
Fotó: Kristó Róbert
A város középiskoláinak közös találkozási pontja az évről évre megszervezett Városi Gólyabál. Az idén tizenhetedik kiadásához érkezett rendezvényt április 25-én 19 órától tartják a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában.
2014. április 22., 19:302014. április 22., 19:30
2014. április 22., 19:522014. április 22., 19:52
A Csíki Diáktanácsok Egyesülete (DT) főszervezésében, a Hargita megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, valamint Csík Terület Ifjúsági Tanácsa társszervezésében létrejövő gólyabálon hat gólyapár törekszik majd a város gólyakirálya és -királynője cím elnyerésére. A Venczel József Szakközépiskolából, a Kájoni János Szakközépiskolából, a Nagy István Művészeti Iskolából, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumból, a Márton Áron Gimnáziumból, valamint a Kós Károly Szakközépiskolából érkező kilencedik osztályos diákok ügyességi, tánc, ének és improvizációs próbák során mérhetik össze tudásukat és rátermettségüket.
Akárcsak az elmúlt években, idén is kerettörténet színesíti a rendezvényt. Bár a tematikát konkrétan nem árulták el a szervezők, annyit mégis megtudtunk, hogy nem a jelenben játszódnak az események. „Visszautazunk az időben. Próbáljuk egy korszak jellemzőit átadni, és ebbe belefoglaltunk egy történetet is. A gólyákat felkészítettük táncból, énekből, improvizációs feladatokat végeztünk. Arra is figyeltünk, hogy kicsit tanuljanak arról a korszakról, amit majd megjelenítünk a színpadon” – osztotta meg velünk Fazakas Imola főszervező, a Csíki DT ügyvezető alelnöke. Serar Szabolcs, a Csíki DT kommunikációs alelnöke elmondta, a gólyabálra két hónappal ezelőtt kezdtek el készülni a „gólyákkal”, a jó hangulatban zajlott együttlétek összekovácsolták mind a szervezőket, mind a versenyzőket. A szervezők hozzátették, arra törekednek, hogy jó hangulatú előadással rukkoljanak elő, ahol a gólyák és a közönség is jól érzi magát.
Az első három díj mellett idén is osztanak közönségdíjat, a kedvenc gólyapárra az esemény facebook oldalán lehet szavazni április 24-én este 8 óráig. A gólyabál hivatalos weboldalán pedig meg lehet tekinteni a rövid bemutatkozó filmeket.
Az előadást a Mistinguett névre keresztelt buli követi, amelyet a márványteremben tartanak. A jó hangulatról itt Dj Rokai & Grimticks gondoskodik.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!