
Alkalmat teremteni a felcsíki gyermekeknek, hogy együtt ünnepelhessenek, játszhassanak – ebből az elgondolásból szervezték meg tavaly az első Felcsíki Gyermeknapot. Idén május 23-án várják a gyermekeket a második kiadásra.
2014. május 20., 19:492014. május 20., 19:49
A változatos programokba közel négyszáz gyerek bekapcsolódására számítanak a szervezők a csíkkarcfalvi szabadtéri sportpályán 13 és 19 óra között.
„Tavaly a gyermeknap programját úgy alakítottuk, hogy a felcsíki iskolákból érkező csapatok megmérettessenek egymással tanulmányi, sport- és ügyességi vetélkedőkben egyaránt. A vetélkedők kivitelezése során azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek hatalmas ambícióval, elszántsággal és összpontosítással teljesítették a feladatokat, arra törekedve, hogy a dicsőséges címet – a vándorkupát – végül saját iskolájuknak szerezzék meg” – számoltak be a szervezők a tavalyi tapasztalatokról.
Idén is sokszínűek a programok, az V-VIII. osztályos diákok ügyességi, valamint tanulmányi vetélkedőkön egyaránt megmérettethetik magukat, és szórakozni is lesz lehetőségük. Az I-IV. osztályos tanulók és az óvodások számára a Caritas munkatársai és a Zöld Székelyföld Egyesület tagjai szerveznek programokat a helyszínen. Délután fél hattól a Boszorka bábcsoport Fakalinka és a pereputty című bábelőadását lehet megtekinteni.
„A tavaly első ízben megszervezett rendezvényünkkel a cél az volt, hogy hagyományt teremtsünk, hiszen ezek a programok a tanulók tanórán kívüli hasznos szabadidő-eltöltését szolgálják, ezáltal segítve társadalmi beilleszkedésüket, egyéni és szociális kompetenciafejlesztésüket” – vélik a szervezők.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.
Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.
Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.
Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.
A télies időjárás miatt rövid ideig korlátozták a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók közlekedését Szépvíz és Gyimesközéplok között a 12A jelzésű országúton. A korlátozást 14 óra 30 perc körül oldották fel.
szóljon hozzá!