
Bár már megkezdődött a nyári vakáció, a marosvásárhelyi Természetrajzi Múzeum különleges iskolába várja a gyerekeket július folyamán. A legutóbbi foglalkozáson a virágokról tanulhattak a jelenlévők, majd saját kezűleg készíthették el kedvenc növényüket.
2013. július 21., 14:472013. július 21., 14:47
2013. július 21., 15:012013. július 21., 15:01
A Nyári iskola a múzeumban elnevezésű programot negyedik éve szervezi a Maros Megyei Múzeum. Júliusban minden pénteken 6–12 év közötti gyerekek számára szerveznek tanító jellegű játékos foglalkozást. A négy alkalom során a gyerekek megismerhetik a dinoszauruszok korát, a virágok világát, formázó műhelyen vehetnek részt, illetve mesterséges fészekodvakat készíthetnek. A tevékenységek elméleti résszel kezdődnek, amelyen a résztvevők megismerkednek a témával, majd műhelymunka keretében megörökítik az aznap tanultakat.
A Kalandozás a virágok között című foglalkozáson a gyerekek a virág részeit ismerhették meg. Minden résztvevő kapott egy nyomtatványt, amelyen egy virág szerepelt. Egy rövid, vetítéssel egybekötött előadás hallgatása közben be kellett írniuk az arra kijelölt helyekre a virág részeit. Az előadás után közösen ellenőrizték a válaszokat. A tevékenység második részében virágot kellett készíteniük, közben pedig ismerkedhettek, beszélgethettek egymással. A 8 éves Mira már harmadik éve jár a múzeumi nyári iskolába, s elmondta, azért szeret ide járni, mert sok érdekes dolgokat tanul. Betti, aki 9 éves, jobban szereti azt ahogyan tanulnak, az ő kedvenc foglalkozása a kézimunka.
Már csak egy foglalkozás maradt hátra a nyári iskolából, mégpedig a mesterséges fészekodvak készítése. Ezt július 26-án, pénteken szervezik 10–12 óra között a Horea utcai Természetrajzi Múzeumban. Mivel a helyek száma korlátozott (24 gyerek), előzetesen be lehet jelentkezni naponta 9–13 óra között a múzeum székhelyén vagy a 0365–430 390-es telefonszámon.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!