
Fotó: Gergely Imre
Jelenleg nincs villany, a színpadon több műsorszámot lehetetlen megtartani, és várjuk a vihart – eléggé pesszimista módon foglalta össze Mik József polgármester a Borszéki napok történéseit szombaton este. A fürdőváros ünnepét megzavarták a nem kívánt körülmények, de végül minden jól végződött.
2010. augusztus 09., 17:422010. augusztus 09., 17:42
2010. augusztus 09., 19:572010. augusztus 09., 19:57
Fotó: Gergely Imre
Péntek délután egymás után több trafóház is elrobbant, szombat estig csak improvizált megoldásokkal sikerült ideig-óráig villanyáramot szolgáltatni az üdülővárosban. A hivatalos vendégeknek szervezett ünnepélyes vacsora így válhatott gyertyafényes dalolós estévé. A hibákat csak szombat estére sikerült kijavítani, és így sor kerülhetett a városnapok legnagyobb tömegrendezvényére, az Iris együttes koncertjére.
Fotó: Gergely Imre
A súlyos májműtétjéből szemmel láthatóan teljesen felépült Cristi Minculescu és csapata a helyi ásványvíz-forgalmazó vállalat jóvoltából olyan bulit nyomott, amilyent szokott, vagyis a produkciójuk megállta volna a helyét akár egy ötvenezres tömeg előtt is. A másfél napos áramkiesés után a vihar már megkímélte Borszéket, a vasárnapra betervezett programokra zökkenőmentesen sor került, és a péntek-szombatról elmaradt fellépéseket is pótolni tudták a városünnep zárónapján.
Fotó: Gergely Imre
A 2300 lakosú kisváros ezen az estén legalább kétszer ennyi idelátogatót vendégelt meg. A helybéliek megmutatták, hogy Borszék borvizei gyógyhatásának felfedezése óta magas szinten
megtanulták a vendégfogadást, és csak azért fohászkodtak, hogy az utcákon más napokon is újra nyüzsgés legyen, mint ahogyan ez a 90-es évek előtt megszokott volt. Ekkor talán még saját áramellátó rendszerre is futja majd...
Molnár Ferenc, Székely Csaba, Madách Imre és Alfred Jarry művei is színpadra kerülnek februárban a Figura Stúdió Színház műsorán, Gyergyószentmiklóson és több székelyföldi városban.
Könyvbemutatóra várják az érdeklődőket csütörtökön 17 órától a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárba. B. Kovács András író három kötetét ismerheti meg a közönség.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson a sor: szombaton délután fél kettőre a művelődési ház előtti térre várják az adóemelés ellen tiltakozó gyergyóiakat.
A régi vízhálózatról az újra kötik át a tömbházakat ezekben a napokban a gyergyószentmiklósi Virág negyedben. Ha tartani tudják az ütemtervet, jövő héten le is zárják a régi hálózatot a lakónegyedben, és idén a város nagy része átáll az új rendszerre.
Gyergyószentmiklós, Csíkszereda és Székelyudvarhely összehangolt petícióval fordul a miniszterelnökhöz, hogy törvénymódosítással adjanak szabad kezet az önkormányzatoknak a terhek mérséklésére és a fogyatékkal élők kedvezményeinek visszaállítására.
Gyergyószentmiklóson is érezhető az adóemelések miatti elégedetlenség. Az önkormányzat lakossági fórumra hívja az embereket, de online szavazás is zajlik, ahol a válaszadók nagy többsége azt jelzi, hogy részt venne egy adóemelés-ellenes tiltakozáson.
Ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok vasárnap reggel Gyergyószentmiklóson, büntetőeljárást indítottak ellene – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tíz éve gyűjti és teszi közkinccsé Gyergyószék fényképeken megörökített múltját a Gyergyói DIA. A Tarisznyás Márton Múzeum munkatársai idén bejárják a térséget, hogy újabb embereket nyerjenek meg az ügynek: megmentsék a fotókon fennmaradt értékeket.
A gyergyói farsangok története kerül terítékre a Jó, ha tudunk róla előadássorozat keretében Gyergyószentmiklóson.
Egy megállóval közelebb került Gyergyószentmiklós közszállításának újraindítása: hat elektromos minibusz érkezett a városba. A járművek a környező községeket is összekötik a várossal, illetve egymással, de forgalomba állításukra még várni kell.
szóljon hozzá!