A gyergyószéki zenészek – a szárhegyi falunapok alkalmával – bebizonyították, hogy nemcsak a hangszerekkel, de a fakanállal is jól bánnak. Nagy érdeklődés övezte az augusztus 19-én megrendezett Hangszeres főzőversenyt, hat csapat képviselői ragadtak fakanalat a gyergyószárhegyi vásártéren.
2012. augusztus 19., 22:222012. augusztus 19., 22:22
2012. augusztus 20., 14:522012. augusztus 20., 14:52
„Először szervezünk főzőversenyt, ilyenre még nem volt példa a térségünkben. Összeültünk a zenészkollégákkal, és akkor jött az ötlet” – mondta portálunknak Kolcsár Árpád, a verseny megálmodója. „Hála Istennek, szép számban eleget tettek a meghívásnak, huszonhat zenész főz különböző csapatokban. Nem egyszerű ennyi muzsikust egy helyre hívni, azonban mi nagyon szeretünk muzsikálni, így könnyű volt a szervezés” – tette hozzá. A főzőversenyen részt vettek a szárhegyi zenészek, a kántorok csapata, a tekerői zenészek, a remetei zenészek és a szárhegyi önkéntes tűzoltó-alakulat csapata. Hatodik csapatként gyergyóalfalvi és a gyergyócsomafalvi zenészek együtt próbáltak ínyencséget varázsolni a bográcsba.
Danguly Ervin, a szárhegyi falunapok főszervezője elmondta, nem volt megszabva, hogy mit készítsenek a muzsikusok, továbbá a csapatok létszáma sem. „Annyi kikötésünk volt, hogy minimum négy ember legyen egy csapatban” – tette hozzá. A gulyástól kezdődően, a körömpörköltön át egészen a krumplitokányig volt minden, de az alapanyagok közül nem maradt ki a szárhegyi káposzta sem.
Végig jó hangulat övezte a muzikális gasztronómiai megmérettetést, csak nevében maradt verseny a rendezvény. A csapatok tagjai pihenésképpen többször hangszert ragadtak, az együtt muzsikálás pedig még hangulatosabbá varázsolta a légkört. Az értékelésnél legjobbnak a szárhegyi önkéntes tűzoltó-alakulat bizonyult, másodikak a gyergyóalfalvi és gyergyócsomafalvi muzsikusok lettek, míg harmadik helyen a tekerői zenészek végeztek. A főzőversenyt követően több koncert és 3D-s mozi fokozta a hangulatot. Délután Szalóki Ági Gingalló című családi koncertje szórakoztatta a nagyérdeműt, este pedig a Bobby&Friends és a Tenderly Band állt színpadra. 23 órától utcabál szerepelt a programban, amelyhez Olti Attila és zenekara kellett adja a talpalávalót. A 2012-es szárhegyi falunapokat a tervek szerint óriási tábortűz zárja.
Danguly Ervin elmondta, sikeresnek találja a négynapos rendezvénysorozatot. „Úgy gondolom, jól sikerültek a falunapok, külön kiemelném Fejér Kinga kommunikáció szakos egyetemista munkáját, aki művelődésszervezés modulból gyakorlatozott nálunk a nyár folyamán. Nagyon sokat segített a szervezésben, egyedi és ugyanakkor sikeres ötletekkel jött, amit ki is próbáltunk” – fejtette ki Danguly.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
szóljon hozzá!