
A városnak nagy szüksége van az új vezetékre
Fotó: Borbély Fanni
A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.
2026. március 19., 13:032026. március 19., 13:03
A csővezeték építése Tusnád község területén folytatódik, ahol tavaly decemberben abbahagyták a munkát. Mint Butyka Zsolt tusnádfürdői polgármester kérdésünkre elmondta,
Hozzátette, szakaszonként helyezték el a vezetéket, az aknák még hiányoznak, ezeket nemsokára elkezdik önteni, és ahogy készülnek, úgy kötik össze a vezetéket is. 2025 nyarán a csíkszentsimoni kutaktól – ahonnan felszínre hozzák a Tusnádfürdőnek szükséges ivóvizet – kezdték el lefektetni az acélcsöveket, amelyeket a 123A jelzésű, Tusnád községig vezető megyei út mentén több helyen is láthattak lerakva az elhaladók.

Megkapták az építkezési engedélyt, nemsokára kezdődhet a Tusnádfürdő számára szükséges új vízvezeték és a vízellátáshoz szükséges további létesítmények építése. A teljes beruházás jövőben fejeződhet be.
Csíkszentsimon és Csatószeg után Verebes, majd Tusnád területén dolgoztak,
Butyka Zsolt szerint kiválasztották a kivitelezőt kiválasztása a szentsimoni kutak melletti új, korszerű vízkezelő állomás építése érdekében is, ezt néhány hét múlva elkezdik. Az ellátóvezeték mellett nemcsak ezt a beruházást, hanem a városban szükséges új, nagyobb kapacitású víztartályok telepítését is el szeretnék idén végezni – tudtuk meg.
A beruházás időtartama 24 hónap a kivitelezési szerződés szerint, amelyet még 2022 őszén aláírtak, de a bürokrácia és a halogatás miatt a munkakezdés késett. A Cseke Attila vezette fejlesztési minisztérium több mint 30 millió lejt biztosított a költségekre, a munkálatok az Országos Beruházási Társaság (CNI) megbízásából zajlanak.
– mondta el az elöljáró. A jelenlegi ellátóvezeték gyatra állapota miatt az elmúlt években rendszeresek voltak csőtörések, ez nemcsak a fürdőváros és a szintén erről a vezetékről ellátott Tusnád község lakóit hozta kellemetlen helyzetbe, hanem a Tusnádfürdőre érkező turisták is szembesültek vízhiánnyal. A város régi víztartályai pedig már nem tudják kiszolgálni a megnövekedett igényeket, ezért van szükség kapacitásnövelésre.
Mivel az érvényes szabályozás szerint ellátóvezetékhez közvetlenül elosztóvezeték nem csatlakoztatható, csak víztartályok közbeiktatásával, Tusnád község településeinek vízellátásához ilyen létesítményekre lesz szükség.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.
Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.
Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.
Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.
Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.
szóljon hozzá!