
A június elseje igazán eseményekben gazdagnak nevezhető Székelyudvarhelyen, elkezdődtek a városnapok, gyereknapi rendezvények zajlottak és megszépült a graffiti fal. Igaz, a munkálatok még másnapra is átnyúltak, de az eredmények már magukért beszélnek, hiszen a kerítés egy része most már tökéletesen illik a felújított Városi Parkhoz: padok, fák, sétáló emberek és sétányok.
2011. június 02., 13:372011. június 02., 13:37
A Színezd újra! Légy önkéntes! Tegyél a változásért! elnevezésű program másik fontos pontja az üzenőfal volt, ami kedd délutántól már állt a patkóban és fogadta a javaslatokat. Összesítve az eddigi „üzeneteket”, rájöttünk, hogy a diákság, a fiatalok még mindig a bulikat és koncerteket hiányolja a legjobban, de voltak, akik az iskolai programon változtatnának, illetve néhány vélemény komolyabb stílusban fogalmazódott meg és valóban figyelemfelkeltő volt: „Több őszinte mosolyt szeretnék” – írta egy fiatal.
Az önkéntességnépszerűsítő programsorozat villámtakarítással, sepregetéssel és szemétszedéssel folytatódott, igaz, az eső percre pontosan két órakor kezdődött, akárcsak a flash mob, így egymásnak teret engedve egyszer esett, majd egy gyorsat sepregettek a diákok a szemerkélő esőben.
Az esti terv a Park étterem nyárikertjébe tervezett gitárest volt, ahol a Tamási Áron Gimnázium diákjai, Dobai Gábor, Dobai Csaba és Porche Endre voltak a hangulatfelelősök.
A labdarúgópályát körbevevő fal további festése, dekorálása csütörtökön is folytatódik a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjaival és tanárainak vezetésével.
A Színezd újra! Légy te is önkéntes! Vegyél rész a változásban! program szervezője az Udvarhelyi Fiatal Fórum, támogató a Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.
Aszfaltozzák az utat Kápolnásfalu és Tizenhétfalusi között, valamint további 23 út kisebb-nagyobb szakaszát fogják hasonlóan burkolni a kitérőknél. A cél az, hogy minél több mezőgazdasági területet lehessen megközelíteni.
A Székelyudvarhelyi Városi Kórház sebészet-urológia osztálya új, 3D-s laparoszkópos tornyot állított munkába, amely pontosabb, kíméletesebb műtéteket és gyorsabb felépülést tesz lehetővé a betegek számára.
Koncertek, kiállítás, Örkény-est – tartalmas programokat és minőségi zenei élményt kínál a 23. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál, amelyet a G. Egyesület szervezésében november 10–16. között tartanak. A részletekről Bihari Lóránt főszervező mesélt.
Javítási munkálatok miatt november 7-én, péntek több utcában is szünetel az áramszolgáltatás Székelykeresztúron – közölte a DEER Hargita megyei kirendeltsége.
Csődbement vállalkozó, pénzhiány és más akadályok is nehezítették a homoródszentmártoni óvoda megépítését, amelyet hosszabbított programmal működő napközi otthonként képzeltek el. Most azonban úgy tűnik, még idén elkészülhet az épület.
Több szülő gondol nehéz szívvel arra az időre, mikor fogyatékkal élő gyermekének az ő hiányában kell majd túlélnie, megküzdenie a hétköznapokkal. Egy közelmúltbeli eset kapcsán próbáltunk megoldási lehetőségek után nézni.
Bár nyár elején gőzerővel kezdődött el a homoródfürdői Hatos villa energetikai felújítása, jelenleg nem látni munkásokat a helyszínen. Hargita Megye Tanácsának elnökét kérdeztük, hogy milyen problémákba ütköztek a kivitelezés során.
Nyergesvontatóval ütközött egy személygépkocsi kedden este a Kalonda-tetőn, a balesetben a személyautó sofőrje megsérült. A forgalom jelenleg is – immár közel két órája – áll a 13A jelzésű országúton.
Első alkalommal rendeznek cigány tánccsoport-találkozót és Kóré Géza emléknapot november 9-én Székelyszenterzsébeten, ahol a roma kultúra és hagyományőrzés kerül középpontba.
Bár számos nehézség hátráltatta a beruházást, hamarosan óvodává, majd napköziotthonná alakul át a régi kányádi községháza. A polgármester azt szeretné, ha már a következő félévben az új helyszínre költözhetnének a gyerekek.
szóljon hozzá!