
Fotó: unknown
Japánban, Franciaországban, Egyiptomban, Rio de Janeiróban, de még a jövőben is voltunk vasárnap – no nem amúgy fizikailag: frizurákkal, sminkkel és ruhával kalauzoltak világ körüli útra vasárnap a marosvásárhelyi Jazz&Blues Klubban.
2009. november 30., 15:122009. november 30., 15:12
2009. december 02., 10:222009. december 02., 10:22
Fotó: unknown
„Nem hétköznapi, utcán is hordható frizurákat, sminkeket terveztünk. Kicsit elrugaszkodtunk a valóságtól és szabadjára engedtük a fantáziánkat” – mondta az ötlet gazdája és kivitelezője, Bordás László, aki három hónapja folyamatosan szervezi az első Privat Trend Showt. A Beautyparlor111 nevű fodrászszalon fennállásának egyéves évfordulójára szerveztek különleges haj- és sminkbemutatót vasárnap a Jazz&Blues Klubban. Bordás László mesterfodrász leginkább a vendégkörét akarta meglepni a rendezvénnyel, és még a „leskelődő” konkurenciától sem félt.
Robotlány robotfrizurával
Az alapötlet az volt, hogy világ körüli útra invitálnak, így az első modell egy utazó volt: utazóruhában, bőrönddel, emberi hajból készült kalappal a fején, de megjelent az ősz is, hiszen ebben az évszakban vagyunk – ha már nem is sokáig. Majd az udvariasságról híres Japánba, a középkori Egyiptomba, a szerelmes Farnciaországba és a rio-i karneválok világába is elkalauzoltak vasárnap az első marosvásárhelyi hajshown. De volt modell, aki a csábítást testesítette meg, egy másik „robotlány” lett robotfrizurával, hozzá illő mozgással, sminkkel.
Engedték szárnyalni a fantáziát
A legvégén pedig két menyasszony tette még ünnepélyesebbé a bemutatót. „Az elképzeléshez kerestük a modelleket, és volt olyan, hogy váltani kellett” – tette hozzá a mesterfodrász, akinek igazi kedvence a japán lány volt, ugyanis igazi kihívás volt a frizuráját megtervezni.
A sminkmester Janka Katalin volt, neki is kihívás volt alkotni, hiszen efféle kreációkat nem alkothat a mindennapokban. A lányok itt erősen festettek voltak, gyöngyökkel, sokféle színezéssel ékesítették arcukat. „Végre szabadon kiélhettem a kreativitásomat” – mondta a kozmetikus.
Fodrászcsaládja büszke rá
Bordás László igazi fodrászcsaládból származik: két testvére és édesanyja mellett az édesapja is fodrász, sőt talán ő az egyik legrégebbi borbély Székelyudvarhelyen. „A vérében van a szakma, 15 évesen már fodrászversenyt nyert Szovátán” – mondta a büszke apa, Bordás József, a bemutatón.
Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.
Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.
Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.
Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.
Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.
Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.
Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.