Manó: mindent eléneklek a musicaltől a rockzenéig

– Mióta énekelsz, és hogyan kerültél be az Erdély hangja versenybe?

– Hat éve éneklek különböző együttesekben, és több zenekarom is volt az évek során, ami jelenleg is így van. Az iskolában is ének szakon tanultam, és nagy vágyam teljesült azzal, hogy bekerültem ebbe a versenybe. A felhívásra az interneten találtam, így neveztem be a közel háromszáz fellépő közé, és ma is hihetetlennek tűnik, hogy én győztem.

– Volt-e hasonló próbálkozásod más versenyen, akár határon túl is?

– Igen, már próbálkoztam a Megasztárban is, de akkor még felkészületlen voltam, éretlen, és a középdöntőben kiestem. A kedvem kissé elment akkor a versenyektől, most meg fáradtnak érzem magam, de az Erdély hangját nem hagynám ki, ha újra kellene kezdenem.

– Mi történt veled a verseny óta?

– Sokat énekeltem és éneklek ma is, de más megmérettetéseken is részt vettem, döntőbe jutottam az I. Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekversenyen, és rockoperában is kipróbálhattam magam Gyergyószárhegyen. A városnapok állandó vendége vagyok: Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán és Kézdivásárhelyen is koncerteztem idén. Legfontosabb mégis a Csaba királyfi című székely nemzeti rockoperában való főszerepem, mely nagyon sokat jelent számomra, már csak azért is, mert Orza Călin rendezte.

– Melyek a további terveid?

–  Szeretnék eljutni oda, hogy az éneklésből éljek meg, de ehhez még sokat kell tanulnom és dolgoznom, jó tanárra van szükségem és menedzsmentre is. Utóbbiban Dancs Zsolt segít sokat, viszont én is törekszem, és kipróbálom magam mindenhol, ahol lehet. A tehetségkutató résztvevőivel is jó a kapcsolatom, Teleki Zolival is jó barátságban vagyunk, és az egész versenytől azt kaptam, amire számítottam: elindultam egy úton. Persze ennél jóval többet kaptam, hiszen én győztem, de a legfontosabb mégis ez, hogy énekelhetek és tanulhatok.

– Milyen zenét hallgatsz, és milyen számokat válogatsz össze egy-egy koncertre?

– Ami hozzám közel áll, az a rockzene, így abból a műfajból válogatok olyat, amit mindenki ismer és velem énekel. Van olyan dal is, amit nehezebb előadni, de ezeket is szeretem beválogatni, hiszen kihívást jelentenek nekem is. Mindig olyan zenét játszom, amit hallgatok is: jazz-, blues- és rockzene, bár a komolyzenét is hallgatom. Nagy kedvenc a Dream Theatre, mivel az komplikált zene, és nagyon vonzó számomra.

– Mit gondolsz azokról, akik különböző tehetségkutató versenyeket nyernek meg, és mit üzensz azoknak, akik részt kívánnak venni ezeken, de bátortalanok?

– Néha én is követem ezeket a magyarországi versenyeket, és úgy vélem, ha tehetséges vagy, ki tudsz bontakozni ezáltal. Fontos persze a hang, megjelenés és tehetség is, hogy majd a verseny után terelgetni lehessen a győztest vagy azt, akiben fantáziát látnak a zsűri tagjai. Ott még senkinek nincs kiforrott zenei egyénisége, de munkával és tanulással elérhető. Nekem Tolvai Reni és László Attila jöttek be leginkább, persze azért is, mert Erdélyből valók, de hangilag is nagyszerűek mindketten. Azoknak, akik indulnának ilyen versenyen, azt tanácsolom, hogy döntsék el, mit és hogyan szeretnének, és haladjanak azon az úton. Kezdésnek nagyszerű esélyt nyújt az Erdély hangja verseny is, utána pedig lehet lépni tovább.

– Tervezel külföldi megmérettetést?

– Léptem már fel Sepsiszentgyörgyön az X-Faktor sztárjai előtt, és talán kipróbálnám magam ilyen műsorban is. Az nagyon jól sikerült, bár rosszul indult, hiszen a szervezők utolsó percben jelentettek be engem, a közönség pedig lelkes volt – de rossz értelemben. Meg nem dobáltak, de füttyszót hallottam, ám végül szívből tapsoltak, mire a zeneszámok végére értem. Az mindenesetre jó érzéssel tölt el, hogy vannak rajongóim, vannak, akik szeretnek hallgatni, gratulálnak nekem, sőt a verseny másnapján egy édesanya és a lánya meg is hívott magukhoz karácsonykor énekelni. Ezek az apróságok igen sokat jelentenek számomra, és ezek azok a dolgok, amelyekért csinálni kell és érdemes is.