
Nagy érdeklődés közepette tartották meg a hagyományos évi horgászversenyt a nyárádgálfalvi tónál.
2013. május 24., 15:232013. május 24., 15:23
2013. május 24., 15:392013. május 24., 15:39
Érdeklődésünkre Karácsony Károly polgármester, a Hal-Kan Halászegyesület elnöke elmondta: minden évben megszervezik ezt, így ajánlanak horgászati lehetőséget abban az időszakban, amikor a folyóvizeken tilalom áll fenn.
Az idei versenyre tizenkilenc horgász nevezett be, a zsűri pedig az egy kilogrammosnál nagyobb halakat vette figyelembe, a legnagyobbakat pedig díjazták. Így az első helyet a nyárádszentlászlói Ivácsony Csongor szerezte meg egy 4,13 kg-os amúrral, őt követte a nyárádszerdai Szabó Richárd 3,25 kg-os ponttyal és Baricz Ervin 2,5 kg-os ponttyal, de a 1,5-2 kilogrammos példányok sem voltak ritkaságszámba menőek. Az 50 lejes benevezési díj ellenében a horgászás mellett egy bőséges ebédet is kaptak a pecázók. A nap jó hangulatban telt: a férfiak mellett nők és gyerekek is horgásztak, és a kíváncsiskodók sem távoztak csalódottan, és a szervezők jövőre is ígérik a rendezvényt.
A falu alsó végén található tóban szinte egész évben lehet horgászni szombaton és vasárnap 50 lejes belépő ellenében, amely magába foglalja a horgászengedélyt is. Ezen kívül a kifogott halakból is lehet elvinni: fehér halat (keszeg, kárász, vörös szem, vörös szárny) bármennyit, nemes halból (amúr, ponty) két darabot, ám a ragadozókat vissza kell dobni a vízbe – mondta el Karácsony Károly.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!