Fotó: Kristó Róbert
A Szabadság téri nagyszínpadon pénteken és vasárnap színes koncertkínálattal várják az érdeklődőket.
2014. augusztus 01., 14:102014. augusztus 01., 14:10
2014. augusztus 01., 14:152014. augusztus 01., 14:15
Pénteken 18.30-tól a 2005-ben alakult Grimus nyitja a koncertek sorozatát. A kolozsvári rockzenekar főleg alternatív és indie rockot játszik. 2007-ben megnyerték a Global Battle of the Bands (GBOB) romániai szakaszát, így kijutottak a londoni döntőre is, mely újabb löketet jelentett számukra. 2008-ban jelent meg debütáló nagylemezük Panicon címmel, mely nagy népszerűségnek örvendett Romániában. Dalaikkal számos rádióadó toplistáján lettek elsők.
Fél kilenctől a Magna Cum Laude koncertje kezdődik. A magyar funk rock együttes 1999-ben alakult Mezőtúron és rögtön országos tehetségkutatót nyertek. Első albumuk, a Hangolj át 2003-ban jelent meg, az Osztály című dalukból készült klip népszerű lett a magyar zenei televíziókban. A két arany- és egy platinalemezzel büszkélkedő együttes legutolsó, hatodik stúdióalbuma, a Belső égés 2011 novemberében jelent meg.
Ki ne ismerné Pély Barna és a United Végső állomás, a Hajnalban még a Nap is más vagy a Hófehér Jaguár, Keserű méz című slágereit? Az együttes 2000-ben alakult, Az első… névre hallgató debütáló albumukkal rögtön országos hírnévre tettek szert, Arany Zsiráf-díjat is nyertek. Pályafutásuk folyamatosan ívelt fölfelé, 2013-ban részt vettek A Dalban, a Tegnap még más voltál című számukkal a középdöntőig jutottak. Számtalan kislemez mellett öt stúdióalbumot is kiadtak. Az együttes koncertje fél tizenegytől kezdődik.
Vasárnap este 7 órától a nagyszínpadon láthatjuk, hallhatjuk a magyarországi The Carbonfools (Szénhűlyék) nevű, elsősorban elektronikus zenei együttest. Zenéjük a rock, blues, reggae, dub, disco, folk, ethno, darkwave és a mai modern elektronikus műfajok egyvelege. Az együttes a 2001-es Sziget Fesztiválon debütált, első nagylemezük, a Poisoned Goulash (Mérgezett Gulyás) 2004-ben jelent meg. Fennállásuk alatt olyan együttesekkel készítettek remixeket, mint Kispál és a borz, Jazz+Az, Korai Öröm stb.
Fél kilenctől a magyar zenei élet egyik legnépszerűbb együttese áll színpadra, a Magashegyi Underground.
Fél tizenegytől Júlia nem akar majd a földön járni, hisz a városnapok koncertsorozatát a Napoleon Boulevard koncertje zárja. A legendás együttes, melynek dalait biztosan együtt fogja énekelni velük a csíkszeredai közönség, 2010-ben állt újra össze.
Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.
Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.
Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.
Hosszú ideig próbálták megmenteni annak a férfinek az életét, aki szombat este az István, a király koncert helyszínére menet rosszul lett, és végül elhunyt.
Mintha nem is lett volna több ezer ember a csíksomlyói hegynyeregben szombat este, olyan érintetlennek tűnik a terület.
A csíksomlyói nyeregben újra megelevenedett a rockopera, amely nemzedékek óta összeköt bennünket. Tízezrek énekelték együtt a dalokat, a fények és a himnuszok pillanatai pedig örökre beégtek az emlékezetbe.
Egyre többen érkeznek a nyeregbe, családok, több generáció. Sokan vannak, akik már a korábbi István, a király rockoperán is jelen voltak.
szóljon hozzá!