esőben, borús égbolt alatt kellett pedálozniuk. Előd már a második napon árokba esett, amikor egy kiskutyát akart kikerülni, de komolyabb sérülést nem szenvedett, csupán a combján és a lábszárán keletkeztek kék foltok.
Az első országhatár
A fiúk elmondása szerint eddig különösebb gonddal nem szembesültek, leginkább az időjárás viselte meg őket, hiszen kilométereken át szembeszéllel, illetve esővel küszködtek, no meg a Meszessel. „Május 20-án 18.30-kor értük el az országhatárt (fotó fent), a határőrök nagyot néztek, amikor elmondtuk, hogy mire készülünk, majd tovább engedtek. Nyírbátorig tekertünk, ahol egy halastó partján a Halászszövetség jóvoltából engedélyt kaptunk, hogy lesátrazzunk. Nagy élmény volt, gyönyörű táj, termálforrás, sok-sok hal, kedves emberek. A helyi televízió meg is interjúvolt minket. Kezdünk belerázódni a projektbe” – fogalmaztak a fiúk. Szállást és meleg ételt eddig Kolozsváron „Ágica és a barátja”, Gencsen (Nagykároly mellett) a Váczy család, Nyírbátorban Polyák László biztosított, illetve sátorban töltötték az éjszakákat.
„Debrecen előtt kb. 20 km-rel megjelent az első biciklis út (fotó lent). Hihetetlen, hogy mennyire egyszerűen műkodik az egész. Egy tábla jelzi a biciklis út kezdetét és már rajta is vagy, ami mellesleg a gyalogosoké, de olyan szépen megférnek egymás mellett. Semmi idegeskedés, semmi kiabálás. Nem hallani dudaszót. A kamionok lelassítanak a hátad mögött és türelmesen várnak, amíg tovább tudnak haladni” – számoltak be a fiúk.
Debrecen, Hortobágy, Eger
Meglátogatták a cívis város nevezetességeit, és elbűvölte őket a nyugalom, a csend, a madárcsicsergés, majd Eger felé indultak. Az éjszakát a Hortobágyon töltötték, ahol az ég a földet éri, és meglátogatták a világhírű ménest. Felfrissülést a tiszafüredi tó vize jelentett, a következő éjszakát pedig Eger előtt 10 km-el töltötték sátorban. „Reggeli után bejártuk a Bazilikát, majd az Egri várat. Itt egy kis, sötét lebújra bukkantunk, mint kiderült, alagútrendszerről van szó, de mivel nincs kivilágítva, turisták nem járnak le ide. Jól jön a fejlámpa. Megnéztük a török fürdőt, majd tovább indultunk Visegrád felé. Egyetlen egy autó dudált ránk Debrecenből kifele, ki lehet találni, milyen rendszámú autó volt” – ismertették.
Keresszegi Petrás Előd és Benedek Lehel jelenleg Budapesten tartózkodik, ahol pihenéssel, felfrissüléssel, városnézéssel töltik az időt, no meg meglátogatták őket barátnőik a magyar fővárosban. A Velencei-tó, Balaton, Zalaegerszeg, Ausztria útvonalon május 27-én, csütörtökön indulnak tovább. További információk, fotók és videók a www.ontheroad.blog.hu honlapon.
Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.
Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.
Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.
Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.
Megkapta a környezetvédelmi jóváhagyást a nyárádszeredai tehermentesítő út terve. Így Bukarestbe utazhatnak az illetékesek, hogy megkössék a szerződést, és kiderüljön, hogy mikor kezdik el a csaknem öt kilométeres út megépítését.
Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.
Hétvégi fitneszedzésekre jár több szellemi fogyatékkal élő fiatal Marosvásárhelyen a Healthy Athletes Impact Grant elnevezésű nemzetközi projekt keretében, amellyel bizonyítják: a mozgás nem ismer határokat – sem fizikai, sem társadalmi értelemben.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A marosvásárhelyi Vártemplom székely népi díszítésű virág- és madármintás kék színű felújított bútorait mutatják be vasárnap a tíz órás istentisztelet során.
Kilencvenmillió lejes tartozása van a marosvásárhelyi szívintézetet építő céggel szemben az egészségügyi minisztériumnak, Cseke Attila ügyvivő tárcavezető azonban pénteken Marosvásárhelyen kijelentette: biztosítani fogják a befejezéshez szükséges pénzt.