Hogyan készítsük fel gyerekeinket az óvoda- és iskolakezdésre?

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

A felnőttek számára sem mindig könnyű az új munkahelyre való beilleszkedés, akárcsak a gyerekek számára az óvoda- vagy iskolakezdés. Fontos a gyerek időben való felkészítése, illetve a szülő óvónőkbe vetett bizalma, az első búcsúk pillanatait pedig mesékkel, szerepjátékokkal lehet könnyebbé tenni számára. Városi Emőke marosvásárhelyi iskolai és óvodai tanácsadóval beszélgettünk a tanévkezdéssel járó kihívásokról.  

Hajnal Csilla (R)

2016. szeptember 08., 12:592016. szeptember 08., 12:59

A hazai tanügyi rendszerben nem szokás nagy hangsúlyt fektetni a beszoktatási időszakra, ám sok óvodában szerveznek tavasszal nyílt napokat, amikor bárki beviheti a kisgyerekét, hogy megismerkedjen az óvodával, illetve nyáron is sok intézmény fogadja a gyerekeket. A legtöbb kiscsoportot kezdő óvónő még tanévkezdés előtt megtartja a szülőértekezletet, hogy megbeszélhesse a beszoktatás részleteit a szülőkkel, akik számára is új helyzetet jelenthet az óvodakezdés. „Fontos, hogy az óvoda kiválasztásakor a szülő figyelembe vegye az intézmény pedagógiai elveit, ezek egyezzenek a szülő, illetve a gyerek igényeivel, illetve számít az is, hogy kompatibilis legyen az óvónő személyisége a gyerekével” – mondta Városi Emőke, aki több éve dolgozik óvodás- és iskolás korú gyerekekkel.

A kedvelt mesehős óvodakezdése

Az első napot meg kellene előzze egy olyan periódus, amikor beviszi a szülő a gyereket, megmutatja neki az épületet, az udvart, a csoportszobát – ha már kiderült, hogy melyik lesz az –, hogy tanévkezdéskor ne legyen számára teljesen idegen a környezet. Az első búcsú pillanatait pedig megkönnyíthetjük olyan óvodakezdő mesékkel, amelyekben a gyerek tud azonosulni a kedvelt mesehőssel, és példaként szolgál számára Brumi Maci vagy éppen Bogyó és Babóca óvodakezdése – mondta a tanácsadó. De ugyanígy a szerepjátékok is segítenek, például ha eljátsszuk, hogy a maci is félt attól, hogy az édesanyja ott hagyja az óvodában, de természetesen utána ment.. „Három-hat év között a legerősebb a gyerekek fantáziavilága, ilyenkor mesékkel és szerepjátékokkal lehet a legjobban segíteni rajtuk félelmeik és szorongásaik feloldásában” – tette hozzá.

A legtöbb gyerek sír

Sokat segíthet az is, ha a gyerek beviheti az óvodába valamely személyes tárgyát, maciját, párnáját, ez biztonságot ad neki. „Van olyan intézmény, ahol ezt nem engedik meg pár hétnél hosszabb ideig, el kell rakni a szekrénybe, de ilyenkor szülőként megmondhatjuk a gyereknek, hogy most elmegy Brumival óvodába, őt letesszük, és figyeli, hogy mit történik ott, és majd elmeséli nekünk, hogy mit csináltatok aznap. Általában pozitívumként élik meg a gyerekek, ha feladatokat bízunk rájuk a kedvenc játékaikkal” – mondta Városi Emőke. A búcsúzással kapcsolatban megoszlanak a vélemények, van aki úgy gondolja, hogy nem szabad kínozni hosszas búcsúzkodásokkal a gyereket, de van, aki megengedi ezt, az a fontos, hogy a szülő érezze, biztonságban hagyja ott a gyerekét. Ha a szülő maga sem hiszi el, hogy jó lesz ott a gyerekének, akkor a vele sem tudja elhitetni ezt, sokat jelent, ha határozottan tudja átadni az óvónőnek, akiben megbízik.

A tanácsadó elmondta, a legtöbb gyereknél lehet számítani pár hétig tartó sírásra, főleg ott, ahol nagy a környezetváltozási-szakadék, vagy a gyerek érzékenyebb személyiség, esetleg anyásabb. Ez utóbbin lehet segíteni úgy, hogy még óvodakezdés előtt sokszor viszi a szülő idegen gyerekközösségbe az óvodás korúját. „Nem kell óriási problémaként értelmezni az óvodakezdéssel járó sírást, természetes jelenségként kell kezelni, mert felnőttként sem könnyű egy-egy új helyzetet megszokni” – mondta.

Cselekvéshez kössük az érkezésünket

Fontos az, hogy még az óvoda előtt meséljünk gyerekeinknek az óvodai programról, a sorrend lényeges lehet ilyenkor: megérkezés után reggeli, mosdóhasználat, játék, majd ebéd és alvás következik. Az óvodás korúaknak még nincs kialakulva az időfogalmuk, inkább cselekvéshez kössük azt, hogy mikor jön érte a szülő, például mondjuk azt, hogy ebéd után, vagy alvás után jön érted anya vagy apa – tette hozzá a tanácsadó, aki fontosnak tartja a fokozatos beszoktatást. Ne erőltessük, hogy már legelső nap ott aludjon a kisgyerek, csak ha ő igényli. Először maradjon ott egy reggeli játékra a saját csoportjával, majd reggeltől ebédig, majd alvás utánig, és maradhat a program végéig is, ha felkészült rá. Nehézséget okozhat, ha a gyereknél otthon nem alakult ki egy megszokott rendszer, ezért lehet, hogy otthon nagyobb lesz a mozgásigénye az óvodai program után, esetleg másképp viselkedik majd az óvodában, mint otthon. A vakációkban se felejtsük el az óvodát, mert egy-egy hosszabb szünidő után ismét „be kell szoktatni” a kisgyereket, ezért fontos, hogy beszéljünk az óvodáról akkor is. Köztudott, hogy az első hetekben sokszor lesz beteg a gyerek, mert egy védett otthoni közegből kikerül a „nagyvilágba”. Lényeges, hogy ne tartsuk otthon a gyereket, ha egészséges csupán azért, mert félünk a vírusoktól, ugyanis elszokik az óvodától – javasolta a tanácsadó.

Az óvodás korú szorongását kiválthatja az is, ha nincs kellőképpen felkészülve az óvodára, vagy nem alakult ki bizalmi kapcsolat az óvó nénivel, mert például túl hamar ott hagyták hosszú ideig, és nem volt ideje fokozatosan megismerni őt, akinek anyapótló bizalmi szerepet kell majd betöltenie az életében.


Mikor iskolaérett a gyerekem?

Néhány éve kötelező pszichológiai felmérésre vinni azokat a gyerekeket, akik augusztus 31-ig nem töltik be a hat évet, és a szülei nulladik osztályba szeretnék íratni. A biológiai érettség ugyanis nem biztos, hogy egyenesen arányos az iskolaérettséggel – magyarázta a tanácsadó. Vannak jelei annak, ha a gyerek nem iskolaérett még, ilyen például az, ha nem bír hosszabb időt egy helyben ülni, ha a szociális és érzelmi képességei, illetve a tér-koordinációja hiányos, beszédkészsége fejletlen. Ha mindezeket nem vesszük figyelembe, és mégis iskolába íratjuk, akkor fennáll annak a veszélye, hogy lemarad a társaitól, és az iskolai rendszerből már nem tudjuk kiíratni. Ha a pedagógus és a tanácsadó is azt javasolja, hogy maradjon még óvodában egy évet, és csak hétévesen kezdje el az iskolát, akkor érdemes figyelembe venni ezt, mert az óvodában van lehetősége fejlődni, sokszor csak néhány hónapra van szükség ehhez. A kisiskolás korban alakul ki a gyerek önértékelése, a kudarcélmények pedig nagyon befolyásolják ezt, tehát az idejekorán elkezdett iskolának a hosszú távú következménye súlyosabb, mint az, hogy még egy évet óvodában marad. Ilyen hosszú távú negatív következmény lehet az iskolafóbia, a szorongás, a teljesítményszorongás, később az iskolakerülés, a figyelemfelkeltő viselkedés (például agresszió, elszigetelődés).

Van segítség

A tanácsadó hozzátette: az előkészítő osztályba íratott gyerekeknél is nagy szerepet játszik az előzetes felkészítés, az iskolaépülettel, tanteremmel való megismerkedés, a mesék, mesehősök, szerepjátékok bevetése. Továbbá az, hogy ne használjuk negatív értelemben az iskolát, például kerüljük az olyan mondatokat, hogy „ha ezt sem tudod megcsinálni, akkor hogy akarsz iskolába menni?”

Fontos tudni, hogy a szülő segítségért fordulhat az iskolai, óvodai tanácsadóhoz, ha úgy érzi, hogy túl hosszú ideje tart az óvodában például síró-időszak, vagy ha szorong a kisiskolás gyereke. Marosvásárhelyen minden óvodában és iskolában van tanácsadó, vidéken már más a helyzet, ott számos intézménynek nincs kinevezett tanácsadója, ők a Maros Megyei Neveléslélektani Központhoz fordulhatnak segítségért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 07., vasárnap

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg

Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Égető szüksége van Nyárádszeredának a tehermentesítő útra

Megkapta a környezetvédelmi jóváhagyást a nyárádszeredai tehermentesítő út terve. Így Bukarestbe utazhatnak az illetékesek, hogy megkössék a szerződést, és kiderüljön, hogy mikor kezdik el a csaknem öt kilométeres út megépítését.

Égető szüksége van Nyárádszeredának a tehermentesítő útra
2026. június 07., vasárnap

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó

Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó
2026. június 07., vasárnap

Minden edzés öleléssel kezdődik – értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak tartanak edzéseket

Hétvégi fitneszedzésekre jár több szellemi fogyatékkal élő fiatal Marosvásárhelyen a Healthy Athletes Impact Grant elnevezésű nemzetközi projekt keretében, amellyel bizonyítják: a mozgás nem ismer határokat – sem fizikai, sem társadalmi értelemben.

Minden edzés öleléssel kezdődik – értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak tartanak edzéseket
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 06., szombat

Újra régi fényében a Vártemplom bútorzata

A marosvásárhelyi Vártemplom székely népi díszítésű virág- és madármintás kék színű felújított bútorait mutatják be vasárnap a tíz órás istentisztelet során.

Újra régi fényében a Vártemplom bútorzata
2026. június 05., péntek

Cseke Attila: biztosítjuk a hiányzó pénzt a marosvásárhelyi szívintézet befejezéséhez

Kilencvenmillió lejes tartozása van a marosvásárhelyi szívintézetet építő céggel szemben az egészségügyi minisztériumnak, Cseke Attila ügyvivő tárcavezető azonban pénteken Marosvásárhelyen kijelentette: biztosítani fogják a befejezéshez szükséges pénzt.

Cseke Attila: biztosítjuk a hiányzó pénzt a marosvásárhelyi szívintézet befejezéséhez
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Balhéba torkollt a gyanúsított rendőri elvezetése

Ellenőrzést rendelt el csütörtökön a Maros megyei rendőrség vezetője, miután a marosvásárhelyi bíróság épületénél egy férfi beékelődött a szexuális bűncselekményekkel gyanúsított Cristian Pomohaci rendőri kíséretébe és kezet emelt egy polgárra.

Balhéba torkollt a gyanúsított rendőri elvezetése
2026. június 04., csütörtök

A nemzeti összetartozás napján csendült fel az utolsó csengőszó a Bolyaiban

Újabb évfolyam búcsúzott el Maros megye legnépesebb magyar iskolájából, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból június 4-én. Az ünnepségen Magyarország kormányának üzenete is elhangzott, amelyet Kissné Hlatki Katalin nagykövet adott át.

A nemzeti összetartozás napján csendült fel az utolsó csengőszó a Bolyaiban
2026. június 04., csütörtök

Lassan, de őrölnek a malmok: egy lépésre a százhúszmillió euró lehívásától

Készíti a százhúszmillió eurós uniós pályázatát a Maros HÉV Egyesület, miután a szállításügyi minisztérium jóváhagyta, hogy együttműködési megállapodást kössön az országos vasúttársasággal. A június végi határidőig még két fontos iratot kell beszerezniük.

Lassan, de őrölnek a malmok: egy lépésre a százhúszmillió euró lehívásától
Hirdetés