Hangulatos volt a Hangulat

Házifeladatként indult, mégis komoly verseny lett belőle: Borsos Szabolcs tanárúr már második éve, hogy filmkészítésre veszi rá a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium diákjait, sőt megmérettetésre invitálja őket. A tét pedig nem csekély: a legjobbak az országos döntőre vihetik alkotásaikat.

Szász Cs. Emese

2010. január 24., 19:052010. január 24., 19:05

2010. január 24., 22:122010. január 24., 22:12

Galéria

Csütörtök este nyolc diákfilmmel neveztek be a Multimédia versenybe a filmes vénával megáldott nebulók. Idén azonban több kategóriában is nevezhették alkotásaikat: téli ünnepekhez, alternatív jövőhöz kellett kapcsolódnia a kisfilmnek, illetve reklámfilmmel próbálkozhattak. A szigorú zsűri – a Román Televízió Marosvásárhelyi Stúdiójának szerkesztője, Bereczki Edit és Kovács Barna tanár – pedig pontozott.

A téli ünnepkör azonban csupán egy csapatot ihletett meg, az egyik marosvásárhelyi idősek otthonában forgatott Karácsony című filmet az egyik legbátrabb alkotásnak találata a zsűri, ugyanis érzelmes mert lenni.

A reklámfilm népszerű kategória volt, a három alkotásból kettőt is a teleshop ihletett. A Banántrom című film banánegyenesítőt akart eladni a televíziós közvetlen ajánlatok minden stílusjegyét használva, Kovács Barna szerint azonben nem volt elég bátor az alkotás. A Széköly táleshop a székelyföldiek ékes tájszólásával próbálta eladni termékét ugyanúgy a közvetlen ajánlat módszerével. A legjobb reklmáfilmnek azonban a Hertz bizonyult. „Nagyon jó vágás és operatőri munka, a rendezés is elképzelt, üzenete is van” – értékelte a munkát Bereczki Edit, és különdíjjal is jutalmazták az produkciót.

A Crush című kisfilm már az alternatív jövőt mutatta be, de a jó operatőri munka mellett a zsűri elvesztette a fonalata a film tartalmában, így nem jutott be a legjobbak közé. Az alternatív jövő kategóriában pedig a legfigyelemreméltóbb alkotások születtek: jobb filmek születtek.

A teljes automatizáció című alkotás igazi jó diákos film lett, amelyben az ember uralja a körülötte lévő világot – tapssal villanyt, pattintással zenét kapcsol –, az embert viszont számítógépről egy másik ember irányítja. Az ötlet is jó volt, és a kivitelezés is, így harmadik díjat kapott a készítők csapata.

A második díjas a Timex című film lett, amelyet a legkiválóbb operatőri munkával készítettek. „Az operatőrének érdemes megfontolnia, hogy a filmes pályát válassza” – ajánlotta a televíziós szerkesztő.

A legjobb filmnek mindkét zsűritag a Hangulat című alkotást találta. „Hangulatos volt” – poénkodott Bereczki Edit. „Technikailag ezt az alkotást értékelem a legtöbbre, nagyon jó benne a vágás, jó a szinkron” – tette hozzá a televíziós.

„Mindegyik filmben voltak szép részek, őszinte részek, nekünk azonban kötekedni kellett” – zárta le az értékelést Kovács Barna.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Visszatérő vízhiány fenyegeti Szászrégen térségét, egyelőre nincs pénz a fővezeték cseréjére

Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.

Visszatérő vízhiány fenyegeti Szászrégen térségét, egyelőre nincs pénz a fővezeték cseréjére
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Nyolc hektárnyi száraz növényzet égett le Marosludason

Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.

Nyolc hektárnyi száraz növényzet égett le Marosludason
2026. november 07., szombat

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Szászrégenben

Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Szászrégenben
2026. november 07., szombat

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál

Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen

Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen
2026. november 06., péntek

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán

Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán
2026. november 05., csütörtök

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le

Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet
2026. november 05., csütörtök

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő

Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő
2026. november 05., csütörtök

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken

Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken
Hirdetés