Ismét felvirradt a székely gyümölcs napja

A lekvárokról, szörpökről és szirupokról, nem utolsó sorban pedig az idei termésről szóló Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál pénteken kezdődik és vasárnap estig tart a székelyudvarhelyi városi minifoci pályán.

Bálint Kinga Katalin

2011. szeptember 22., 20:122011. szeptember 22., 20:12

Sajtótájékoztatón harangozták be szerdán a pénteken kezdődő, immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivált. „A Falu a Városban elnevezésű háromnapos rendezvénysorozat célja a falu ünneplése, vagyis a vidéki, tiszta értékrend népszerűsítése és éltetése” – mondta Orbán Árpád, a Civitas Alapítvány regionális igazgatója.

A helyi értékek, nevezetességek, sajátosságok kerülnek ismét a középpontba, ugyanis szeptember 22. és 25. között, a Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért és a Székelygyümölcs Egyesület összefogásának eredményeként, harmadízben is megrendezésre kerül az Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál és Nemzetközi Konferencia. Orbán Árpád elmondta, a rendezvény a falu ünnepe a városban, amely túlmutat a gyümölcsünnep fogalmán, képviselvén a székely közösség eszméit is – a helyiek igaz értékrendjét, a közös összefogásba és annak eredményességébe vetett rendíthetetlen hitet.

Idén tizenhét közösség kapcsolódik be az ingyenes rendezvénysorozatba – tudtuk meg Pakot Mónikától, a gyümölcsfesztivál projektfelelősétől. Elmondta, több vidéki közösség számára ez a hétvége, a többi településsel való versenyzés nyújtja az egyetlen alkalmat a „kimozdulásra”, a mindennapi élet monotóniájából való kiszakadásra.

Mint kiderült, idén szélesedett a rendezvény termék- és programskálája is, vidékieket, városiakat, gyerekeket, kis- és nagymamákat vonva be a fesztivál életébe. Ennek köszönhetően a programok között szerepel majd diákvetélkedő, fotó- és kézimunka-kiállítás, a vidéki iskolák tanulóinak népies jellegű műsorai, játszóház és még rengeteg érdekesség. Újítás továbbá a programsorozat saját újságja és a Civitas Alapítvány által összeállított Gyümölcsízek és -illatok Udvarhelyszéken című receptkönyv, amely a környékbeli asszonyok hagyományos, jól bevált befőzési tippjeit tartalmazza. Mindkét kiadvány megtalálható lesz a fesztiválon. Emellett idén már ingyenes tombolát is kapnak a fesztiválra látogatók, mellyel értékes nyereményekhez juthatnak a szerencsések.

Csütörtökön, a „nulladik napon”, a gyümölcsfesztivál nyitóeseményeként nemzetközi konferenciát tartottak, Közösségalapú vidéki gazdaságfejlesztés Európában címmel. A konferencián a tervek szerint több ország (Franciaország, Magyarország) képviselőit is vendégül látták, lehetőséget adva arra, hogy a gazdaságfejlesztésben érdekelt személyek és szervezetek megosszák egymással tapasztalataikat, terveiket, ötleteiket – tudtuk meg Csáki Rozáliától, a konferencia egyik szervezőjétől. Már István, a találkozó másik szervezője kifejtette: tapasztalatmegosztás nélkül megállna a kezdeményezés fejlődése, épp ezért van szükség évről évre a nemzetközi találkozóra. Csáki Rozália kiegészítette, a konferencia résztvevői számára két félnapos tanulmányutat is szerveznek, hogy saját szemükkel láthassák a találkozón bemutatottakat.

A hétvégi fesztiválra minden érdeklődőt és szórakozni vágyót szeretettel várnak a szervezők. A részvétel minden programon ingyenes, melybe belefér a kóstolgatás, különböző gyerek- és felnőttelőadások és foglalkoztató programok is. Nem lesz kóla és miccs, de a mi termékeink, helyi jellegzetességeink jelen lesznek – nyilatkozta Orbán Árpád. Előző évben több mint hatezren látogatták a fesztivált, reméljük, idén még többre számíthatunk – tette hozzá.

Gazdag program, nyereményekkel

A háromnapos rendezvénysorozat pénteken, szombaton és vasárnap is reggel tíz órakor nyitja kapuit, és az eddigieknél is változatosabb programmal várja az érdeklődőket. Pénteken délután 4 órakor kerül sor a hivatalos megnyitóra, ez előtt és után pedig népies jellegű műsorok, vetélkedők, előadások várják a kikapcsolódni vágyókat. Az Udvarhelyi Híradó sátra is mindhárom napon várja a kíváncsiskodókat: pénteken webáruházas termékek (könyvek, dvd-k, havi gasztronómiai lapok) vásárolhatók, szombaton ezek mellett vetélkedőkkel és más érdekességekkel várjuk a gyerekeket: portréfestéssel, gyümölcs-origamival és Légy te is újságíró! versennyel, amelyeket díjazunk is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés