Hétköznapi királynők, extrém frizurák és sminkek

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Talán a divatfotózás világa áll legközelebb a szívéhez, de nemcsak e téren tevékenykedik. Fodrászként és sminkesként a hétköznapokban is szívesen szépíti meg a hozzá betérőket, örömére szolgál, hogy szakemberként ott lehet vendégei fontos életeseményein, és lelkes, amikor egy-egy divatfotózás során akár extrémnek tűnő frizurával, sminkkel próbálkozhat. Colcer-Merka Beáta beszél munkájáról.

D. Balázs Ildikó

2015. július 16., 17:232015. július 16., 17:23

„A középiskolát könyvelés szakon végeztem el, akkor az volt nagyon divatos, de időközben letisztult bennem, hogy a reál tantárgyakhoz semmi közöm. Aztán jogot végeztem Brassóban, és a négy év egyetem után még jobban megerősödött bennem, hogy ez sem az én utam, inkább a szépségipar érdekel. Hozzám mindvégig a kreatív munkák álltak közel, a rajz, a színek világa. Érdekes, nekem az óvodában is a vízfestő paletta volt a jelem. Édesanyámnak volt egy sminkes palettája, kislány koromban, ha egyedül voltam otthon, azzal kísérleteztem. Aztán csak kirajzolódott az az út, amelyen el kellett indulnom. Mivel mindig érdekeltek a frizurák, a sminkek, a divatlapok, beiratkoztam Csíkszeredában egy fodrásztanfolyamra. Tanultam, dolgoztam, és mert szükségem volt valamire, amiben még jobban ki tudok bontakozni, szerettem volna a hozzám forduló embereknek többet nyújtani, megtanultam a sminkes szakmát is” – meséli Colcer-Merka Beáta.

Bár sokszor rákérdeznek, azt mondja, nem tudna választani a két szakma között, mindkettőt egyformán szereti. „Olyan, mint a sziámi ikerek, összenőtt a kettő. Mindkettőben nagyon fontos a szimmetria, szükséges az esztétikai érzék. Nem tudnám elképzelni, hogy csak az egyiket csináljam” – mondja a fiatal csíkszeredai fodrász, sminkes.

Ő sminkelte többek között a csíkszentkirályi Simon Norbert Flora sorozatában is a modelleket. E projekt keretében első alkalommal használt UV-s fényeket, világító sminket, és maga is meglepődött a sikeren. „Megkeresett Simon Norbert, hogy egy sorozatban a modellek, a smink segítségével a jót és a rosszat kellene ábrázolni, rám bízza, hogyan. Egyedit akartam, nem a megszokott utat járni. Felfigyeltem az UV-festékre, éreztem, hogy ebből jó dolog születhetne, már csak a kivitelezés maradt hátra. Végül a fotós is rábólintott az UV-s fotózásra, mindketten első alkalommal dolgoztunk ezzel a technikával. Rögtönöztünk. Felhúztunk egy sátrat, diszkóból kölcsönkértünk fényeket, és ahogy a fényben életre keltek a színek, úgy képzeltem, mintha egy mesevilágban lettünk volna. Maga az egész fotózás folyamata nagyon érdekes volt” – meséli Beáta.

Mosolyogva jegyzi meg, a sikeres divatfotózás három alapja a fotós, a sminkes-fodrász és a modell. Ők hárman kell tökéletesen összedolgozzanak.

Beáta számos csíkszeredai fotóssal, modellel, divattervezővel dolgozik együtt, az általa sminkelt modellekkel különböző magazinokban, katalógusokban találkozhatunk. „Mindenki azokat a szakembereket keresi, akikkel együtt dolgozva a maximumot tudja kihozni az adott projektből. Nagyon sok jó szakember van Csíkszeredában, ügyes, tehetséges fotósok, divattervezők, kézművesek vannak itt. Szerencsés vagyok, mert szabadjára engedhetem a fantáziámat, hiszen a divat világában egy extrém frizurának, sminknek is megvan a helye. És ezáltal jobban letisztulnak bennem a hétköznapi dolgok.” Otthon sokat rajzol, kísérletezik a színekkel, formákkal – mondja. Az elképzelések aztán papírra, majd a próbababára, végül a modellre kerülnek, bár megtörténik az is, hogy élesben, a modell sminkelése közben változnak az elképzelései, rögtönöznie kell. Azt mondja, munkáinak ő a legnagyobb kritikusa, mindig többet és jobbat akar magából kihozni.

Colcer-Merka Beáta élete természetesen nemcsak a divatfotózásról, a modellsminkelésről szól. Szívesen látja a hozzá betérő, szépülni vágyó hölgyeket, a mindennapokban is arra törekszik, hogy királynőnek érezze magát az a nő, aki hozzá fordul. „Szeretem, amikor a munkám eredményeként valaki ragyog. Szeretek játszani a színekkel, de senkire nem erőltetek rá semmit. Minden esetben igazodok a vendéghez, mind a sminkben, mind a frizura alakításában a vendég egyéniségét, életstílusát veszem figyelembe” – jegyzi meg. Azt mondja, a csíkszeredai nők nagyon igényesek, követik a divatot, és ezzel is magyarázható, hogy Csíkszeredában komoly piaca van a szépségiparnak.

Ha teheti, évente kétszer-háromszor képzéseken vesz részt, de bármerre jár, figyeli az embereket. „Mániákusa vagyok a munkámnak. 24 órából 24 órát azon pörög az agyam, hogy mit hogy lehet megcsinálni. Ha szabadidőm van, a világhálón is információk után keresgélek. Szeretem a kihívásokat.”

A hétköznapok mellett pedig ott vannak a hétvégék is, a nagy átváltozások napjai. „A szakma legnagyobb értéke, hogy vendégeim mellett vagyok fontos életeseményeiken is, széppé varázsolom az adott napjukat és persze őket is. Az átváltozásoké a hétvége: a nőből menyasszony lesz, az édesanyából örömanya. Ha évek múlva is megnézik az akkor készült felvételeket, a fotón rajta van a védjegyem mind a sminkben, mind a frizurában. Ebben a szakmában a legnagyobb elismerés az emberek bizalmának megnyerése” – mondja lelkesen. Hogy kinek ajánlja e szakmát? Mindenképpen olyannak – válaszolja –, akinek jó a teherbíró képessége és nagyon elszánt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe

Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson

Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson
2026. július 24., péntek

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson

Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket

A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson

A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

Hirdetés
2026. július 22., szerda

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies

Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies
2026. július 22., szerda

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben

Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben
2026. július 22., szerda

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is

Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is
Hirdetés