
Fotó: Nagy Gyöngyvér
Vasárnapig látogatható a Csíki Székely Múzeumban a Magyar Természettudományi Múzeum Variációk hat lábra című nagy sikerű vándorkiállítása.
2014. január 27., 19:122014. január 27., 19:12
2014. január 27., 19:282014. január 27., 19:28
„Nekem az tetszett, hogy a rovarokról sokat tanultunk, játszottunk és használtuk a képzeletünket” – írta egy ifjú látogató a kiállítás vendégkönyvébe. „Nagyon érdekes volt, ez volt a legjobb bogár-megszemlélő. Nagyon jó volt a múzeumpedagógia, sokat tanultam belőle” – áll a következő oldalon. „Mi felnőttek hajlamosak vagyunk bagatellizálni a rovarok világát (ha csak nem biológus a szakmánk). Ez a kiállítás kissé megváltoztatja a szemléletünket. Ámulva kell megállapítanunk, mennyire komplex a bogarak, lepkék világa, rendszere, szerepe, léte, és mennyire fontosak ökológiai szempontból. Bűbájos kiállítás!” – véli egy másik látogató. „Én ma nagyon jól éreztem magam a múzeumban!” – írta egy harmadik osztályos diák, ezzel is bizonyítva, hogy a Csíki Székely Múzeum azon törekvése, hogy minél több fiatalt vonzzon be a múzeumba, sikerrel járt.
Amint azt a múzeum munkatársaitól megtudtuk, a rovarkiállítás iránt főként általános iskolások érdeklődtek, de nagyon sok középiskolás is meglátogatta. A csoportok igényelhettek tárlatvezetést vagy múzeumpedagógia foglalkozást magyar és román nyelven is. Újdonságnak számított, hogy nagy számban jelentkeztek óvodai csoportok és az iskolákból előkészítős osztályok, ezért az apró gyerekeknek is kidolgoztak egy tartalmas múzeumpedagógia foglalkozási programot. A csoportok nagy része igényelt múzeumpedagógiai foglalkozást, fogadtak csoportokat a csíkszeredai iskolákból és óvodákból, az alcsíki és felcsíki iskolákból, a Gyimesekből, Tusnádról, Kézdivásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Oklándról és Gyergyószentmiklósról is.
A Magyar Természettudományi Múzeum vándorkiállítása mellett ugyanakkor helyet kapott egy, gyerekek, fiatalok alkotásaiból álló kiállítás is. A Csíki Székely Múzeum által meghirdetett lehetőségre több száz munka érkezett be, melyek azt tükrözik, hogyan látják az ifjú alkotók a rovarvilágot. A múzeum munkatársai felhívják a figyelmet, hogy ezeket a munkákat február 10. és 14. között vihetik el tulajdonosaik a múzeumból. Ezt követően nem áll módjukban visszaadni azokat.
„A Variációk hat lábra című kiállításunk látogatottsága minden várakozásunkat felülmúlta, és megerősítette azt a hitünket, hogy nem szabad unalmas kiállítást létrehozni. Csak érdekest érdemes, ami érdekli vagy a felnőtteket, vagy a gyermekeket, vagy minden korosztályt. Ez különösen a gyerekeket célozta meg. Ez a kiállítás egy közepes projekt volt a költségvetését és a remélt látogatottságot illetően, ami azt jelenti, hogy 3-4 ezer látogatóra számítottunk. Ezzel ellentétben több mint hatezren nézték meg, úgyhogy ilyen értelemben is nagy siker volt. Természetesen ez nem valósulhatott volna meg, ha nincs megfelelő kommunikáció, és nincs meg a múzeumpedagógiai foglalkozásoknak az a széles spektruma, amely a kiállítás mellett igényelhető volt. Kollégáim nagyon sokat dolgoztak, és igazából nekik köszönhető, hogy be tudtuk vonzani az iskolákat, óvodákat. Ilyen témákat fogunk még választani, a fiatal korosztály bevonzása a múzeumba prioritása a Csíki Székely Múzeumnak” – összegzett Gyarmati Zsolt múzeumigazgató.
A Variációk hat lábra című kiállítás a csíkszeredai állomás után a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumba vándorol.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!