Kreativitás és kedv kell a főzéshez

Tanácsok a főzéshez kezdőknek – ajánlja a csíkszeredai Schmidt Krisztina az általa készített rövidfilmeket, de nemcsak kezdők inspirálódnak ötleteiből, hiszen egy túrós puliszka is elkészíthető a megszokottól eltérően. Nincs még egy hónapja, hogy elkezdte megosztani közösségi oldalon, hogyan főz az operatőrként és vágóként dolgozó Kriszta, de már számos pozitív visszajelzés érkezett.

Izsák-Székely Judith

2016. február 04., 11:452016. február 04., 11:45

Többnyire a magyaros ízek köszönnek vissza főztjeiből, szeret egyszerűen főzni, az újítás nem idegen tőle, és hangsúlyozza: a főzéshez kedv kell, mert az étel ízén érződik, hogy beleadtad-e a lelked. Schmidt Krisztina már kilencedikes korában kezdett főzicskélni ezt-azt, valójában konkrétan senkitől nem tanulta, inkább elleste, mit hogyan készítenek. Néha felhívja édesanyját, hogy miként főz bizonyos ételeket az „autentikus ízet keresve”, de többnyire ő maga fedezi fel, melyik étel mitől lesz finom. Édesanyja meg is lepődött a filmjeit látva: „te tudsz ilyeneket?” – kérdezte.

Marosvásárhelyen végezte felsőfokú tanulmányait dramaturgia szakon, ott kedvelte meg az operatőri szakmát, már negyedéven filmezgetett, és nyolc éve immár, hogy ezzel keresi a kenyerét. Dolgozott az Erdély Tv-nél, a Hargita Stúdiónál, két éve pedig saját vállalkozást indított párjával, és otthonról dolgozik. Egyetemistaként írt jeleneteket, amelyek vezető tanára vizuális beállítottságának köszönhetően nagyon is jól sikerültek, szereti a színházat, de talán túl kritikus, így bár írt kritikákat is, rájött: ez nem az ő világa.

Hobbija a főzés, amelynek alapjait otthonról „csipegette össze”, és mindennap törekszik arra, hogy friss étel kerüljön az asztalra, annyit főz, amennyi el is fogy. „Kell egy kis kreativitás” – árulja el a főzés titkát, no meg kedv is kell hozzá. Próbál új ételeket kitalálni, de nem szakácskönyvekből, internetről inspirálódva, hanem saját ötleteitől vezérelve. „Láttam rövidfilmeket a Facebookon főzésről, s gondoltam, hogy én is készíthetek ilyeneket, csak székely kajákkal, nem különleges hozzávalók felhasználásával, nem egzotikusakat, hanem amelyek mindenki számára elérhetők” – meséli, hogyan indult kezdeményezése, azaz a Kriszta konyhája kezdőknek. A filmezés miatt nem nyúlik hosszabbra a főzés folyamata, pár másodperceket vesz fel, vagy egy-egy folyamatot, aztán gyorsan megvágja, és már ismerősei is láthatják a közösségi oldalon, milyen finomsággal lepte meg párját Kriszta módra elkészítve. Szerinte akár telefonnal is lefilmezhető, ahogyan készül az ebéd vagy bármilyen finomság, ha valaki hasonló módon szeretné megosztani másokkal ezt, nem kell hozzá komolyabb felkészültség.

Túrós puliszka Kriszta módra

Én így szeretem :) és ti?

Posted by Kriszta konyhája kezdőknek on Wednesday, January 27, 2016

Mi a kedvenc étele – merült fel a kérdés, és mint kiderült, nem is olyan egyszerű erre a válasz, hiszen olyan ételt nem is tudott megnevezni, amit ne szeretne. Viszont egy különleges alkalomra velős csontot főzne, el is képzelte mosolyogva, ahogy hidegben kenyérre kent velőért sorakoznának az emberek egy, általa nyitott kis vállalkozásnál. Főzött már agylevest is, tehát az ínyencségek sem idegenek tőle, és élettársával is megkedveltetett már számos ételt, ízet, amelyet korábban talán meg sem kóstolt volna. Hangsúlyozza, nem a látszat alapján kell dönteni egy étel ízéről, meg kell mindent kóstolni. A hagyma, a fokhagyma a főzésnél számára az alap, kedveli a fűszerek közül a bazsalikomot meg az oreganót, amit nem tenne az ételbe, az a vegeta, amihez nem szívesen fogna hozzá, az a töltött bárány elkészítése, mert szerinte sok a dolog vele. Az egyszerűségre törekszik, és gyakran kísérletezik. Spagetti gyakran készül konyhájában, a pizza is kedvelt náluk, és nagyon szeret leveseket főzni, amelyekkel „nem kell sokat bajlódni”.

Sült banán csokival

Melegen ajánlom! :)

Posted by Kriszta konyhája kezdőknek on Thursday, January 28, 2016

Vele is megtörtént, hogy „elrontotta” az ételt, odaégett például, vagy olyan fűszert tett bele, ami teljesen megváltoztatta az ízvilágát, nem szerette. Az elsózás is előfordult, főként, ha sót vásárolt, és mivel nem szokott méricskélni, hogy egy vagy két kanállal tegyen az ételbe, inkább kóstolgat, hát kissé „szerelmesebbre” sikerült az étel a kelleténél.  Ő maga is meglepődött, amikor nem sikerült egy-egy étel, „lehet, hogy nem volt megfelelő a kedvem” – szól a magyarázat. Szereti a süteményeket, és bár még nem nagyon próbálkozott velük, a napokban épp csokival leöntött, prézliben sült banánkarikákkal lepte meg párját, no meg kisfilmjeinek követőit.

Rizsfelfújt

Először készítettem rizsfelfújtat, gondoltam feldobom. Jó ötletnek tartottam, de inkább mellőzzétek a narancsot és akkor garantálom, hogy finom lesz :)

Posted by Kriszta konyhája kezdőknek on Wednesday, February 3, 2016

Az étel elfogyasztására térve: szerinte jó, hogyha az ember nem mindig ragaszkodik, hogy az asztal mellett egyen, hanem ott, ahol épp jólesik neki. Persze, a fehér abrosznak is megvan a varázsa, és jó együtt enni a családdal, barátokkal. Szereti, ha valaki főz neki, „sokat tanultam másnak a főztjéből, így új ízeket kapsz”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson

Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson

Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket

A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket
2026. július 23., csütörtök

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson

A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

2026. július 22., szerda

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies

Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben

Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben
2026. július 22., szerda

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is

Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Tusnádfürdőn

Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Tusnádfürdőn
Hirdetés