Az átlagosnál erősebb és kesernyésebb ízű Neumarkt sör gyártási folyamatával, történetével és receptjével ismerkedhettek a marosvásárhelyiek a hétvégén a Heineken csoport Maros megyei gyárában. A vállalat Nyílt Napokat szervezett augusztus 6–7. között, hogy bárki betekintést nyerhessen a sör előállításának és palackozásának folyamatába.
2010. augusztus 08., 19:552010. augusztus 08., 19:55
2010. augusztus 08., 21:022010. augusztus 08., 21:02
A Heineken csoport Maros megyei gyárában készül a Neumarkt, és itt kerül dobozokba a Golden Brau is. Szabó István, a Maros megyei vállalat technikai igazgatója és Claudiu Lazăr, senior brand menedzser vezette végig pénteken a sajtó képviselőit a sörgyártás különböző állomásain, majd szombaton több mint ötszáz marosvásárhelyi látogatót kalauzoltak végig a gyárban – természetesen néhány kolléga segítségével.
A PET palackba töltött sörök úttörője
A Heineken csoport 2008-ban vásárolta meg a Maros megyei Neumarkt vállalatot, amely 1998-tól gyártja a Marosvásárhely német nevét viselő sört. Romániában először itt vezették be a műanyag – PET – palackba töltött „folyékony kenyeret”: 1999-ben két literes, majd 2001-ben a fél és az egy literes palackokat dobták piacra. „Úttörőnek számított ezen a téren a Neumarkt, és azóta is megőriztük ezt a hagyományt. A Heineken csoportnak van Romániában olyan gyára, amely üvegekbe palackoz, mi itt csak dobozokba és PET palackokba töltünk sört” – mondta a helyi vállalat technikai igazgatója.
A Nyílt Napok célja
A Neumarkt az ország szinte minden részébe szállítja termékeit, a hétvégi nyílt napokkal pedig éppen az volt a célja, hogy a maros megyeiek körében is népszerűbbé váljon a márkanév. A látogatók megtudhatták, hogyan készül a maláta, miképpen adagolják a komlót – amely a sör jellegzetes kesernyés és erős ízét adja, és tartósítja is az italt – illetve a szűrés és erjesztés fortélyaiba is betekintést nyerhettek. A helyi vállalatnak kicsivel több, mint 200 alkalmazottja van, közülük a legtöbben az eladási részlegen dolgoznak – nincs is többre szükség a gyártási folyamatban, ugyanis a legapróbb művelet is automatizálva van, így csupán a számítógépeket kell felügyelni. „Két operációs rendszer működik a részlegeken, amennyiben az egyikkel valami gond van, automatikusan átirányítja a gyártást a másik rendszerre, de még nem voltak ilyen problémáink” – mondta az igazgató a gyár bemutatása közben.
Négy összetevő kombinációja
Mindössze négy alapvető összetevőre van szükség a sör gyártásához: árpa, komló, élesztő és víz. Ennek a négy elemnek a különböző kombinációjából jön létre az a több mint negyvenezer fajta sör, amely ma kapható a világpiacon. A Neumarkt esetében csak holland és német élesztőt használnak, a komló is kizárólag Németországból származik, az erjesztés folyamatban a hőmérséklet, nyomás és az időtartam is meghatározó az íz kialakulásában, ugyanakkor az átlagosnál kissé magasabb, 5,2 százalékos alkoholtartalmat biztosítanak, és ettől lesz erősebb, kesernyésebb a sör – tette hozzá az igazgató. Öröm, tisztelet és minőség iránti szenvedély – a Heineken csoport értékei, amelyeket természetesen 2008 óta a helyi Neumarkt vállalat is átvett. A gyár korszerű berendezésein kívül különböző ISO szabványok bevezetésével és európai uniós tanúsítványok megszerzésével gyártja italát – ilyen például az ISO 9001-es is, amely a termelési folyamatot szabályozza.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
szóljon hozzá!