Dancs Annamari sepsiszentgyörgyi énekesnő kanadai turnéjának részleteit mesélte el csütörtökön. Az énekesnő a turné által vitte Háromszék hírnevét a tengeren túlra, azt is bebizonyítva, hogy Háromszékről indulva is lehet óriási sikereket elérni.
2010. április 01., 20:312010. április 01., 20:31
2010. április 02., 11:272010. április 02., 11:27
Annamari turnébeszámolóján jelen volt Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke is, aki úgy összegezte a turnét, hogy az énekesnő ezáltal Háromszék nagykövete lett. „Dancs Annamari a megye utazó nagykövete, aki külföldön is promoválja Háromszéket” – mondta Tamás Sándor. Dancs Annamari kanadai élményeit mesélte el, koncertekről, emberekről, találkozásokról beszélt. Elmondása szerint az előadásait nagy érdeklődés övezte, távozását pedig meg is könnyezték a rajongók.
A kanadai turné véget ért, de Dancs Annamarira újabb kihívások várnak, hiszen Bukaresteben lép majd fel a Víg özvegy, illetve a Marica Grófnő operettekben. Az énekesnőt a megyei tanács a továbbiakban is támogatja, hiszen tehetséges és karrierje is példamutató
Dancs Annamari karrierje 1991-ben kezdődött, akkor a Székely Mikó Kollégium szólistájaként ismerték meg az erdélyiek. Középiskolás évei alatt zongorát és klasszikus éneket tanult, majd 2006-ban pedig a Kolozsvári Zeneakadémia operaénekesi-szakán szerzett diplomát.
Ugyanakkor könnyűzenei karrierje is hosszú évekre nyúlik vissza, több mint ezer fellépésen van túl, több mint száz dalt énekelt, és 15 videoklipet forgatott a világ különböző pontjain.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.
Több mint egy hónappal a pusztító májusi áradások után sem csillapodott a fájdalom és a reménytelenség Nagyborosnyón és Bácsteleken. A települések lakói még mindig ázott falú, penészes, betonpadlós szobákban tengődnek.
A közútkezelő és a Kovászna megyei tanács ellen indítandó perben látják az utolsó szalmaszálat az A13-as autópálya őket érintő nyomvonala ellen tiltakozó kézdimartonfalvi gazdák. Ezt a helyi kultúrotthonban tartott fórumukon tették egyértelművé.
A Bodok szálló nem a város szimbóluma, hanem az elnyomásé, a rombolásé, a valódi értékek eltörlésének mementója – fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester a város közvéleményét élénken foglalkoztató bontási folyamat kapcsán.
Napok óta hangos generátor borzolja a sepsiszentgyörgyi Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) téren lakók idegeit. A folyamatos zaj főleg éjjel volt zavaró, de kedden ígéret született a probléma megoldására.
szóljon hozzá!