Megnyerni a közönség kegyeit

Hompoth Arthúr zenei tehetségét édesapjától és apai nagyapjától örökölte, mindketten zenéltek. „Én ötödik osztálytól kerültem zeneiskolába, és mivel akkor még nem létezett gitár szak, fuvolaosztályba iratkoztam, két évig fuvolázni tanultam. Amikor elindult a klasszikus gitár szak, átigazoltam. Engem akkor már nagyon érdekelt a dob, de abban az időben nem volt lehetőség azt tanulni. Loptam a szakmát, akitől lehetett” – eleveníti fel.

Azt mondja, mint minden zenésznek, neki is tisztán él az emlékezetében az a pillanat, amikor eldöntötte, hogy tulajdonképpen mi is akar lenni. „1986-ban a szüleimmel a Székelykeresztúr melletti Sóskút-fürdőn voltunk egy fesztiválon, és ott figyeltem fel egy zenekarban a dobosra. Akkor döntöttem el, hogy én is dobos akarok lenni. Hatéves voltam. Édesapám, mivel neki már volt zenekari tapasztalata, mesélt a ritmusokról, mit hogyan kell csinálni, próbáltam kísérni a zenét, figyelni arra, hogy ne csak a dallam ritmusát kopogtassam” – meséli. Nevetve jegyzi meg, az ünnepi felvonulásokon az ő figyelmét mindig a kis pionír dobos kötötte le. Aztán idővel ő is egy pionírdob boldog tulajdonosa lett, majd vásárolt cintányért, később összerakta első dobfelszerelését.

„Pincékben, ruhaszárítókban gyakoroltunk, összegyűltünk a tömbház előtt a barátokkal, sorsot húztunk, hogy ki mivel játszik, minden eszközt és lehetőséget megragadtunk, hogy zenét alkossunk. 10–11 évesek voltunk.” Arthúr azóta is folyamatosan hangszer közelében van. Dobosként az első fellépésére 1994-ig kellett várni, akkor a csobotfalvi templomban zenélt a Salvator nevű zenekarral. Szintén ezzel a zenekarral az akkor 15–16 éves fiatalok még Ausztriában is koncerteztek.

Aztán a frissen érettségizett Arthúr élete érdekes fordulatot vette, hiszen szeptemberben már klasszikus gitár oktatóként tért vissza a Nagy István Művészeti Szakközépiskolába. Nyolc évig tanított itt, időközben a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia zenepedagógia szakán végezte el felsőfokú tanulmányait, majd átigazolt a Hargita Megyei Művészeti Népiskolához. 2004-től napjainkig a népiskola oktatója, klasszikus gitárt és dobot tanít. „Talán nem is tanárnak nevezném magam, hanem inkább egy olyan mesternek, aki az utat mutatja meg a diáknak. Nem mondom el, hogyan járja azt be, mindenkire rá van bízva, hogy tud haladni. Az irány és a cél adva van.”

Azt mondja, azt szeretné elérni, hogy zenészként tartsák számon. „Szokták mondani, hogy a dobos nem zenész, de már nem közönség. Na az ilyen jellegű anekdotákat szeretném megcáfolni, szeretném, ha a dobost is zenészként ismernék el. Úgy gondolom, hogy jó úton haladok” – mondja szerényen. Hompoth Arthúr határozottan vallja: a zenéhez alázattal kel viszonyulni. „Dobosként kísérni kell a zenét, nemcsak ütöm a ritmust és a többiek végzik a dolgukat, hanem figyelek, menet közben alakítom a dobolási stílust. Ellenkező esetben megtörténhet, hogy mondjuk a legmelankolikusabb pillanatban csinálok egy őrült nagy futamot. A zenéléshez rengeteg ismeret szükséges, de egy nagyon szép világ, főként, ha a zenész tud figyelni arra is, hogy milyen érzéseket vigyen a zenébe, és azokat át is tudja adni a közönségnek. A hallgatóság nagyon fontos, tőlük érkezik a visszajelzés, hogy a zenésznek van vagy nincs keresnivalója a színpadon. Akkor lesz egy zenész jó, amikor megnyeri a közönség nagy részének kegyeit” – magyarázza lelkesen Arthúr.

Hompoth Arthúr jelenleg több zenekarban is játszik. A Party Cover Banddel és az Undercover zenekarral például ismert dalokat adnak elő, de szívesen játszik dzsesszt Szabó Zsolt meghívására, sőt a Csíki Játékszín zenés darabjaiban, illetve a Csíki Kamarazenekarban is bemutatkozott már. „Mindig kell egy olyan zenekar, ahol szívem szerint alkothatok, nemcsak egy meglévő dalt játszok le akár kottából, akár hangzóanyagról megtanulva, hanem én hozom létre a hangulatokat. Egy évvel ezelőtt alakítottunk egy progresszív rockzenekart, a Menzát, ezt a stílust nagyon szeretem, itt kiélhetem magam, itt helye van mindenféle dobos cselnek, villantásnak.”

Nem is csoda, hogy fia, a négyéves Ágoston is vonzódik a zenéhez, és gyakran kéri meg édesapját, vigye magával a műhelybe, ahol ma már minden megtalálható, amitől egy zenész szíve megdobban. Van itt többféle basszusgitár és furulya, ukulele, citera, dobfelszerelés és sok kotta.

„Elmehettem volna külföldre szerencsét próbálni, de nem tettem meg, és már nem is fogom. Én itt egy bástya vagyok, innen kacsintok jobbra-balra, eljárok külföldre zenélni, de nem akarok innen elköltözni. Itt akarok alkotni, nagyon szeretem ezt a vidéket, el nem hagynám” – mondja Hompoth Arthúr.