Függetlenül a függőségektől

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Rámutatni és lehetőleg megelőzni – Kurdics Mihály kecskeméti nyugalmazott rendőralezredes tart előadásokat több székelyföldi településen május 12-23. között Függetlenül a függőségektől címmel a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, a Gondviselés Segélyszervezet és több partnerszervezet  szervezésében.

Péter Beáta

2014. május 13., 21:152014. május 13., 21:15

Kedd délelőtt VII-XII. osztályos diákoknak, délután pedig szülőknek, nevelőknek, pedagógusoknak tartott előadást Kurdics Mihály a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. Az előadó 2003 óta jár Erdélybe rendszeresen, Csíkszeredába negyedik alkalommal látogatott el felvilágosítással szolgálni. A mostani előadókörútján a kábítószer és az alkohol mellett többek között a közösségi oldalak és az etnobotanikus szerek veszélyeire is rávilágít.

„A drogtéma előtt az internet esetleges függőségeivel, ezen belül a Facebook-témával szoktam kezdeni, mert aktuális. Az apropója az, hogy nálunk tavaly meggyilkoltak egy 16 éves lányt, aki a közösségi oldalra olyan fotókat rakott föl, amelyeket bizonyára mindenki lát, aki ezeket nézi, és ezáltal kapcsolatba került egy bűnözővel. Gyakori, hogy a fiatal lányok „selfie”-ket készítenek magukról, és bizony vannak nemi eltévelyedésű emberek, bűnözők, akiknek ez aranybánya, és nem kell az áldozatok után kajtatniuk, mert azok szinte tálcán kínálják magukat” – mutat rá Kurdics Mihály. Nem tiltani akar, hanem felhívni a figyelmet arra, hogy a közösségi oldal látogatása, a saját adatlap feltöltése is tudatosan történjen.

„Ne pakolásszunk fel mindent magunkról, a lakásunkról. Ma egy betörő csapat nem kell kimozduljon otthonról. Bekapcsolják a gépet, és látják, hogy kinél milyen értékek vannak. Itt van a gyerekek és a felnőttek felelőssége is, mert sokszor azt is kiírják, hogy mikor nincsenek otthon. Egy „szakember” azonnal látja, és ezek értékes információk az alvilágnak” – mondta el portálunknak az előadó. Rámutatott arra is, hogy egyre kevesebbet beszélgetünk egymással az okosabbnál okosabb telefonoknak köszönhetően, és bizony a szemtől szembe való beszélgetésre vissza kell vezetni a gyerekeket. Nem az a megoldás, hogy kikapcsoljuk a számítógépet, hanem az, hogy megmutatjuk nekik, van más is. „Nem a riogatás a szándékom, hanem a valóságot mutatom meg, hogy tudjanak róla, igenis, van ilyen. Hogy legyen meg a gyerekekben a veszélyérzet.”

A beszélgetés a kulcs

Az előadó arra biztat minden szülőt, hogy minél többet beszélgessen a gyerekével, mert ahol nincs kommunikáció, ott nagy bajok lehetnek. „Jó lenne, ha a szülő tudná, hogy ki a gyereke, kik a barátai, hova megy stb. Nem azért, mert kémkedni akar utána, hanem hogy legyenek tisztába egymással. A gyerek nem egy ufó, akinek enni adunk, tiszta ruhát készítünk ki neki és néha elkérjük az ellenőrzőjét. Beszélgetni kell vele. Vagy miért engedik el a tizenhárom éves lányt az éjszakába? Mert talán a szülő is már az a korosztály, aki már járt buliban ebben a korban, esetleg már belekóstolt tudatmódosító szerekbe. Vagy azért, hogy legyen jó fej, ne maradi szülő. Igaz, az sem jó, ha a gyereket üvegburában tartjuk, mert egyszer az is eltörik. Nem könnyű ma sem gyereknek, sem szülőnek lenni. Az arányokat kell megtalálni.”

Rámutatott arra is, hogy nem a kábítószer a legnagyobb probléma, hanem az alkohol. „Sokkal nagyobb társadalmi probléma, mint gondolnánk, mert sokkal nagyobb réteget fed le. A társadalom megítélése is olyan ezzel kapcsolatban, hogy például vagányság meginni egy kupica pálinkát.”

Drogozzál nyugodtan...

„Az én előadásaim nem arról szólnak, hogy irgum-burgum ne csináld. Én azt mondom, drogozzál nyugodtan – ha hülye vagy. Nem lehülyézem, csak azt mondom el, hogy ha azt az utat választja, akkor mi történhet vele, és ha mégis ezt választja, akkor márpedig az.  Újdonság a függőségek világában az etnobotanikus szerek. Nálunk ezt úgy hívják, hogy a legálisak. Most úton-útfélen ez van a hirdetésekben, hogy dísznövény-tápsó vagy biofű nyolcvan százalékos aromával kezelve. Ezek hangzatos nevek, de ugyanúgy ronccsá lehet válni, meg lehet halni tőlük, mint a többi kábítószertől. Nyitott szemmel, füllel és aggyal kell figyelni az ilyeneket. Mindig elmondom a gyerekeknek, hogy az életedet dobod oda ezeknek a szutykoknak. A díler nem a barátunk, nem azért sündörög körülöttünk, hogy nekünk jó bulink legyen, hanem mert a pénzünk kell neki.”

Prevenció, prevenció

Kurdics Mihály főként a megelőzésben látja a különböző függőségek problémájának megoldását.  „Én azt mondom: prevenció, prevenció! A fiatalokat, a célkorosztályt nem tiltással kell megfogni, hanem észérvekkel meggyőzni, és ha el tudnánk érni, hogy már zsigerből visszautasítsanak mindenféle csábítást, akkor lenne a világbéke. De már az is elég visszaigazolás erre a munkára, amikor előadás  után még heten-nyolcan odajönnek és kérdéseket tesznek fel.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés