Hazatért a tücsökvezér

Lelkes közönség előtt mutatta be legújabb, Sztárzseni című lemezét a Maszkura és a Tücsökraj, amelynek frontembere a marosvásárhelyi Bíró Szabolcs. Az együttes öt éve nem koncertezett Maros megye székhelyén, de az énekes-szövegíró reményét fejezte ki, hogy a jövőben többször belecsapnak a húrokba a Maros partján.

Fancsali Attila

2012. április 30., 17:552012. április 30., 17:55

2012. április 30., 18:272012. április 30., 18:27

 

Az Erdély Fm csapata erdélyi koncertturnéra hívta a budapesti Maszkura és a Tücsökraj együttest. A koncertet nyolc órára hirdették meg a marosvásárhelyi Jazz&Blues Clubba. A szórakozóhelyen a megadott időpontban még csak néhányan lézengtek, de rövid időn belül megjelentek az együttes rajongói, de a frontember, Bíró Szabolcs rokonai, ismerősei is.

Ugyanaz a fiú

Elsőként a négy zenész szólaltatta meg a hangszereit, majd két-három perc múlva megjelent a frontember is a színpadon. Őt néhányan Funkyként ismerik, vannak, akik Háborgató Maszkurának szólítják – néhányan csak a „cilinderesként” emlegetik. Szokásához híven most is cilinderrel a fején lépett színpadra. Pár pillanat alatt elvarázsolta a közönséget közvetlenségével – sztárallűröktől mentesen az egyik legolcsóbb sört itta a színpadon, sőt, hogy megmutassa, nem felejtette el, hol nőtt fel, románul is mondott néhány szót. Az édesapja emlékére írt dalának felkonferálása közben néhányszor elcsuklott a hangja. „Ugyanaz az Unirii negyedbeli fiú, mint aki volt akkor, amikor kiutazott Budapestre szerencsét próbálni” – nyugtázták ismerősei.

Bármit, bármikor

A koncert közben a jelenlévők mindössze néhány kis hányada tudta megállni, hogy legalább az asztal alatt ne mozgassa a lábát. A csapat fülbemászó muzsikája mindenkit elbűvölt. A frontember néha tangóharmonikázott, máskor (a jelenlévők legnagyobb megdöbbenésére) előhúzta az általa szopránszexinek nevezett hangszerét, és azon játszott. A zenekar stílusát nagyon nehéz lenne meghatározni. A bulizók táncolhattak blues-os trance-re, rave-re, illetve magyar nyelvű manelére is. Nem hiányoztak a csárdás motívumai, de a magyar mulatós ismérvei sem. „Ezek a fiúk nagyon tudnak. Bármit mondok, megcsinálják” – mondta, utalva arra, hogy színpadtársai kiváló zenészek. A Maszkura és a Tücsökraj egyetlen feldolgozott dalt játszik a koncertjein, ez a Seres Rezső által írt Csak inni inni című alkotás. A Sztárzseni címet viselő nagylemezen (amely az együttes harmadik albuma) helyet kapott a Kényszerrel viselem című szerzemény. Ennek érdekessége, hogy a dal évekkel ezelőtt egy hip-hopfelvételként vált ismertté: akkoriban Kolozsvári Istvánnal, a nyomáti tanítóbácsival adta elő. A dalt eddig is játszotta az együttes, de most új köntösbe öltöztetve felkerült a lemezre is.

Régi, ismert dalok

A repertoár végeztével az együttes búcsút intett a lelkes közönségnek, de az összegyűltek ezt nem engedté. Egy emberként skandálták: vissza, vissza! Első ráadásszámként az Én című dalt játszották, amelyet jó néhányan ismerhettek már akkoriból, amikor a frontember a BF–BF nevet viselő formációval zenélt. „Amikor megírtam ezt a dalt, elgondolkodtam, hogy vajon mit mond majd a hip-hop társadalom rá, hogy én ilyen zenével is foglalkozom, de ez is hozzám tartozott” – mondta Maszkura. A koncert végén közölte a résztvevőkkel, marad még, nem megy sehova, bárkivel szívesen beszélget – így is történt.

Ki is Maszkura?

Bíró Szabolcs Marosvásárhelyen született. A művészetiben tanult többek között szobrászatot, majd édesapjának köszönhetően beleszeretett a zenébe (ő volt az, aki tangóharmonikát adott a kezébe, és ezt követően már nem tudta letenni). Romániában többször is próbálkozott befutni zenészként. Kezdetben rockzenekarban zenélt (a Gedeonban), ezzel párhuzamosan pedig egy lánnyal próbált betörni a popzenei piacra. Több vasat is tartott a tűzben, rappelt román nyelven, majd később magyar nyelven is. Ez jelentette számára az ismertséget. Az underground hip-hop körökben Háborgató Maszkuraként vívott ki magának elismerést – Magyarországon sokkal ismertebb volt, mint szülőhazájában. Sikerének valószínűsíthető titka, hogy nem tagadta meg önmagát, a hip-hopba belecsempészte a mulatós, illetve népzenei motívumokat is. 2005-ben Budapestre költözött, ahol többek között utcazenészként kereste a kenyerét, majd 2007-ben megalapította a Maszkura és a Tücsökrajt.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Szovátára látogatott Kövér László

Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke jelenlétében nyitották meg az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját szerdán este Szovátán. Idén rendhagyó módon nem egy, hanem hét helyszínen lépnek fel a táncosok.

Szovátára látogatott Kövér László
Szovátára látogatott Kövér László
2026. március 18., szerda

Szovátára látogatott Kövér László

Hirdetés
2026. március 17., kedd

Több Maros megyei helyszínen is lángol a száraz növényzet – frissítve

Több különböző helyszínre is égő száraz növényzet miatt riasztották a tűzoltókat Maros megyében.

Több Maros megyei helyszínen is lángol a száraz növényzet – frissítve
2026. március 17., kedd

Gyermekek tömegsírjára is rátaláltak a feltárt római kori temetőben

Maros megye első, római településhez köthető temetőjét tárják fel a megyei múzeum munkatársai Maroskeresztúron. Ottjártunkkor egy olyan sírnál dolgoztak a szakemberek, amelyben húsz gyermekcsontvázat találtak.

Gyermekek tömegsírjára is rátaláltak a feltárt római kori temetőben
2026. március 17., kedd

Lakóház gyulladt ki Dicsőszentmártonban

Tűz ütött ki egy lakóház tetőzetében Dicsőszentmártonban, személyi sérülés nem történt.

Lakóház gyulladt ki Dicsőszentmártonban
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából

Az országos költségvetés tervezete felemás képet mutat a Maros megyei nagyberuházások tekintetében. Míg a segesvári elkerülőút jelentős forrásokhoz jut, a szászrégeni és a marosvásárhelyi forgalmat tehermentesítő projektek csak jelképes összegeket kaptak.

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából
2026. március 16., hétfő

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében

Számos tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei hivatásos és önkéntes tűzoltókat hétvégén. A beavatkozások során összesen mintegy 60 hektárnyi terület égett le – tájékoztat a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

A szabadság munkával terhes kötelesség

Már Petőfi felismerte, és Marosvásárhelyen ki is mondta, hogy csak akkor győzhet a magyar, ha egy akaraton van, ha egy irányba húz – hangzott el vasárnap a Postaréten, ahol rég nem látott számban ünnepelt, emlékezett a marosvásárhelyi magyarság.

A szabadság munkával terhes kötelesség
A szabadság munkával terhes kötelesség
2026. március 15., vasárnap

A szabadság munkával terhes kötelesség

2026. március 14., szombat

Hány játékterem működik Marosvásárhelyen?

Marosvásárhelyen 330 szerencsejáték-terem működik, és nyolcszáznál több „félkarú rablót” használhatnak a városlakók. Kovács Mihály Levente alpolgármester kezdeményezésére ezeket a helyeket a város szélére száműzik.

Hány játékterem működik Marosvásárhelyen?
2026. március 13., péntek

Hétvégi házból loptak el háztartási gépeket

Öt nagyölyvesi ingatlanban végeztek házkutatást pénteken a mezőrücsi rendőrök a marosvásárhelyi ügyészség felügyeletével. Egy minősített lopás ügyében kutattak bizonyítékok után.

Hétvégi házból loptak el háztartási gépeket
Hirdetés