Megdöntötték a Nagy Testvér hatalmát a gólyák

A Márton Áron Főgimnázium október 14-én, pénteken tartotta a kilencedikes diákjainak beavató ünnepségét a zsúfolásig telt Művészetek Házában.

Iochom Zsolt

2016. október 16., 21:522016. október 16., 21:52

2016. október 16., 22:212016. október 16., 22:21

„Feszült hangulatban” kezdődött el az előadás, melynek története olyan időben játszódott, amikor a gyülekezés tiltott volt, sőt a gólyabál sem volt engedélyezett.

A fiatalok titokban mégis összegyűlnek és tervet szőnek a közelgő Éves Nagy Ünnepélyre, hogy eljuthassanak a Nagy Testvérhez és megdöntsék a hatalmát. A fiatalokat azonban a gyűlés után igazoltatják a járőrök. Minden párnak meg kellett válaszolni a feltett kérdéseket, a sípszó elhangzásakor beleszőve a kapott mondatokat. A sokszor kesze-kusza történetek így derűt váltottak ki a nézőtéren.

Ezt követően a Nagy Testvér magához rendeli a vezérkart és megbízza őket az Éves Nagy Ünnepély báljának megszervezésével és zökkenőmentes lebonyolításával, eközben a rejtekhelyen a fiatalok a gólyabálra készültek és páronként egy-egy közismert dalt énekeltek. Az éneklést egy újabb improvizációs játék követte, majd a gólyák átöltöztek, hogy bejussanak a bálba. Hosszas „táncpárbaj” után sikerült felülkerekedni a rendőrökön és megdönteni a Nagy Testvér hatalmát.

A zsűri a legjobbnak Rafain Kingát és Baranai Krisztiánt ítélte, második helyezést ért el Szőcs Szilvia és Bálint Zsolt, míg a harmadik díjat Rus Patricia és Ferencz Alpár vehette át. A gólyabált éjszakába nyúló zenés-táncos mulatság követte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
Hirdetés
2026. június 02., kedd

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos

Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos
2026. június 02., kedd

Kidőlt éjjel egy idős fa a csíkszeredai központi parkban

A hétfő éjszakai vihar következtében egy idős fűzfa dőlt ki a csíkszeredai központi parkban. Személyi sérülés nem történt, az eset azonban ismét ráirányítja a figyelmet az öregedő, veszélyessé váló fák problémájára.

Kidőlt éjjel egy idős fa a csíkszeredai központi parkban
2026. június 01., hétfő

Árokba hajtott egy autó Tusnádfürdő közelében

Árokba sodródott egy személygépkocsi hétfő délután az E578-as európai úton, Tusnádfürdő közelében. A sofőr kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, az érintett útszakaszon azonban akadozik a forgalom.

Árokba hajtott egy autó Tusnádfürdő közelében
Hirdetés