Három magyar filmmel rajtol az Európai Filmek Fesztiválja

Tizennegyedik alkalommal rendezik meg az Európai Filmek Fesztiválját Romániában. Az idén először Marosvásárhely is csatlakozott a programhoz, itt május 20–23. között lesznek vetítések a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban.

Szász Cs. Emese

2010. május 19., 16:132010. május 19., 16:13

Bukarestben, Brassóban és Jászvásáron már lejárt az Európai Filmek Fesztiválja, Marosvásárhelyen szerdán kezdődik és vasárnapig tart, majd legvégül Temesváron folytatódik a rendezvény. Különböző helyszíneken több mint 50 filmet mutatnak be, 28 különböző európai ország termését. A fesztivál a Román Kulturális Intézet szervezésében zajlik.

Csütörtökön és pénteken 19.30 órától kezdődik a vetítés, míg szombat-vasárnap három alkalommal is (16 óra, 18 óra és 20 órai kezdettel) filmeket tűznek műsorra. Marosvásárhelyen négy nap alatt összesen 8 filmet vetítenek, ebből három magyar alkotás.

Konyec

•  Fotó: GÁTI György / Gyorgy GATI Galéria

Fotó: GÁTI György / Gyorgy GATI

Csütörtökön a Konyec című magyar filmmel nyit a fesztivál. Az utolsó csekk a pohárban alcímet viselő alkotás Rohonyi Gábor munkája. A film egy nyugdíjas párról Emilről és Hédiről szól, akik egyszer csak felrúgják a mindennapok szürke egyhangúságát, és bepótolják az elmúlt néhány évtized unalmas szürkesége miatt kimaradtakat. „Vérdíjas Nyugdíjasok” néven hamar el is híresülnek, mint az ország legismertebb és legidősebb bűnöző párosa. Nyomukban szorosan ott lohol egy fiatal rendőrpáros, Ági és Andor, akik magánéleti válságuk közepette üldözik a veterán orosz Csajkával menekülő nyugdíjasokat.

Utolsó idők

Galéria

Szombaton Mátyássy Áron első filmjét, Az utolsó időket vetítik. Az idei Filmszemlén fődíjjal jutalmazott Mátyássy Áron antik ihletésű bosszútörténetet álmodott a magyar–ukrán határra, ahol gázolajcsempészek, lecsúszott alkoholisták, a civilizációból menekülő hippik és autista lányok élnek egymás mellett – békétlenségben. Már a film címe is jelzi, hogy az alkotók nem vidám pancsikálásra invitálják a nézőt, maga a cselekmény pedig csak megalapozza a gyanút: az árva Iván (Kádas József) egy fedél alatt él fogyatékos nővérével, Eszterrel (Vass Teréz), és bizony csempészettel szerzi meg azt a mellékest, amivel úgy ahogy elboldogulnak. Iván nem egy nyugodt alkat, így amikor egy nap Esztert ismeretlenek megerőszakolják a mezőn, rendesen felmegy benne a pumpa, és elhatározza, hogy megbosszulja nővére megrontását.

Kaméleon

Galéria

Vasárnap is lesz magyar film a programban. A Csak szex és más semmi és a Szabadság, szerelem rendezője, Goda Krisztina alkotása, a Kaméleon vonzza majd a látogatókat. A történet középpontjában egy veszélyes, ám érzékeny és szerethető fiatalember, Kovács Zsolt áll. A férfi mindenkiben jó benyomást kelt, hamar kiderül azonban, hogy korántsem az, akinek első látásra tűnik. Zsolt éjszakánként irodákat takarít, és egyik perverziója, hogy igyekszik mindent megtudni láthatatlan főnökeiről, akik sok érdekességet hagynak maguk után munkahelyükön. Hősünk ugyanakkor a manipuláció mestere, aki már-már művészi módon váltogatja személyiségeit, ám nem teljesen ártalmatlanul: áldozatai egytől egyig kiábrándult nők, akiket előbb elcsábít, majd módszeresen kifoszt. Amikor egy pszichiátriai rendelőben kezd el dolgozni, megismerkedik a harmincas éveiben járó táncosnővel. Hanna labilis személyiség, ráadásul egy milliomos lánya, tehát tökéletes alany Zsolt számára – ám a szerelem ezúttal keresztülhúzza a férfi számításait.

A vetítések részletes programja megtalálható a fesztivál honlapján.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

A hónap végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál

Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.

A hónap végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Újra sepregetnek, takarítanak Marosvásárhelyen

Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.

Újra sepregetnek, takarítanak Marosvásárhelyen
2026. június 08., hétfő

Vasúti átkelőknél és állomások környékén büntettek a közlekedésrendészek

Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.

Vasúti átkelőknél és állomások környékén büntettek a közlekedésrendészek
2026. június 07., vasárnap

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg

Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Égető szüksége van Nyárádszeredának a tehermentesítő útra

Megkapta a környezetvédelmi jóváhagyást a nyárádszeredai tehermentesítő út terve. Így Bukarestbe utazhatnak az illetékesek, hogy megkössék a szerződést, és kiderüljön, hogy mikor kezdik el a csaknem öt kilométeres út megépítését.

Égető szüksége van Nyárádszeredának a tehermentesítő útra
2026. június 07., vasárnap

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó

Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó
2026. június 07., vasárnap

Minden edzés öleléssel kezdődik – értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak tartanak edzéseket

Hétvégi fitneszedzésekre jár több szellemi fogyatékkal élő fiatal Marosvásárhelyen a Healthy Athletes Impact Grant elnevezésű nemzetközi projekt keretében, amellyel bizonyítják: a mozgás nem ismer határokat – sem fizikai, sem társadalmi értelemben.

Minden edzés öleléssel kezdődik – értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak tartanak edzéseket
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 06., szombat

Újra régi fényében a Vártemplom bútorzata

A marosvásárhelyi Vártemplom székely népi díszítésű virág- és madármintás kék színű felújított bútorait mutatják be vasárnap a tíz órás istentisztelet során.

Újra régi fényében a Vártemplom bútorzata
2026. június 05., péntek

Cseke Attila: biztosítjuk a hiányzó pénzt a marosvásárhelyi szívintézet befejezéséhez

Kilencvenmillió lejes tartozása van a marosvásárhelyi szívintézetet építő céggel szemben az egészségügyi minisztériumnak, Cseke Attila ügyvivő tárcavezető azonban pénteken Marosvásárhelyen kijelentette: biztosítani fogják a befejezéshez szükséges pénzt.

Cseke Attila: biztosítjuk a hiányzó pénzt a marosvásárhelyi szívintézet befejezéséhez
Hirdetés