
Az Erdélyi Gitártábor utódját, a Komplex előadó-művészeti tábort idén augusztus 3-8. között tartják Csíkzsögödön a Pan Art Egyesület szervezésében. A színvonalas művészeti oktatás mellett fergeteges bulit is ígérnek a szervezők.
2014. július 09., 16:352014. július 09., 16:35
2014. július 09., 16:452014. július 09., 16:45
A Komplex táborban a gitároktatáson túl ének-, dob- és hangtechnikai, valamint színházi képzésre is sor kerül.
Az elmúlt évekhez hasonlóan Alex Man, a bukaresti zeneakadémia oktatója dzsesszgitárt tanít a haladóknak, csoportfoglalkozásokat vezet Michael Acker basszusgitáros és György Zsolt marosvásárhelyi gitáros. Gábora-Máté Éva, a kolozsvári Knock-Out zenekar tagja kezdőknek tart műhelyfoglalkozást.
Új modulokkal is bővül a tábor kínálata. Az első este színpadra lépő Koszika & The HotShots énekese, Koszorús Krisztina az énekelni vágyóknak tart workshopot. Székely Voland Linzben élő ütőhangszeres művész dob- és ritmuskurzussal várja az érdeklődőket. Országos szinten elsőként a tábor teljes ideje alatt hangtechnikus-képzés is indul, melyen a résztvevők alapfokú és haladó szcenikai ismeretekre tehetnek szert. A tábor meghívottai közt van Bagossy Norbert, a Bagossy Brothers Company frontembere is, aki a kezdő együttesek karrierépítési lehetőségeiről tart előadást.
A színházi oktatásért ezúttal is a kolozsvári Váróterem Projekt felel, a független társulat tagjai mellett Kőmíves Csongor Magyarországon élő színművész, valamint Anna Ach német drámapedagógus tart foglalkozásokat.
A táborba július 23-ig lehet jelentkezni. Egyéb információk a tábor honlapján találhatók.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!