Mesterkurzus – ismét Müller Péterrel

•  Fotó: Schmidt Andrea

Fotó: Schmidt Andrea

Kicsinek bizonyult a marosvásárhelyi Kultúrpalota Müller Péter szeptemberi előadásakor, itt is és a Mesterkurzus többi helyszínén is számos ember lemaradt az előadásról. Ezért döntöttek úgy a szervezők, hogy Müller Péter visszatér Erdélybe.

Szász Cs. Emese

2010. április 20., 10:192010. április 20., 10:19

2010. április 20., 12:352010. április 20., 12:35

•  Fotó: Schmidt Andrea Galéria

Fotó: Schmidt Andrea

2009 őszén Müller Péter előadásaival indult el Marosvásárhelyen és Csíkszeredában a Mesterkurzus, amely Magyarország után Erdélyben is közkedvelt kulturális rendezvénysorozattá nőtte ki magát. Müller Péter után Vekerdy Tamás, majd Csernus Imre hívta össze újra meg újra az érdeklődő közönséget. A legnépszerűbb kortárs magyar író, Müller Péter, pedig május elején ismét Mesterkurzus-körútra indul. Ezúttal három erdélyi várost is látogat meg. Marosvásárhely és Csíkszereda közönségéhez visszatér, Sepsiszentgyörgyön azonban teljesen új emberekhez szól majd.

Müller Péter egyik városban sem ismétli meg előadását, vadonatúj témákkal készül, így azok sem unatkoznak majd, akik már látták, hallották őt szeptemberben. Marosvásárhelyen május 5-én Gondolataink teremtő hatalmáról beszél a Kultúrpalotában. Május 6-án Csíkszeredában a Boldogság nyomában címmel tart előadást a Szakszervezetek Művelődési Házában. Sepsiszentgyörgyön pedig május 7-én a Szakszervezetek Művelődési Házában találkozik a közönséggel, és Önmagunk felfedezéséről értekezik.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Végül mégis utcára vonultak a román nacionalisták Sepsiszentgyörgyön – lesz-e bírság belőle?

Mihai Tîrnoveanu előre tudatta követőivel, hogy egyesülete, a Calea Neamului (A nemzet útja) nem kapta meg a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól a gyülekezési engedélyt, ám ennek ellenére jelen lesz a meghirdetett helyszínen.

Végül mégis utcára vonultak a román nacionalisták Sepsiszentgyörgyön – lesz-e bírság belőle?
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Hat bárányt pusztított el egy medve, kilövése mellett döntöttek

Hat bárányt pusztított el egy medve Miklósváron egy gazdaságában péntekre virradóra, végül a nagyvad kilövése mellett döntöttek – számolt be Facebook-oldalán Benedek Huszár János, Barót polgármestere.

Hat bárányt pusztított el egy medve, kilövése mellett döntöttek
2026. július 23., csütörtök

Mennyit fizet Sepsiszentgyörgy a kisajátított területekért?

Sepsiszentgyörgyön megkezdődött az A13-as autópálya kétszakaszos bekötőútjának kivitelezéséhez szükséges telkek kisajátítása. Közel kétszáz földtulajdonost érint a kisajátítás, és majdnem 64 ezer négyzetméternyi terület kerül át a város tulajdonába.

Mennyit fizet Sepsiszentgyörgy a kisajátított területekért?
2026. július 23., csütörtök

Ismét Sepsiszentgyörgyön készül tüntetni Mihai Tîrnoveanu

Sepsiszentgyörgyön szervez tüntetést pénteken Mihai Tîrnoveanu, a hírhedt úzvölgyi provokátor. A megmozdulással a polgármester által tervezett szabadtéri táblakiállítás ellen tiltakozik, amely szerinte „ártatlanul megvádolja a románokat”.

Ismét Sepsiszentgyörgyön készül tüntetni Mihai Tîrnoveanu
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Bátorrá tette az alkohol, de nem úszta meg a felelősségre vonást

Agresszívan vezetett, megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd hamis adatokkal akarta megtéveszteni a hatóságokat egy sofőr Kézdivásárhelyen. A férfiről kiderült, hogy erősen ittasan ült volánhoz, ezért bűnügyi eljárás indult ellene.

Bátorrá tette az alkohol, de nem úszta meg a felelősségre vonást
2026. július 21., kedd

Megnyílt a székely himnusz történetét bemutató kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban

Nincs alkalmasabb hely megismerkedni a székely himnusz történetével, mint a Székely Nemzeti Múzeum – vélekedett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kedden Sepsiszentgyörgyön megnyílt utazó tablókiállítás díszvendége.

Megnyílt a székely himnusz történetét bemutató kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban
2026. július 21., kedd

Negyvenmillió lej kölcsönt vesz fel Sepsiszentgyörgy a beruházások befejezéséhez

Sepsiszentgyörgy önkormányzata 40 millió lejes kölcsönt vesz fel, hogy fedezni tudja az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) támogatásával kivitelezett beruházások befejezéséhez szükséges önrészt. Erről rendkívüli ülésén döntött a helyi tanács.

Negyvenmillió lej kölcsönt vesz fel Sepsiszentgyörgy a beruházások befejezéséhez
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Négyéves kislány életét mentette meg a törzsőrmester

Heimlich-fogást alkalmazott egy szolgálaton kívül levő tűzoltó Sepsiszentgyörgyön, megmentve egy 4 éves kislány életét.

Négyéves kislány életét mentette meg a törzsőrmester
2026. július 21., kedd

Baleset nehezíti a közlekedést Sepsiszentgyörgy kijáratánál

Közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Kökös felőli kijáratánál kedden délelőtt.

Baleset nehezíti a közlekedést Sepsiszentgyörgy kijáratánál
2026. július 21., kedd

Hackertámadás utáni helyzetkép Háromszéken

Ha minden kárt sikerül helyreállítani, még úgyis kihat az internetes oldal további „életére” egy kibertámadás. A háromszéki önkormányzatok feltört honlapjai kapcsán beszélgettünk az üzemeltetővel.

Hackertámadás utáni helyzetkép Háromszéken
Hirdetés