Gyerekszereplőket keresnek a Kamaszokba

Szereplőválogatást szervez szombaton a marosvásárhelyi Tamacisza Kulturális Egyesület. A Kamaszok Ifjúsági Társulat múlt év elején alakult, márciusban mutatkozott be a közönségnek, de már új szereplőgárdát keresnek.

Szász Cs. Emese

2010. január 13., 17:372010. január 13., 17:37

2010. január 13., 17:432010. január 13., 17:43

Galéria
A színészet iránt érdeklődők január 16-án, szombaton bizonyíthatnak, és akár be is kerülhetnek a gyerekszínjátszó társulatba, ahol majd a színészmesterség és a színházi produkciók elkészítésének szakmai titkait sajátíthatják el.

A Tamacisza Kulturális Egyesület múlt évben hozta létre a Kamaszok Ifjúsági Társulatot, 18 fiatal kamasz már be is mutatott egy darabot a nagyközönségnek. A sikerek után azonban gond lett a fegyelemmel, ezért a társulat vezetője, Kozsik József úgy döntött, újraszervezi a csoportot.

Az új csapat összeállításához válogatást január 16-án, szombaton tartanak. 11 órától a marosvásárhelyi Várnál, a nagyszínpad melletti Kádárok bástyájában jelentkezhetnek a 12–18 év közötti fiatalok. A válogatáson a jelentkezőknek legkevesebb két verset és két éneket kell előadniuk, humorost és drámait is. Érdeklődni, jelentkezni naponta 10–13 óra között lehet a 0726–221 504-es, 0265–250 679-es és a 0744–604 244-es telefonszámokon.

Kozsik József elmondta, egyelőre nincs túl sok jelentkező, de remélhetőleg szombaton sok-sok gyerek kipróbálja majd magát és tehetségét, hiszen a Kamaszok társulatának tagjai lehetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Visszatérő vízhiány fenyegeti Szászrégen térségét, egyelőre nincs pénz a fővezeték cseréjére

Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.

Visszatérő vízhiány fenyegeti Szászrégen térségét, egyelőre nincs pénz a fővezeték cseréjére
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Nyolc hektárnyi száraz növényzet égett le Marosludason

Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.

Nyolc hektárnyi száraz növényzet égett le Marosludason
2026. november 07., szombat

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Szászrégenben

Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Szászrégenben
2026. november 07., szombat

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál

Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen

Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen
2026. november 06., péntek

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán

Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán
2026. november 05., csütörtök

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le

Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet
2026. november 05., csütörtök

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő

Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő
2026. november 05., csütörtök

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken

Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken
Hirdetés