Naptárról tekintenek ránk a helikonisták

A Marosvásárhelyi Kulturális Központ kezdeményezésére immár ötödjére jelent meg kulturális naptár Marosvásárhelyen. Idén Helikon-naptár született, és a hagyományhoz hűen, most is ajándékba kapják ezeket a marosvásárhelyi magyar ajkú diákok.

Szász Cs. Emese

2011. december 13., 14:312011. december 13., 14:31

2011. december 13., 15:392011. december 13., 15:39

Kulturális naptár ötödjére született Marosvásárhelyen, az első, a 2008-as Marosvásárhely neves személyiségeit tartalmazta, a 2009-ben megjelentet a város barokk épületeivel illusztrálták, 2010-ben Marosvásárhely régi utcái, terei díszítették a kalendáriumot, múlt évben pedig már nem kizárólag marosvásárhelyi tematikát kapott a naptár, ugyanis az erdélyi magyar tannyelvű oktatás, illetve annak színterei kerültek a kiadvány középpontjába. Idén a Helikon írói közösségnek állít emléket a kalendárium.

Mivel a naptári év hónapjainak száma korlátot szabott, a helikoni írók, költők (55) közül csak tizenkettőt tud bemutatni a kiadvány. Az Erdélyi Szépmíves Céh arculatát hordozó 2012-es kalendáriumban báró Kemény János és felesége Augusta Paton mellett a következő írók, költők kaptak helyet: Berde Mária, Bánffy Miklós, Kuncz Aladár, Dsida Jenő, Kacsó Sándor, Tompa László, Tamási Áron, Reményik Sándor, Áprily Lajos, Makkai Sándor, Karácsony Benő és Kós Károly. A naptár szövegeit válogatta: Farkas Márta és Farkas Ernő, a grafikákat Dabóczy Géza készítette.

A Marosvásárhelyi Kulturális Központ hagyományaihoz híven idén is megajándékozza a marosvásárhelyi magyar tannyelvű osztályokat egy-egy kulturális naptárral. Múlt évben Marosvásárhely 27 iskolájának 257 osztálya kapott kalendáriumot. Idén az átadóra december 14-én 14.30 órától kerül sor a Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermében.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 21., szombat

Állandó bevetésen: öt tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei tűzoltókat szombaton

Két újabb Maros megyei helyszínről is azt jelentik, hogy kigyulladt a száraz növényzet, ezzel pedig ötre nőtt a szombati napon Maros megyéből jelentett tarlótüzek száma.

Állandó bevetésen: öt tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei tűzoltókat szombaton
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Lángol az aljnövényzet a Maros megyei Székes közelében

Száraz növényzet gyulladt ki egy nehezen megközelíthető területen a Nagyernye községhez tartozó Székes falu közelében.

Lángol az aljnövényzet a Maros megyei Székes közelében
2026. március 21., szombat

Melléképület gyulladt ki Maros megyében, egy méhész telep is veszélybe került

Melléképület gyulladt ki a Maros megyei Udvarfalván szombaton délután, veszélybe kerülhet egy méhész telep is.

Melléképület gyulladt ki Maros megyében, egy méhész telep is veszélybe került
2026. március 21., szombat

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat

Kigyulladt kéményhez riasztották a tűzoltókat Backamadrasra szombaton délután.

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat
Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat
2026. március 21., szombat

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat

Hirdetés
2026. március 21., szombat

Újra napirenden a marosvásárhelyi Postarétre tervezett beruházás

Aggályokat fogalmazott meg az Erdélyi Magyar Szövetség a vásárhelyi Postarétre tervezett egészségügyi központ kapcsán. A tanácsosok többször halasztották a beruházásról szóló döntést, most végleges törvényszéki döntés kötelezi őket a voksra.

Újra napirenden a marosvásárhelyi Postarétre tervezett beruházás
2026. március 20., péntek

Makfalvi razzia: falopás gyanúja miatt hallgattak ki tizennyolc embert

Hatósági razziát hajtottak végre házkutatásokkal Makfalván és Segesvár környékén falopás bűncselekményének gyanúja miatt.

Makfalvi razzia: falopás gyanúja miatt hallgattak ki tizennyolc embert
2026. március 20., péntek

El sem indult, máris törölték: nem lehet nyáron Ciprusra repülni Marosvásárhelyről

Indoklás nélkül törölte a Wizz Air légitársaság a marosvásárhelyi repülőtér kínálatából a Ciprusra induló járatot április 22. és szeptember 16. között – erősítette meg a Székelyhonnak Peti András, a repülőtér igazgatója.

El sem indult, máris törölték: nem lehet nyáron Ciprusra repülni Marosvásárhelyről
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Aszfaltozás miatt forgalomkorlátozásra kell számítani Marosvásárhelyen

Elkezdődnek az aszfaltozási munkálatok március 20-tól, péntektől a marosvásárhelyi Băneasa utcában, ami forgalomkorlátozásokkal és tömegközlekedési változásokkal jár.

Aszfaltozás miatt forgalomkorlátozásra kell számítani Marosvásárhelyen
2026. március 19., csütörtök

Tízmillió lejes támogatást kap a marosvásárhelyi repülőtér

A Maros megyei tanács megszavazta a tulajdonában lévő légikikötő idei, közel tízmillió lejes támogatását. A döntés célja a működés biztosítása és a turizmus fellendítése, különös tekintettel a március 29-én induló bázisnyitásra és az új járatokra.

Tízmillió lejes támogatást kap a marosvásárhelyi repülőtér
2026. március 19., csütörtök

A film-média szakos diákok munkáiból nyílik fotókiállítás

Fotókiállítás nyílik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem film-média szakos diákjainak munkáiból. A Hapci király című előadást is bemutatják március 21-én, a bábművészet világnapján.

A film-média szakos diákok munkáiból nyílik fotókiállítás
Hirdetés