Kék foltok a paintball verseny után

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

Az elöljárók és a sajtó is remekül szerepelt a hétvégi paintball versenyen, melyet első alkalommal szerveztek politikusok számára. A rendezvény sikeres volt, a hangulat nagyszerű, így folytatása is lesz a jövőben.

Bús Ildikó

2010. március 29., 11:082010. március 29., 11:08

2010. március 29., 11:252010. március 29., 11:25

•  Fotó: Henning János Galéria

Fotó: Henning János

A paintball versenyt politikusok számára a PPZ Army Klub szervezte Sepsiszentgyörgyön, a cél pedig a játék népszerűsítése, megismertetése volt. A klub már több éve működik a városban, az elmúlt évek során a hagyományos versenyek mellett különleges ötleteket is kiviteleztek. Versenyt szerveztek különböző iskoláknak, szervezeteknek, intézményeknek, de még a csíkszeredai börtön rabjainak is. Hétvégén pedig a székelyföldi politikusokon volt a sor, hogy összecsapjanak és festékgolyókkal lövöldözzenek egymásra.

•  Fotó: Henning János Galéria

Fotó: Henning János

Grüman Róbert (fotón jobbra) a HÁRIT elnöke, aki maga is részt vett a játékban, elmondta, számára ez volt az első alkalom amikor játszott, de mindenkinek ajánlja, hiszen nagyszerű sport és kikapcsolódás. A jövőben pedig természetesen rendszeresen játszik majd, ha ideje engedi – tette hozzá az elnök.

A versenyen nyolc csapat mérte össze erejét, minden csapat megmérkőzött a másikkal, és bár a hangulat jó volt, kisebb sérülések is történtek. Az első székelyföldi politikusoknak szervezett versenyt a Székely Határőrség nevet viselő helyi csapat nyerte, a csapatot Antal Árpád polgármester, Miklós Zoltán és Bodor Lóránt alkották. Második és harmadik helyezést a Hargita megyeiek érték el, de a Trisedes Siculorum csapatát is díjazták.

•  Fotó: Henning János Galéria

Fotó: Henning János

A Trisedes Siculorum csapat tagja volt Grüman Róbert is, csapattársai pedig Tamás Sándor és Klárik László voltak. A HÁRIT elnöke azt is elmondta, a hétvégi akción felbuzdulva terveznek egy székelyföldi ifjúsági paintball versenyt is. A játék célja a népszerűsítés volt, fontos, hogy bekerüljön a köztudatba, mint sportlehetőség a fiatalok számára – vélik a szervezők. A versenyt ugyanakkor sikerként könyvelték el, és amint alkalom adódik megismétlik.

A politikusok, elöljárók hétvégi paintball versenyét minden résztvevő saját zsebből finanszírozta, a bevételből pedig egy fedett paintball pálya műfüves borítását oldaná meg a klub.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni

Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Módosítanának a „mindenkiről csalót feltételező” szabályozáson

Van remény rá, hogy visszavezessék a ténylegesen ledolgozott munkaidő utáni adózást – legalábbis a pénzügyi bizottságon átment a javaslat, közölte Miklós Zoltán RMDSZ-es háromszéki parlamenti képviselő.

Módosítanának a „mindenkiről csalót feltételező” szabályozáson
2026. június 07., vasárnap

Szétszort rongyok a ruhagyűjtő kukák körül

A használt ruhás kukák kirámolása örökzöld téma Sepsiszentgyörgyön. A lakosság sokszor nehezményezi nemcsak azt, hogy a nekik nem kellő ruhákat szétszórják a fosztogatók, hanem azt is, hogy a helyi rendőrség fellépése elmarad ezekben az esetekben.

Szétszort rongyok a ruhagyűjtő kukák körül
2026. június 07., vasárnap

Katonai repülőgépekkel, ejtőernyősökkel gyakorlatozik a hadsereg Sepsiszentgyörgyön

Június 8–12. között a hadsereg szárazföldi egységei tartanak hadgyakorlatot a sepsiszentgyörgyi Păiuș-gyakorlótéren.

Katonai repülőgépekkel, ejtőernyősökkel gyakorlatozik a hadsereg Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Rekordot döntött a Székelyföldi Grafikai Biennáléra benevező alkotók száma

Minden eddiginél nagyobb nemzetközi érdeklődés övezte a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálét: a rendezvény történetében még soha nem válaszolt ennyi alkotó a felhívásra.

Rekordot döntött a Székelyföldi Grafikai Biennáléra benevező alkotók száma
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Háromezer euróba került egy hamis érettségi bizonyítvány Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség egy 64 éves nő és egy 45 éves férfi ellen egy hamis érettségi bizonyítvány kiállításával kapcsolatos ügyben.

Háromezer euróba került egy hamis érettségi bizonyítvány Kovászna megyében
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Teljes a flotta: mind a harminchat elektromos iskolabuszt átadták Háromszéken

Határidő előtt bonyolította le Kovászna Megye Tanácsa a harminchat elektromos iskolabusz beszerzését célzó pályázatot. Júniusi ülésén a megyei testület jóváhagyta az utolsó kilenc, 20+1 személyes kisbusz átadását is.

Teljes a flotta: mind a harminchat elektromos iskolabuszt átadták Háromszéken
2026. június 04., csütörtök

Húsz év börtönre ítélték a berecki férfit, aki halálra verte édesapját

Húsz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a Kovászna Megyei Törvényszék azt az 50 éves berecki férfit, aki a vád szerint 2023 augusztusában olyan súlyosan bántalmazta édesapját, hogy a férfi belehalt sérüléseibe. Az ítélet nem jogerős.

Húsz év börtönre ítélték a berecki férfit, aki halálra verte édesapját
2026. június 04., csütörtök

Életmentő tudásra tehetnek szert a motorosok a hétvégén Sepsiszentgyörgyön

Több mint ötven motoros fejlesztheti tudását ezen a hétvégén a sepsiszentgyörgyi Motorious Tramps RC által szervezett motoros vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági tréningen, mely idén bővített programmal várja az érdeklődőket.

Életmentő tudásra tehetnek szert a motorosok a hétvégén Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés