
Fotó: Boda L. Gergely
Ha május, akkor diáknapok, s ha diáknapok, akkor színes pólós fiatalok lepik el a várost. Idén ezerháromszázan lesznek, és hol itt, hol ott tűnnek fel Marosvásárhelyen, a próbák ugyanis a város különböző pontjain zajlanak majd.
2012. május 07., 16:322012. május 07., 16:32
2012. május 07., 17:532012. május 07., 17:53
Idén negyven csapat vesz részt a tizenötödik alkalommal megszervezett Marosvásárhelyi Diáknapokon, a csapatok 25–35 fős létszámúak, így mintegy 1300 diák bulizik és versenyzik a négynapos eseményen május 9–12. között. A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség szervezésében zajló diáknapokon 37 régi csapat jelentkezett, amelyek legalább egyszer már szerepeltek az eseményen, és csupán három olyan – leginkább elsőéves egyetemistákból álló –, amely eddig még nem volt a diáknapokon – tudjuk meg a rendezvény egyik főszervezőjétől, Antal Emőkétől.
Felvonulás a főtéren kívül
A Diáknapok szerdán 17.30 órától a hagyományos felvonulással kezdődik, idén azonban nem a megszokott útvonalon halad a diáksereg. A főtér helyett – ahová nem kaptak engedélyt – a Bernády György és a nemrég meglovasított Borsos Tamás-szobor talapzata közt gyülekeznek a diákok, onnan a Vársétányon át, a Mihai Eminescu Ifjúsági Ház előtt haladva, a szerpentinen keresztül érnek el a Víkendtelepre, ahol már kezdődnek is a próbák. A csapatra jellemző filmmel mutatkoznak be a résztvevők, majd a bulin is meglepetéspróbák várják őket.
A négynapos rendezvény forgatókönyve idén se sokat változott: az egyetemisták sportversenyeken mérik össze erejüket, kocsmajátékokon bizonyítanak, de különböző szabadtéri vetélkedőkön is ügyeskedniük kell. Hagyományos feladatnak számít a kincskeresés és a harácsolás, utóbbin az éjszaka közepén lehetetlenebbnél lehetetlenebb tárgyak begyűjtésén ügyködnek majd a résztvevők.
Az Intim Torna Illegál is diáknapozik
Antal Emőkétől megtudtuk, idén koncertet is sikerült beiktatni a rendezvény programjába, így csütörtök este az egyetemisták körében igen népszerű Intim Torna Illegál koncertezik a Maros-parti Sörpatikában. A magyarországi együttes 2010-ben vált ki a Kistehén Tánczenekarból, azóta bérelt helye van a nagy nyári fesztiválok színpadán, többek közt a Félszigeten és Tusványoson is.
A sport- és szabadtéri vetélkedő eredményei alapján a legjobb öt csapat vehet részt a Diáknapok gáláján, amelyet már az Apollo Klubban tartanak, ott derül ki, hogy ki lesz a 2012. évi Diáknapok legjobb csapata.
A szervezők szerint a városlakóknak is fel kell készülniük a május 9–12. között zajló „diákinvázióra”, ugyanis ilyenkor kicsit hangosabbak, kicsit bolondosabbak az egyetemisták.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.
Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.
szóljon hozzá!