Humorfeszt: jó mulatság, férfimunka volt

Hat fiatalember próbálta megnevettetni a közönséget hétfőn este, a nevettetés mellett mindannyian azzal a céllal érkeztek a selejtezőre, hogy továbbjussanak a 9. Erdélyi Humorfesztivál döntőjébe, s ott akár meg is nyerjék az amatőr humoristák versenyét.

Szász Cs. Emese

2012. április 24., 15:272012. április 24., 15:27

2012. április 24., 16:592012. április 24., 16:59

„Justin Bieber nem jön a ma kezdődő 9. Erdélyi Humorfesztiválra. Rajta is évek óta röhögünk, mégsem hívtuk meg. Bödőcsöt, Mogácsot és Felmérit igen” – ezzel a szöveggel reklámozta a Szomszédnéni Produkciós Iroda a kezdődő fesztivált, s bár az kedden este tényleg rajtol, hétfőn Marosvásárhelyen még a humoristajelölteket válogatták. Az amatőr humoristák versenyének selejtezőjét a Jazz&Blues Klubban összekapcsolták a havi rendszerességgel jelentkező stand up comedy-estekkel, így a versenyzők mellett az est házigazdájának számító Ősz Ferenc és a valamikor Erdélyi Humorfesztiválon feltűnt Zsók Levente is fellépett. A fesztivál szervezőjének számító Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjai csupán a műsorvezetést vállalták, de náluk az is felér egy fellépéssel, ugyanis szinte elég ha színpadra lépnek, máris nevet a közönség.

Aki szinte nyer, az szinte biztat

Ősz Ferenc, a fesztivál egykori felfedezettjeként jó tanácsokkal látta el a bátor vállalkozókat. Elmondta, ő „szinte nyert” egyszer a Humorfesztiválon, ugyanis megosztva kapta az első díjat valakivel. „Voltam már ötször, aztán inkább adtak valami díjat csak többet ne jelentkezzek” – foglalta össze a díjának a lényegét Ősz, majd átadta a színpadot Zsók Leventének, aki vállalta a „felszopó” szerepét. Elmondása szerint ez az elnevezése annak a humoristának, aki első fellépőként „bemelegíti a közönséget”.

A népes publikum előtt hat versenyző állt színpadra, hogy nevettessen – több-kevesebb sikerrel. A felhozatalból idén is úgy tűnt, a humor férfimunka, ugyanis kizárólag az erősebbik nem tagjai vállalkoztak a megmérettetésre. A jelentkezőkön látszott, hogy a magyarországi Showder Klubosokon „nevelkedtek”, így bár számos műfajban lehetett volna színpadra lépni, a  résztvevők többsége csupán egy mikrofonnal és a stand up műfajával próbálkozott. Így tett a csíkvacsárcsi Kósa Csaba is, akit nem először láthattunk a Humorfesztivál színpadán. Szövegében a falusi élet és annak egyik főszereplője Feri bácsi kapott nagyobb teret, de azt is megtudtuk, hogy Csíkvacsárcs talán Románia egyetlen olyan települése, ahol több a templom, mint a kocsma.

Vidéki élet a színpadon

Kovács Lalaként mutatkozott be az a Dimitrie Cantemirre járó egyetemista, aki viccekkel és rigmusokkal próbálta elnyerni a közönség kegyeit. Kovács Hont Imre kibédiként Kolozsváron tölti mindennapjait, így egy különleges színházi élményét osztotta meg a közönséggel. A vidéki történetek kaptak főszerepet Halász Árpi előadásában, na meg a falusi szexuális szokások is, olyannyira, hogy a történet végén sokan azt hitték, anatómiai humorestbe csöppentek.

Hallámfalva is jelentkezett

Székelyudvarhelyi jelentkező is próbálkozott a marosvásárhelyi selejtezőn, Dénes Artúr Hallámfalváról beszélt, szerinte ugyanis így hívják a székely anyavárost, mert tagjai olyan gyakran használják ezt a töltelék szót, hogy méltán megérdemlik a Hallámfalva elnevezést. Példákat is kaptunk: a hallám ugyanis lehet durva és laza, még egy diszkóban is.

Gála Marosvásárhelyen is
A 9. Humorfesztivál gálaműsorát április 29-én, vasárnap a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban láthatjuk 19 órától, amelyre jegyeket a Kultúrpalota jegypénztárában lehet kapni. A gálaműsoron fellépnek a Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjai, Tóth Szabolcs és Bálint Ferenc, valamint két magyarországi sztárvendég, Bödőcs Tibor és Mogács Dániel is.

Egyetlen nem stand up-os műfajban próbálkozó volt, Horváth Hunor Jenő, akit nem először láttunk a Humorfesztiválon, sőt nemrég a Médiabefutó színpadán is. Horváth Hunor Jenő elmaradhatatlan kelléke ugyanis a gitár, s a poénosra vett dalok.

A továbbjutók pénteken este a Humoristák Versenyén mérkőznek meg a három másik selejtező legjobbjaival, s közülük kerül ki a győztes, aki 1000 lejjel lesz gazdagabb, és akár elindulhat a humoristák rögös útján.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Szovátára látogatott Kövér László

Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke jelenlétében nyitották meg az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját szerdán este Szovátán. Idén rendhagyó módon nem egy, hanem hét helyszínen lépnek fel a táncosok.

Szovátára látogatott Kövér László
Szovátára látogatott Kövér László
2026. március 18., szerda

Szovátára látogatott Kövér László

Hirdetés
2026. március 17., kedd

Több Maros megyei helyszínen is lángol a száraz növényzet – frissítve

Több különböző helyszínre is égő száraz növényzet miatt riasztották a tűzoltókat Maros megyében.

Több Maros megyei helyszínen is lángol a száraz növényzet – frissítve
2026. március 17., kedd

Gyermekek tömegsírjára is rátaláltak a feltárt római kori temetőben

Maros megye első, római településhez köthető temetőjét tárják fel a megyei múzeum munkatársai Maroskeresztúron. Ottjártunkkor egy olyan sírnál dolgoztak a szakemberek, amelyben húsz gyermekcsontvázat találtak.

Gyermekek tömegsírjára is rátaláltak a feltárt római kori temetőben
2026. március 17., kedd

Lakóház gyulladt ki Dicsőszentmártonban

Tűz ütött ki egy lakóház tetőzetében Dicsőszentmártonban, személyi sérülés nem történt.

Lakóház gyulladt ki Dicsőszentmártonban
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából

Az országos költségvetés tervezete felemás képet mutat a Maros megyei nagyberuházások tekintetében. Míg a segesvári elkerülőút jelentős forrásokhoz jut, a szászrégeni és a marosvásárhelyi forgalmat tehermentesítő projektek csak jelképes összegeket kaptak.

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából
2026. március 16., hétfő

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében

Számos tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei hivatásos és önkéntes tűzoltókat hétvégén. A beavatkozások során összesen mintegy 60 hektárnyi terület égett le – tájékoztat a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

A szabadság munkával terhes kötelesség

Már Petőfi felismerte, és Marosvásárhelyen ki is mondta, hogy csak akkor győzhet a magyar, ha egy akaraton van, ha egy irányba húz – hangzott el vasárnap a Postaréten, ahol rég nem látott számban ünnepelt, emlékezett a marosvásárhelyi magyarság.

A szabadság munkával terhes kötelesség
A szabadság munkával terhes kötelesség
2026. március 15., vasárnap

A szabadság munkával terhes kötelesség

2026. március 14., szombat

Hány játékterem működik Marosvásárhelyen?

Marosvásárhelyen 330 szerencsejáték-terem működik, és nyolcszáznál több „félkarú rablót” használhatnak a városlakók. Kovács Mihály Levente alpolgármester kezdeményezésére ezeket a helyeket a város szélére száműzik.

Hány játékterem működik Marosvásárhelyen?
2026. március 13., péntek

Hétvégi házból loptak el háztartási gépeket

Öt nagyölyvesi ingatlanban végeztek házkutatást pénteken a mezőrücsi rendőrök a marosvásárhelyi ügyészség felügyeletével. Egy minősített lopás ügyében kutattak bizonyítékok után.

Hétvégi házból loptak el háztartási gépeket
Hirdetés