Különleges veterán járműveket lehetett megcsodálni Csíkszeredában

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Ritkaságszámba menő több évtizedes veterán autóktól kezdve az oldalkocsis motorokon át minden érdeklődő talált kedvére valót a szombaton megrendezett Veterán jármű kiállításon. A kilencvenes évek előtt gyártott járművek letűnt korszakából adott ízelítőt a rendezvény, amelyre igencsak sok érdeklődő látogatott el.

Molnár Rajmond

2016. augusztus 06., 22:322016. augusztus 06., 22:32

2016. augusztus 07., 11:062016. augusztus 07., 11:06

Aki úgy gondolja, hogy a veterán autók iránti érdeklődés csak a régi vágású, bajszos, idősödő urak időtöltése, nagyon téved. Szombaton a csíkszeredai Mikó-vár előtti parkolóban tartott Veterán jármű kiállításon meglepően nagy arányban képviseltette magát a fiatal és középkorú korosztály is. Feltűnően sok barátnő, feleség volt jelen, sőt az öregebbek mellett voltak veteránautó-tulajdonos huszonéves fiatalemberek is.

A félnapos rendezvényen 58 klasszikus gépjárművet állítottak ki, egyebek mellett voltak ott több évtizedes Trabant, Lada és Mercedes típusú személygépkocsik, de igazi ritkaságokat is láthattak az érdeklődők, mint például egy 1967-es gyártású MG-t. Mindezek mellett, régi oldalkocsis motorkerékpárokat is kiállítottak, a szervezők elmondása szerint még egy veterán Porsche traktort is vártak a rendezvényre, viszont a tulajdonosa végül nem hozta el a járművet. A kiállított autók nagy részét csíkszeredai és környéki személyek biztosították, de a környező városokból, sőt a szomszédos megyékből is érkezetek gépkocsik.

Ladó Réka, az esemény egyik főszervezője érdeklődésünkre kifejtette, hogy főképp azért szervezték meg a kiállítást, mivel Csíkszeredában rengeteg veteránautó-tulajdonos van, akik gyakran más megyékbe utaznak, ha ilyen kiállításon vagy autóstalálkozón szeretnék megmutatni járműveiket. Emellett a fiatalabb érdeklődőknek betekintést akartak nyújtani egy letűnt korszak gépjárműiből, az idősebbeknek pedig nosztalgiatémát akartak biztosítani. Mint mondta, már a korai órákban szépszámú érdeklődő összegyűlt, a délután folyamán pedig óránként több százan is megfordultak a kiállításon, ezért szeretné, hogy a jövőben is legyen folytatása a rendezvénynek. Hozzáfűzte, szeretné megköszönni Csíkszereda önkormányzatának a szervezésben nyújtott segítséget.


Fiatal veteránautó-tulajdonos

Az 1981-es kiadású Honda Accord autóját vitte el a kiállításra a huszonéves csíkszeredai Váta István. „Ez az autó már 1992 óta van meg a családunkban, 2012-ig a szüleim használták. Utána úgy döntöttem, hogy felújítom, azóta pedig én használom” – mesélte lelkesen a fiatalember. Hozzátette, kiváló ötletnek tartja, hogy Csíkszeredában is szerveztek ilyen rendezvényt, mivel sok ismerősének van régi autója, akikkel gyakran csak Brassóba vagy Marosvásárhelyre tudtak járni autóstalálkozókra. „Most végre itt is van, találkoztam is pár régi autós ismerőssel” – tette hozzá Váta István.


Nem válna meg a Moszkvicstól

A csíkszentkárilyi Moszkvics tulajdonosa, Lakatos Dénes elmondta, hogy már 1999 óta megvan ez az autója, és azért hozta el a kiállításra, hogy más is megcsodálhassa. Szerinte a csodálathoz sokszor ki sem kéne állítania, hiszen elég, ha jár egyet vele a városban. „Sokan kérik, hogy adjam el nekik az autót, egyesek sokkal modernebb kocsikat is ajánlottak érte, viszont én nem válnék meg tőle semmi pénzért” – jelentette ki határozottan a Moszkvics-tulajdonos. Egy nézelődő érdeklődésünkre megjegyezte, nagyon tetszik neki ez a kiállítás, főleg a hatvanas és hetvenes évekbeli autók érdeklik őt. „Én még éltem azokat az időket, amikor ezek jártak az utakon” – mondta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak

A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
Hirdetés