Hurka, kolbász, töltelék – mind jóllakik a vendég!

Nagygalambfalva látja vendégül a negyedik Ízig-vérig disznótor! hívó szavú sertésvágó és -feldolgozó versenyt. Szombat reggel 7 órakor fogópálinkás koccintással kezdődik a hat benevezett böllércsapat vetélkedője.

Molnár Melinda

2010. február 11., 11:062010. február 11., 11:06

Galéria
Díjazzák a legízletesebb pálinkát és a disznótoros készítmények legkiválóbbjait. Este pedig előadással, táncmulatsággal zárják a téli hízók levágásának hagyományőrző, nemzetközi megmérettetését.

Mikepércs, Székelykeresztúr és Derecske után a nagygalambfalviak hívnak a disznótoros finomságok egésznapos kóstolójára. Meghívták testvértelepülésük, Szank csapatát, valamint a korondiakat is. Szombaton 7 órától az iskola udvarán 6 disznót vágnak le, majd minden település feldolgozócsapata szokása-ízlése szerint trancsírozza, és készíti el vendégmarasztaló finomságait. Érdemes lesz megkóstolni a hagymás vért, a lecsipecsit-lacipecsenyét, toros-, illetve töltött káposztát, kolbászt, májashurkát – ezeket a zsűri is díjazza. A nap díszvendége, illetve a zsűri elnöke Lóránt Krisztina, a Barátok közt Orsija, házigazdája pedig Sarkadi Zoltán színművész.

A rendezvényre mindenkit szeretettel várnak a szervezők, hiszen a levágott sertésből készült finomságok elkészítésének folyamatából ötleteket leshetünk el, miközben jó zene mellett részesülhetünk a falusi disznóvágás élményeiben. A frissen készült finomságok íze pedig felülmúlhatatlan!

A legfontosabb haszonállat „torát” este a Feleki Miklós kultúrházban folytatják. Fellép a székelyudvarhelyi Boróka Néptáncegyüttes, Lóránt Krisztina valamint az egyházközség dalárdája. A táncmulatság egyben farsangbúcsúztató is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
Hirdetés