
Fotó: Boda L. Gergely
Úgy képzeljük el, mint a Jean Austin-filmekből ismert ruhákat – kaptuk az útbaigazítást szerdán este a Regency Today címet viselő divatbemutatón. A marosvásárhelyi Kultúrpalotában zajló eseményen öt divattervező ruhakreációit mutatták be, a klasszicizmus jegyében.
2010. október 28., 16:012010. október 28., 16:01
2010. október 28., 16:582010. október 28., 16:58
Fotó: Boda L. Gergely
A bemutató négy marosvásárhelyi és egy kézdivásárhelyi pályakezdő számára biztosított megmutatkozási lehetőséget. Az alkotók művészeti középiskolát, vagy egyetemet végeztek, de nem mind a divatszakmával keresik a kenyerüket. „Pályakezdőként nehéz, de egymást inspirálva könnyebb dolgozni. Nem mindenki él ebből a szakmából, de közös bennünk, hogy nem csak magunknak szeretnénk alkotni, hanem a közönségnek is” – mondja az ötletgazda, Marton Krisztina, aki a hétköznapokban restaurátorként dolgozik. Úgy gondolja, hogy egy ilyen típusú divatbemutatóra még az is kíváncsi, aki amúgy nem szokott múzeumokba járni, és nem érdeklődik a történelem különböző korszakai iránt.
Fotó: Boda L. Gergely
A hosszú ruhától a nadrágig
Az alkotók három-három kreációval jelentkeztek, egyedül László Beától láthattunk tíz különböző összeállítást, ő idén végzett a kolozsvári egyetemen, s az ottani divathétre is készül. Mellette az ötletgazda Marton Krisztina, Váli Zsuzsa, Máthé Réka, Szegedi Alíz Porella és Szakács Ágnes kreációit láthatta a közönség. Volt egészen hosszú, térdig érő és igazi mini ruha is, sőt egyes tervezők női nadrágban, és az elmaradhatatlan esküvői ruhában is gondolkodtak – igaz a tervező sportcipővel, vagy valami nagyon hasonlóval álmodta meg azt. S az egész show különleges hangulatát a Kultúrpalota adta.
Fotó: Boda L. Gergely
Nem a korhű ruha létrehozása volt a cél
„Volt néhány korhű ruha is, de igazából stilizáltakat alkottunk. A klasszicizmusból indultunk ki, de a született alkotások leginkább csak egy-egy klasszicista jegyet viselnek. Valaminek az apropóján el kellett indulnunk, de nem az volt a célunk, hogy korhű ruhákat hozzunk létre” – magyarázza Szakács Ágnes, akit a klasszicizmus jegyeiből a mell alatt húzott ruha, a buggyos ujjak, vagy a rakás ihletett meg.
Fotó: Boda L. Gergely
Múlt évben a Barokk év keretében szerveztek divatbemutatót, s a helyi divattervezők rájöttek, hogy nem kell tematikus év ahhoz, hogy különleges ruhakölteményeiket bemutassák. Idén a klasszicizmus felé vették az irányt, s már a jövőbeni szecessziós rendezvényen törik a fejüket.
Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.
Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.
Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.