Kimagasló siker a zene ösvényén

Rengeteg tehetséges helybéli diákról ejthetnénk szót, akik kimagasló eredményeket tettek le az asztalra az elmúlt tanévben: közülük az egyik Kovács Tamás, a Móra Ferenc Általános Iskola harmadikos tanulója. Még egy év sem telt el azóta, hogy a nem látó, 12 éves zongoristatanoncot Korodi-Vass Izabella tanárnő oktatni kezdte, máris egy országos Bach-fesztivál fődíjával büszkélkedhet.

Antalfi József

2011. június 19., 17:102011. június 19., 17:10

2011. június 19., 17:222011. június 19., 17:22

Kovács Tamás, a 12 éves tehetség sosem látta saját szemeivel a napot, ennek ellenére olyan zenei tehetséggel rendelkezik, amely semmiképp sem nevezhető hétköznapinak. Hétévesen kezdte iskoláit, két évet járt egy székelyudvarhelyi óvodába, utána a magyarországi állami intézetbe került, majd öt évet tanult a Vakok Batthyány László Római Katolikus Általános Iskolájában. Jelenleg a Móra Ferenc Általános Iskolában tanul, bejárós diákként tanítják zongorázni a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában.

A Bach-fesztivált minden évben márciusban rendezik meg, a zeneszerző születésnapjához legközelebbi hétvégén. Közel kétszáz I–IV. osztályos zenészpalánta vett részt a kolozsvári fesztiválon, melynek gálaestjén Kovács Tamás egy Bach-prelúdiumot játszott el – ezzel el is vitte a nagydíjat.

„Elég jót fejlődtem az elmúlt egy évben, nemcsak zongorázni tanulok, hanem görkorcsolyázom is. Nagyon jó erzés volt részt venni egy ilyen eseményen, azóta is emlegetem azt a napot” – véleményezett az évzárót követően Kovács Tamás. „Annyira szeretnék újra részt venni! Ha a tanárnő elvisz – akivel nagyon jól egyezek és haladok –, mindenképp részt veszek a következőn is!” – tette hozzá a fiatal tehetség.

„Amikor az iskolához került, nem értettem, hogy a tanárok miért menekülnek egy olyan dolog elől, ami tulajdonképpen egy igazi kihívás” – mondta el év végi beszámolójában Korodi-Vass Izabella, Tamás zongoratanárnője. „Nagyon sokat tudunk adni egymásnak, jóllehet rengeteg nehézségbe ütközünk nap mint nap. Teljesen más módszerrel kell oktatnom: felvesszük kazettára a darabokat, amelyeket Tamás óráról órára megtanul. Szerencsére nagyon jó a memóriája. Érdeklődő, ambiciózus, és rengeteget gyakorol. Külön köszönetet érdemel Kovács Jolán, Tamás édesanyja, aki bejár az órákra segíteni. Nélküle sokkal nehezebben menne minden” – fogalmazott a tanárnő.

Korodi azt is elmondta, hogy Tamással egy nagyszabású koncertet tervez, majd el szeretné vinni Magyarországra, a vak zongoristák versenyére is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság. A Hargita megyei prefektúra hétfői közleménye szerint a vészhelyzet december 9-ig lesz érvényben.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Forgalmi nehézségekre kell számítani Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Nehézkes lesz közlekedni Székelyudvarhely szombatfalvi részén hétfőn, ugyanis párhuzamosan több utcában is folytatódnak a munkálatok – közölte a polgármesteri hivatal.

Forgalmi nehézségekre kell számítani Székelyudvarhely szombatfalvi részén
2025. november 09., vasárnap

Öt kilométernyi mezei utat aszfaltoznak le Kápolnásfaluban

Aszfaltozzák az utat Kápolnásfalu és Tizenhétfalusi között, valamint további 23 út kisebb-nagyobb szakaszát fogják hasonlóan burkolni a kitérőknél. A cél az, hogy minél több mezőgazdasági területet lehessen megközelíteni.

Öt kilométernyi mezei utat aszfaltoznak le Kápolnásfaluban
2025. november 09., vasárnap

Modern műtéti korszak kezdődött a székelyudvarhelyi kórházban

A Székelyudvarhelyi Városi Kórház sebészet-urológia osztálya új, 3D-s laparoszkópos tornyot állított munkába, amely pontosabb, kíméletesebb műtéteket és gyorsabb felépülést tesz lehetővé a betegek számára.

Modern műtéti korszak kezdődött a székelyudvarhelyi kórházban
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Újra a zenéé a főszerep: Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál huszonharmadjára

Koncertek, kiállítás, Örkény-est – tartalmas programokat és minőségi zenei élményt kínál a 23. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál, amelyet a G. Egyesület szervezésében november 10–16. között tartanak. A részletekről Bihari Lóránt főszervező mesélt.

Újra a zenéé a főszerep: Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál huszonharmadjára
2025. november 07., péntek

Áramszünet lesz több utcában Székelykeresztúron

Javítási munkálatok miatt november 7-én, péntek több utcában is szünetel az áramszolgáltatás Székelykeresztúron – közölte a DEER Hargita megyei kirendeltsége.

Áramszünet lesz több utcában Székelykeresztúron
2025. november 06., csütörtök

Újrakezdték a munkálatokat, még idén elkészülhet a homoródszentmártoni napközi

Csődbement vállalkozó, pénzhiány és más akadályok is nehezítették a homoródszentmártoni óvoda megépítését, amelyet hosszabbított programmal működő napközi otthonként képzeltek el. Most azonban úgy tűnik, még idén elkészülhet az épület.

Újrakezdték a munkálatokat, még idén elkészülhet a homoródszentmártoni napközi
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Sikerült rendezni a holtan talált udvarhelyi férfi fogyatékkal élő lányának helyzetét

Több szülő gondol nehéz szívvel arra az időre, mikor fogyatékkal élő gyermekének az ő hiányában kell majd túlélnie, megküzdenie a hétköznapokkal. Egy közelmúltbeli eset kapcsán próbáltunk megoldási lehetőségek után nézni.

Sikerült rendezni a holtan talált udvarhelyi férfi fogyatékkal élő lányának helyzetét
2025. november 04., kedd

Miért szünetel a homoródfürdői Hatos villa felújítása?

Bár nyár elején gőzerővel kezdődött el a homoródfürdői Hatos villa energetikai felújítása, jelenleg nem látni munkásokat a helyszínen. Hargita Megye Tanácsának elnökét kérdeztük, hogy milyen problémákba ütköztek a kivitelezés során.

Miért szünetel a homoródfürdői Hatos villa felújítása?
2025. november 04., kedd

Megbénította a forgalmat a Kalonda-tetőn történt baleset – frissítve

Nyergesvontatóval ütközött egy személygépkocsi kedden este a Kalonda-tetőn, a balesetben a személyautó sofőrje megsérült. A forgalom jelenleg is – immár közel két órája – áll a 13A jelzésű országúton.

Megbénította a forgalmat a Kalonda-tetőn történt baleset – frissítve
Hirdetés