Ez a műfaj nem a lemezekről szól

– Dzsessz szakírók úgy tartják, hogy a ragtime nem dzsessz, mivel nem annyira improvizatív, hanem kottában rögzített. Mennyire ragaszkodnak a ragtime hagyományaihoz, és mennyiben szeretnek improvizálni?

– Ez valóban így van, a ragtime a dzsessz gyökerének számít, a 19. században még teljesen hasonlított a komolyzenéhez, hogy kottából játszották, de azóta kettős pályát futott be. Egyfelől be is épült a dzsesszbe, egyik alapjává vált, azonkívül önálló műfajként is a mai napig él, ragtime zenekarok, fúvószenekarok és komolyzenekarok is játsszák az azóta már ikonokká vált zeneszerzők műveit. Ragaszkodunk a hagyományokhoz, mert kiindulópontot jelentettek számunkra, előadjuk a műfaj klasszikus darabjait is, persze, a saját képünkre áthangszerelve. Ugyanakkor, mivel ez a műfaj a dzsessznek egy közvetlen elődje, ezért bele is csempészünk dzsesszes, improvizatív motívumokat, olyan elemeket, melyek sokkal közelebb állnak a mai zenéhez, mint az akkorihoz.

– Emellett arra is összpontosítanak, hogy a közönséget szórakoztassák, komolyzenei műveket és slágerekről készítettek átiratokat, dixielandes elemeket is bevonva. Mennyire parodizálható egy mű, hol a határ?

– Igazából mi nem a zenét parodizáljuk, hanem sajátos átdolgozásokat készítünk, melybe sok humoros elemet keverünk. Szórakoztatóvá tesszük a közönség számára ezeket az örökzöld darabokat. Hozzá kell tennem, hogy ez csak egy kis része, húsz-harminc százaléka a programunknak, elsősorban a zene fontos számunkra. Szóval a profi előadásmódot nem teheti soha tönkre a bohóckodás, nem mehet a szórakoztatás a minőségi zene rovására. Melyik zenekarnak nem célja szórakoztatni a közönséget? Nekünk is ez az egyik célunk, de természetesen a zenével mindenekfelett és -előtt.

– Milyen érzés Erdélyben, illetve Csíkszeredában fellépni?

– 1990 óta járunk Erdélybe, és bátran mondhatom, nem volt olyan évünk, hogy legalább egyszer ne forduljunk meg itt. Csíkszeredában is jártunk úgy négyszer, oda érkezni mindig különleges megtiszteltetés volt számunkra, és ezt nem csak az udvariasság mondatja velem, most is nagyon lelkesen jövünk önökhöz.

– Mennyire határozzák meg előzetesen a koncert repertoárját, vagy inkább a közönség reakcióira építenek?

– Természetesen egy vázat mindig készítünk, például az indulószámok rögzítettek, de továbbá figyeljük a közönség reakcióit, hogy mire jobban vevők. Műsorunk váza, gerince mindig megvan, amit el akarunk játszani a közönségnek „a slágerszámokat”, azt előadjuk, de rugalmasak is vagyunk, és néhány művet az igény szerint cserélünk.

– Vidékünkön legutóbb, úgy két éve a csíkszeredai minidzsessz fesztiválon léptek fel. Azóta jelent-e meg újabb albumuk?

– Van néhány új számunk, de amúgy én úgy gondolom, hogy ez a műfaj nem a lemezekről szól. Tehát nem a felvételekről kell hallgatni, mint teszem azt egy popzenekar esetében, inkább élőben van varázsa. Persze, azért nekünk is a három évtized alatt több mind tíz lemezünk jelent meg. Újabban mindent le lehet internetről tölteni, ez minden zenei műfajnak nagy károkat okoz, ennek ellenére ősszel adunk ki egy újabb lemezt, de most ebbe nem akarok mélyebben belemenni. Summa-summarum egyelőre ez még nem beszédtéma, azonban egy két meglepetéssel azért fogunk szolgálni.

Budapest Ragtime Band:
Gayer Ferenc – zenekarvezető, bőgő; Kiss Bálint – harsona; Kontra Zoltán – zongora; Palotai Ferenc – trombita, ének; Széki József – ütőhangszerek, xilofon, ének; Varga Tibor – szaxofon, klarinét; Weszely János – dob.